Olvasónapló - Örkény István: Búcsú

Az első találkozásom Örkénnyel még középiskolásként a Tóték volt, a Thália színház előadásában. Igazából nem is tetszett, nagyon más volt, mint az addigi színházi élményeim, valahogy mégis nagy hatással volt rám. Hamarosan megjelentek az első Egyperces novellák, és eldőlt, Örkény rajongója lettem. Így aztán, amikor bevonultam katonának, és alaktanya könyvtárában találtam egy Örkény elbeszélés kötetet, azonnal kikölcsönöztem. Valamikor az ötvenes években jelent meg, és alig bírtam végig olvasni, annyira nem  tetszett.

Az általam szintén nemrég olvasott, Időrendben című, 1971-ben megjelent novellaválogatás fülszövegében ezt írta Örkény:

„Elcsodálkoztam, amikor kézbe vettem kezdő koromból megmaradt novelláimat. Amit már akkor – harminc évvel ezelőtt – elég jól tudtam, azt húsz évvel később mintha elfelejtettem volna, s csak nagyon lassan roppant fáradságosan tanultam meg újra.”

(Azért ebből a kötetből az is kiderült, születtek azért az ötvenes években is vállalható írásai, és igaza volt Varga Imrének, amikor a második Kossuth díja átadásakor azt mondta Örkénynek, az elsőt is megérdemelte.)

A Búcsú Örkény István életmű sorozatának pótkötete, elvileg a meg nem jelent írásait tartalmazza.

Olvasva ezeket az írásokat, meg merem kockáztatni azt a kijelentést, nem azért nem jelentek meg, mert nem ütnek meg egy bizonyos szintet.

Egy részlet a Búcsú (London, 1938) című írásból:

„A nő egy operettet akart venni, amelyben két tenor ária van és egy rövid szerep egy egy idomított fóka számára. Mert a társulatnak van tenoristája, Jeans, és van egy bizonyos fókája, a Tamás. Russel úr a Három a kislány-t ajánlott, végre egy fókát be lehet szúrni akárhová.”

A kötetben szereplő háború előtt született írások többségére jellemző ez a – engem leginkább Rejtő Jenőre emlékeztető –  hangvétel.

Vajon hogyan írt volna Rejtő, ha túlélte volna a háborút?

Ennek a novellának párja a Búcsú (Párizs, 1939), ami megjelent a már említett Időrendben kötetben, erre céloztam, amikor azt írtam, elvileg meg nem jelent írásokat tartalmaz. Radnóti Zsuzsa utószavából kiderül, valóban megjelent válogatás kötetekben is, de összetartozónak érezték a londoni Búcsúval.

A hangvétel itt is hasonló, de már sokkal keserűbb.

A befejező mondata:

„Mi pedig belerohantunk a fekete éjszakába, melyben szaporán és ijesztően hangzott a kerekek ütemes géppuskaropogása.”

A kötet végén megjelennek a korai egyperces novellák is, melyek semmivel nem gyengébbek, mint a későbbiek.

Jazzszerda - és más

Néha sűrűsödnek az események, annyira, hogy írni is csak összevontan tudok róla.

Először a más.

Mamma mia!

Már régóta szerettük volna megnézni a Madách színház előadását, de reménytelennek tűnt jegyet szerezni. Néha ellátogattam az internetes jegyértékesítési oldalra, de az összes előadásnál „Minden jegy elkelt.” információ volt olvasható. Múlt csütörtökön ismét próbálkoztam, és el sem hittem, szombat délutánra volt két jegy. Azonnal lecsaptam rá. Természetesen láttam már moziban, és többször is tévében, de ahogy a mozi nyújtotta élmény más, mint a tévé, egy élő színházi előadás is más, mint a mozi.

A többes szereposztásból ezen a délutánon Kovács Kriszta és Sasvári Sándor játszotta a két főszerepet. Kovács Kriszta szinte teljesen ugyanaz a karakter volt, mint a filmben Meryl Streep, Sasvári Sándor viszont teljesen más, mint Pierce Brosnan.

A színházi befejezés egy kicsit giccsbe hajló volt, de kárpótolt érte a ráadásként előadott fergeteges buli.

Emlékeztetőül a Winner takes it all – Meryl Streep előadásában

Jazzszerda - Malek Andrea

Eredetileg Lerch István és a Supergroup nevű zenekar társaságában jött volna, de Lerch István betegsége miatt a Jazzrael nevű formáció kísérte.

„Magyarország egyedülálló világ zenei formációja2006-ban alakult Jáger Bandi vezetésével. Közismert  szefárd, közel-keleti népdalok újraértelmezése, tradicionális  zenei folklór különleges interpretálása a jazz érintésével.”

Ezt írják magukról a honlapjukon, de ebből most még csak ízelítőt sem kaptunk, kizárólag Malek Andrea kísérőzenekaraként funkcionáltak. A repertoáron főleg magyar slágerek feldolgozása szerepelt, Ákos Stefitől napjainkig. Néhány Jáger Bandi szerzemény és népdalfeldolgozás színesítette a műsort.

Malek Andreát elsősorban musical színésznőként ismertem eddig, de mint ezen az estén is bebizonyította otthon van a jazz műfajában is,

Nem tudom, technikai probléma volt-e vagy szándékos beállítás, nem is tudom pontosan megfogalmazni, mi volt a gond. Az ének, mintha valahonnan hátulról egy fal mögül szólt volna. Kezdetben ez a dalszövegek érthetőségét is zavarta, rá is kérdezett, hogy érthetőek-e a szövegek, és közönség egyértelmű nem válaszára valamit változtattak is, és az énekelt szövegek érthetővé váltak, de beszéd továbbra is szinte teljesen érthetetlen maradt.

Ízelítőül egy dal, amit egykor Cserháti Zsuzsa és Máté Péter adott elő:

És egy népdalfeldolgozás: