„„Világéletemben
mindig pénzre vágytam” – írja egy vallomásos novellájában Szép Ernő. És ki nem?
Édesapám mondása kívánkozik ide: „Engem nem izgat a pénz. MEGNYUGTAT!” Szép Ernő életét is –
mint ahogy sokunkét – végigkísérte a pénz utáni sóvárgás. Nem a felnőttes,
beosztó, megfontolt, józan gondolatainkra utalok most, hanem az infantilisebb,
álmodozó énünket szólítom meg. Nem azt a bölcset, aki szükségleteink és
lehetőségeink kényes egyensúlyát megteremtve az anyagi világban vágyait
értelmesen megmetszette. Nem! A minden emberre jellemző vidám és mámoros,
végiggondolatlan és felelőtlen ábrándozást hívom tanúnak erre a komédiára, melynek
címe: Vőlegény. Elvárunk tehát minden olyan nézőt, aki már elérkezett
személyiségfejlődésének azon fokára, hogy nem szégyelli „alantas” vágyait a
föníciaiak találmányával kapcsolatban, aki igenis ki meri mondani, hogy a pénz
azért jó, ha van!”
Ezekkel a szavakkal ajánlja a rendező, Naszlady Éva, a
darabot. Mint ebből is kiderül a z előadás főszereplője a pénz. A pénz, vagy
annak hiánya motiválja a szereplőket, teremti a konfliktusokat, bonyolítja a
cselekményt. Valamennyire talán jogosan, az alapkonfliktus valóban a pénz körül
forog. Adott egy hölgy, aki egy leendő
gazdag férj oldalán kívánná megtalálni a boldogságát, és adott a „vőlegény”,
aki a várható hozományból próbálná rendezni az éltét. Mégis. Azzal, hogy a pénz
vált abszolút főszereplővé sok minden elsikkad. Elsikkad a szerelem is, ami az
előzmények ismeretében hihetetlen módon, mégiscsak mindent legyőz. Teljesen
elsikkad a darab líraisága, ami ha megbújva is, része a darabnak, de csak az
előadástól elvonatkoztatva, csak a szövegre koncentrálva fedezhetünk fel. És
elsikkadnak maguk a szereplők is, hogy kicsodák ők pénz nélkül, hogy esetleg
egy társ mellett képesek jobbá válni, feltámasztani jobbik énjüket.
A teljes első felvonást végig rohanják, és végig kiabálják,
néha már követhetetlenül és érthetetlenül, és jó darabig nem is lehet tudni,
mire ez a nagy izgalom. Igazából mellékes körülmény, hogy az ízlésem ellen való
ez színházi harsányság, de itt már nem maradt lehetőség a fokozásra, nem volt
helye az árnyalatoknak, és összemosta a szereplőket.
A polgári miliő lepusztultságát ferdén felrakott képekkel
próbálták jelezni, ami elsősorban mégiscsak a rendetlenséget idézi. Jelezhetné
persze a reménytelen beletörődést is a helyzetükbe, ha másfelől viszont nem ügyelnének
a látszatra.
Azt a fajta kettősséget, hogy szerepet kell játszani a
szerepben, egyedül Besenczi Árpád tudja úgy eljátszani, a családfő szerepében,
hogy teljesen hitelesnek is látszik, a néző mégis tudja, most képmutat. Hibátlan még Wellmann György a vőlegény
apjának szerepében, de neki nem kell képmutatnia, elég, ha a karaktert hozza. A
többi szereplőnek nem igazán megy ez a játékmód.
1 megjegyzés:
Nem láttam ezt a színdarabot de biztosan jó lehet.A pénzről a véleményem:Szükséges rossz!A mai világban minden a pénzről szól amit elég szomorúnak tartok.Pénzért minden kapható,még a szerelemnek nevezett valami is.Sok embert a pénz motivál.Szerencsére nem tartozom közéjük.Csak annyira becsülöm amennyire feltétlen muszáj hiszen pénzből vásárolunk,gyógyulunk,stb...
Érdekes és egyben tetszetős írás.Köszi!
Megjegyzés küldése