Egyéni szociális probléma, szokták mondani hárítólag. Én
mégis megosztom, néhány hangulatrontó bosszúságomat. Hadd rontsam másnak is a
hangulatát. Bár a káröröm…
Nagy csinnadrattával meghirdették, hogy az Erzsébet program
keretében fürdőjegyhez juthatnak a nyugdíjasok. Hurrá. Aztán amire körülnéztem,
hogy is működik, mi kell hozzá, már be is jelentették, kimerült a keret. Persze
ezt is nagy propagandával, hogy mekkora siker, és milyen jót tettek a nyugdíjasokkal.
Igen, azzal a néhány tized százalékkal, akik belefértek a keretbe. Ha egy multi
kereskedő csinálna ilyet, jönne a szigorú ejnye-bejnye, de ártunk és
kormányzunk…
Eddig a bankkártyámmal havonta kétszer 6 ezrelék költséggel
vehettem fel pénzt összeg korlát nélkül, és most ezt megszüntették Annyira jót
tettek velem, hogy most regisztrálnom kellett azért, hogy kétszer ingyenesen
vehessek föl pénzt, persze nem akármennyit… Köszönöm.
Nem részletezett okokból le kellett cserélni a telefonomat.
Legegyszerűbb, legolcsóbb feltöltő kártyás, nem volt betervezve, de valami
kell. Neten aktiváltam a sim kártyát, feltöltöttem rá a pénzt és azt gondoltam
minden rendben. Levélben küldtek még egy aktiváló kódot, amit vissza is küldtem
sms-ben. Legalábbis én azt hittem elküldtem, semmi olyan jelzést nem adott,
hogy a küldés nem sikerült. Gyanús volt, hogy nem jött válasz sms, de nem
izgatott különösebben. Aztán egyszer csak közölte a sim kártya nem aktív, engem
se lehetett hívni. „A hívott szám az előfizető kérésére nem kapcsolható.” Az én
kérésemre. Haha. Hívtam az ügyfélszolgálatot, közölték a tulajdonjog
tisztázatlansága miatt felfüggesztették a sim kártyát, és már csak személyesen
tudom újra aktiválni egy Telenor üzletben. Dühöngtem egy sort, de ennyi még
belefér. A következő meglepetés az üzletben, ahol az újra aktiválás után
kiderült, az egyenlegem 0. Hiába mutattam a visszaigazoló sms-t, hogy
feltöltöttem a pénzt, semmit nem tudtak mondani. Újra telefon az
ügyfélszolgálatnak, és szerintük minden rendben, ha felfüggesztik a sim kártyát,
akkor törlik az egyenleget. Szerintem pedig egyáltalán nincs rendben, ez egyszerűen
pénzlenyúlás. Egyébként is egy sima levélben küldik az aktiváló kódot. Lehet,
hogy elkallódik valahol, lehet, hogy éppen egy hétig nem vagyok otthon, és már
ki is futottam az időből, lehet, hogy félreteszem, aztán megfeledkezem róla, és
pénz mindjárt a Telenoré, minden ellenszolgáltatás nélkül. Ügyes. Ha pedig
csalni akarok, megadok fiktív adatokat és egy valódi címet, ahol megkapom a
levelet.
Ennyi.