Olvasónapló

Patrick White: Az élet fája

A szakszervezeti könyvtárból mentettem haza sok más egyéb könyvvel együtt, amikor azt felszámolták.

Az író számomra teljesen ismeretlen volt, most, hogy egy kicsit utánanéztem, kiderült, Nobel díjas. Az egyetlen Nobel díjas ausztrál író. Ennyit az irodalmi műveltségemről.

Egy mondat a Zentai Éva által jegyzett előszóból:

„A kiélezett társadalmi ellentmondások nagyjából konszolidálódtak (hiszen a bennszülötteket még a múlt században kiirtották), a hetvenéves munkásmozgalom pedig az opportunista szakszervezetek befolyása alá került.”

A regényhez nem sok köze van, de nem lehet, hogy az olvasó kellő ideológiai felvértezettség nélkül olvasson, és esetleg mindenféle hibás következtetést vonjon le. Nem tudom, 1972-ben, amikor a regény magyarul megjelent, kötelező volt-e ilyen mondatokat leírni, vagy ezt a szerző küldetéstudata diktálta. Vagy ez volt az ára a regény megjelenésének?

Néhány szó a fordításról. Szokatlan mondatszerkezetek, szokatlan szókapcsolatok, sajátos nyelvezet. A fordító, Vajda Endre, általában jól oldja meg ezt a nehéz feladatot, de nem mindig. Egy példa:

„Egyesek ugyan, a vízhatlan cseréppel fedett, magyalsövényes, téglafalú villák lakói, akik a természetbe belegázolása árán vetették itt meg a lábuk, s ez ok miatt előszeretettel nevezték magukat erkölcsi lénynek, hangoztatták: botrány, hogy Quigleyék roskatag tanyája párás estéken milyen baromfiganészaggal árasztja el ezt az immár lakóterületté vált helyet, s ezt szóvá kellene tenni a községtanácson.”

Ez a „akik a természetbe belegázolása árán vetették itt meg a lábuk” tagmondat szerintem nincs lefordítva, persze értjük, de ez akkor sem egy magyar mondat, és nem ez az egyetlen ilyen.

Néhány mondatot a regényről is.

Családregény? Telepes regény? Talán mindkettő.

Stan és Amy Parker története. Valamikor a 19. század végén kezdődik, amikor Stan megtelepszik a farmján, és jószerint csak rajta múlott, mekkora darabot kerít be magának, és Stan halálával ér véget, amikor már annyira benépesül a környék, hogy, mint az idézett mondatból is látható, a környékbelieket már zavarja a trágyaszag.

A változások alig hagynak nyomot a házaspár életében. Életük folyamatos küzdelem a természet erőivel, esővel, viharral, árvízzel, aszállyal, tűzzel. Mindennek önmagán túlmutató, jelképes jelentése is van. Jelentéktelennek tűnő események is, egy kisborjú születése, egy idegen megjelenése, egy az úton ellovagló elegáns nő, fontos jelentőségűvé válik.

Gyermekeik velük nőnek fel a farmon, külső hatások alig érik őket, mégis idővel teljesen reménytelenné válik, hogy megértsék egymást.

Végül egy kis epizód.
Befogadtak egy egyedülálló öreg németet. Megengedték neki, hogy az egyik melléképületben lakjon, viszonzásul besegített a farmon végzendő munkákba. Az első világháború kitörésekor a környékbeliek elkezdték ellenségként kezelni, végül odáig fajult a dolog, az öreg maga kérte vigyék be a városba, megpróbál ott boldogulni.

Elképesztő.