Dragomán György: Máglya
Annak ellenére, hogy szinte alig tudtam letenni a
kezemből, ha elkezdtem olvasni, nem egy könnyed, nyári olvasmány.
Az olvasót beszippantja, magához láncolja a történet,
de közben nem hagyja nyugodni.
A regény főhőse Emma, egy tizenhárom éves lány, aki
egy balesetben nemrég veszítette el a szüleit. A diktatúra bukását, a tábornok
elvtárs kivégzését, már egy intézetben éli át. Innen viszi magával mágikus
képességekkel rendelkező nagyanyja, akinek eddig a létezéséről sem tudott.
Új lakóhelyén azonnal kiközösítik az osztálytársai a
nagyapja vélt vagy valódi bűnei miatt.
Teljesen új életet kell kezdenie. Keresi önmagát,
megismeri a családja történetét, mindkettőbe beleszól a politika, a történelem.
Ami neki egy kedves emlék az anyjától, az másnak a diktatúra jelképe.
Kiderülnek a titkok. A nagyanya olyan súlyos
terheket cipel, amelyek a legtöbb ember számára ép ésszel elviselhetetlenek,
talán ezek elviseléséhez van szükség a hétköznapok mágiáira.
El lehet égetni egy nagy máglyán minden tárgyat, ami
a diktatúrára emlékeztet, de az emberekben tovább élnek a reflexek, tovább él a
gyanakvás, tovább él a gyűlölet, és gyűlölet mindig talál magának valakit,
akire irányulhat.
Végezzünk ki néhány embert, akik talán tényleg nem
bűntelenek, de biztos, hogy nem ők felelősek, azért, ami történt, és a halálukkal
egy fikarcnyival sem kerülünk közelebb az igazsághoz, és nem oldunk meg
semmilyen problémát,
Vagy lövöldözzünk bele egy kicsit a tömegbe, töltsünk
meg néhány koporsót? Így aztán megint minden jó lesz? Újra jó irányba fog haladni
a kisiklott forradalom?
A tárgyakkal együtt az embereket mégsem lehet
máglyára dobni.
Nem lehet?
Vagy csináljunk hülyét magunkból és hagyjuk, hogy
újra hülyék parancsoljanak nekünk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése