Egy idézettel kezdem:
„Csoda-e, ha Kétes Egzisztencia ép és egészséges óhajt
maradni? Nem, egyáltalán. Csupán az bökkenő, hogy nem tud, mert már régen
beteg. Méghozzá nagyon. Mert amíg a nehéz és sokszor bizony sorvasztó munkát
végző milliókat, mint valami védőital vagy védőétel, megóvja a nagyobb mérvű
károsodástól a közös sors tudata, az összetartozás és a verejték, addig Kétes
Egzisztenciát, szegényt nem védi semmi. Ő anélkül éli át és szenvedi meg a
munka pusztító hatását, hogy munkát végezne.”
Akár rejtvénynek is feladhatnám. Nem hiszem, hogy sokan
felismernék az írót.
Csurka István: Kettes kolbász
Valamikor egy vetélkedőn nyertem, aztán süllyesztőbe került,
most előbányásztam.
A Magyar Nemzetben megjelent tárcáinak gyűjteménye. A kötet
1980-ban jelent meg, ez alapján az írások valamikor a hetvenes években
keletkeztek.
A várt déjá vu érzés elmaradt. Talán, mert Csurka világa már
akkor is más volt, mint az én világom. Önmagában persze akár erény is lehetne,
hogy más kérdések foglalkoztatták, mint az akkori sajtómunkások többségét.
Apróságokat emel szimbolikus jelentőségűvé. Akkor talán fontos lehetett, de
mostanra az egész érvényét vesztette. Talán a lapzárta kényszere miatt, sokszor
érzem úgy, hogy hajánál fogva rángatott elő egy témát. Van egy írás, amiről az
első néhány mondat után úgy éreztem, részegen írta, és a végén kiderül,
valóban. Azon kívül, hogy az egész zavaros, semmi érdekes nem volt benne.
Ami drámáiban jól működik, hogy a végén még csavar egyet, az
a néhány oldalas tárcáknál inkább csak az élét veszi el az írásoknak.
Csurka világa, amiben otthon van, amihez mindent viszonyít:
írás, film, színház, ital, nők, lóverseny és általában a szerencsejátékok.
Az általam legérdekesebbnek talált írás, a Gloster
vallomása, is a színházhoz kapcsolódik. Shakespeare által megírt III. Richárd
megfelel-e a valódinak. Az emberiség tudatában csak Shakespeare alakja létezik,
ami szükségszerűen más, mint az eredeti.
