2015. december 29., kedd

Éveim - 1979

Kitekintés:
Az USA és Kína felvették egymással a diplomáciai kapcsolatot.
Vietnami csapatok és kambodzsai felkelők elfoglalták Phnom Penh-t, összeomlott a Pol Pot rezsim.
Iránban megdöntötték Mohammed Rezah Pahlavi sah uralmát, hazatért Khomeini ayatollah, és átvette a hatalmat, megalakult az Iszlám Köztársaság.
Margaret Thatcher lett Nagy-Britannia miniszterelnöke.
Jimmy Carter és Leonyid Brezsnyev aláírta a SALT II. megállpodást.
A Szovjetunió megtámadta Afganisztánt.
Nobel-díjat kaptak:
Irodalmi: Odisszeasz Elitisz
Béke: Teréz anya
Ebben az évben születtek: Heath Ledger, Kate Hudson, Fenyő Iván, Lékó Péter, Pink, Görög Zita, Kimi Räikkönen
Elhunytak: Harangi Imre, Gábor Dénes, Vaszy Viktor, Mesterházi Lajos, Zulfikar Ali Bhutto, Várkonyi Zoltán, Bibó István, John Wayne, Passuth László, Örkény István, Mika Waltari, Konsztantyin Szimonov, Öveges József
Úgy emlékszem, Róbert László rajt volt azon a repülőgépen, amellyel Khomeini ayatollah hazatért Iránba. Ekkor még nem sejtve, hogy Iszlám Köztársaság lesz a végeredmény.
Ez az év nagyrészt az építkezés előkészítésének a jegyében telt. Kifizettük a telket, amit ekkor tartós használatba kaptunk. Megvettük a téglát, fölmunkákat végeztettünk, meszet oltottunk. Tetőfának az erdészettől vettünk rönköket, amit felvágattunk. Megállapodtunk egy tervezővel. És jelentkezett az első probléma is. Az előírások szerint be kellett lépni a már meglévő lakásépítő szövetkezetbe, amit mi csak formalitásnak gondoltunk, de a szövetkezet vezetői, csak mert megtehették, először elzárkóztak, aztán csak hosszas egyeztetések után fogadták el a belépésünket. Közben több hónap eltelt úgy, hogy nem tudtunk továbblépni, mivel építési engedélyt csak szövetkezeti tagként kaphattunk.
Nyaralás utószezonban ÁIB (Állami Ifjúsági Bizottság) beutalóval balatonszemesi Vadvirág kempingben, ami igazából Balatonlelle-felső vasútállomás mellett található, de hát honnan tudtuk volna, gyalogoltunk Szemesről csomagokkal felpakolva. A kemping szocialista országokból érkező vendégeknek elkülönített részén voltunk elhelyezve, mi átjárhattunk a „nyugati” részen levő ételbárba kajálni, de állítólag nyáron szigorúan el voltak egymástól különítve. Bár a vízben nem volt kerítés.
Egy kép volt főnökömmel:

A néphadsereg felé is volt még elvileg hét hónapnyi tartozásom. Meg is kaptam a behívót, levágattam a hajamat, elvonatoztam Tápiószecsőre. Három hónapos raktáros kiképzésen kellett volna részt vennem, én sem értem, miért. De nem értette az ottani századparancsnok sem, és hazaküldött azzal, hogy vár vissza hét hónapra, rakétás továbbképzésre. Amiből aztán szerencsére nem lett semmi.
Egy kép egyik munkatársam hegyén, még majdnem katonás frizurával:

Házassági évfordulónkra (nov. 6.) hivatalosan is tanúsították, hogy kiváló ifjú vagyok.
Az előző részben említettem, elindítottuk az örökbe fogadási eljárást. Előterjesztettük a kívánságainkat, legyen fiú, három év körüli. Volt is néhány szóba jöhető jelölt. Aztán egyszer szóltak, a kórházban otthagytak egy kislányt, esetleg nézzük meg őt is. Megnéztük, egymásra néztünk, és tudtuk, ő lesz a mi kislányunk.
Nem adom fel (LGT)

És szóljon az AC/DC:


2015. december 19., szombat

Mese (ez gyermek)

Hol voltam, hol nem voltam. Hol nem voltam, hol nem voltam?! Nagyon sok helyen nem voltam. Hol vagyok, hol nem vagyok. Itt vagyok és mesét írok. Hol leszek, hol nem leszek. A mesémben benne leszek.
Volt egy király, nagyhatalmú. Parancsot adott, szigorút. Király volt, mást mit tehetett? Minden legény harcba szálljon, a sárkánnyal megbirkózzon. Jutalmat is ígért érte, fele lányát feleségül. Másik fele megy magától, nem szakadhat el magától.
Parancs, parancs. Mit tehettem? Elindultam harcra készen. Elindultam sárkányt vívni, háborúzni, öldökölni. Fél királylányt hódítani.
Gyönyörű volt a fél királylány, de még szebb a másik fele. Én ránéztem, ő rám nézett…
Fenn a hegyen élt a sárkány. Kerek tábla az ajtaján: Make love, not war! – szólt az írás. Hippi sárkány, nem is vitás.
Hagyjál engem kedves vitéz. Nem kell nekem a királylány, sem a fele, sem az egész. Nem akarok öldökölni, tűzokádni, harcot vívni. Van már nekem szép barátnőm, háromfejű, formás keblű, hosszú combú sárkányleány. Csatákat az ágyban vívunk, no meg réten, erdőn-mezőn, szerelmesen összebújva, egymást tépve marcangolva, hol gyengéden, hol vadulva, egymást végig csókolgatva, olykor véresre karmolva.
Édes kincsem, galambocskám…, gyönyörű szép fél királylány! Jössz-e hozzám feleségül? Nekem adod-é a szíved, és a kezed, és a tested?
Jó vitézem, szívem tiéd, de a kezem nem adhatom, arról csak az apám dönthet. Ám a király hajthatatlan, sárkányt ölni kötelező, anélkül nem lehet esküvő.
Sto gyélaty? Most mit csináljunk? Hogy teljesülhet a vágyunk, egymáséi hogyan legyünk? Szökj meg velem, fél királylány, egyszer apád megbocsát tán.
Megszöknék én, ha tehetném. Zordon őrök vigyáznak rám, szemmel tartva éjjel-nappal. Egy lépést sem tehetek, amit apám nem enged meg.
Mire téged szeretni tudnálak…
Kedves sárkány segíts nekem, megszöktetni szép szerelmem. Hippi sárkány a szerelmet teljes szívvel támogatta. Felkapott a hátára, repültünk a palotába. Tűzokádott, nagyot bődült, szerteszét szaladtak az őrök. Boldogan jött fél királylány, követte a másik fele.
Faluvégén, kis kunyhóban…
Ugyan, dehogy! Volt énnekem szép lakásom, városszéli lakóparkban. Odavittem a királylányt, beteljesülni a vágyunk. Egymás ruháját letéptük, türelmetlen szerelmünkben. Három nap és három éjjel egyek voltunk mi a kéjjel. Könyvespolcon szégyenkezve elpirult a Kámaszutra.
Szerelmünknek gyümölcse lett, rózsásarcú leánygyermek. Kissárkányok is születtek, három- öt- és hétfejűek. Lettek jó játszó pajtások.
Szomorú az öreg király. Unokája zabigyerek, az emberek háborognak, zsarnokságot kiáltanak. Szavát vissza nem vonhatja, törvényt meg nem változtatja. Lemondott hát a trónjáról, tegyem, amit jónak látok.
Itt a vége.
Itt a vége?
A mesének sosincs vége. Mindig lesznek új királyok, olykor bölcsek, olykor dölyfek, zsarnokok és nagyravágyók, szelídek és népbarátok.
Királylányok, szépek, csúnyák. Kényeskedők, kedveskedők. De mind szerelemre várnak.
És jön egy királyfi tán…
Sárkányok is újak jőnek. Őtfejűek, hétfejűek. Néha lepkét kergető egyfejű.. Gonoszok és jóságosak. Néha kicsit tűzokádnak. A sárkányok melegségre vágynak.
És a szerelem?
Már megint izzad a tenyerem…

Omnia vincit…

2015. december 13., vasárnap

Éveim - 1978

27 éves voltam.
Kitekintés:
Az USA visszaadta a Szent Koronát.
Felavatták taliándörögdi űrtávközlési állomást.
Sújtólégrobbanás volt a Tatabányai Szénbányákban, 12 halálos áldozat.
Túszdráma a larnakai repülőtéren.
A Vörös Brigádok elrabolta és meggyilkolta Aldo Morot.
A csepeli HÉV a Boráros téren belerohant a várakozó tömegbe, 18 halálos áldozat.
Biszku Bélát felmentették KB-titkári funkciójából
Meghalt VI. Pál pápa, utódja I. János Pál 33 napig töltötte be tisztségét, utódjául Karol Woytilát választották, II. János Pál néven.
Bevezették a személyiszámot.
Aláírták a Camp David-i egyezményt.
VIT Havannában.
Foci VB Argentínában. Világbajnok: Argentína. Magyarország három vereséggel kiesett a selejtező csoportból.
Nobel-díjat kaptak:
Irodalmi: Isaac Bashevis Singer
Béke: Anvar Szadat és Menáhem Begin
Ebben az évben születtek:
Oláh Ibolya, Ashton Kutcher, Al Ghaoui Hesna, Szálingr Balázs, Pálinger Katalin, Katie Holmes
Elhunytak:
Nagy László, Ortutay Gyula, Ignotus Pál, Rónay György, Bozsik József, Dienes Valéria, Pulszky Romola, Makláry Zoltán, Féja Géza, Erdélyi József, Mécs László, Golda Meir, Honthy Hanna, Aram Hacsaturján, Charles Boyer
Úgy tűnik, elég mozgalmas év volt.
Magánéletben kevésbé, bár sok jelentős dolog is elkezdődött.
Elegem lett a MEO-ból, elsősorban a hóvégi fejetlenségből, kértem az áthelyezésemet más munkakörbe. Ekkor indult a cégnél az önálló szerszám- és készüléktervezés, április elsejétől (nem tréfa) én lettem „a” szerszámszerkesztő, ami aztán kisebb kitérőkkel és kiegészítőkkel egészen nyugdíjazásomig a fő munkaköröm maradt, ha a munkahelyem változott is.
Mint a kitekintőben is megemlítettem, ebben az évben volt a VIT Havannában, amelyre egy vetélkedő megnyerésével is ki lehetett jutni. A munkahelyünk csapatában mindketten indultunk. A mi csapatunk kiesett a megyei döntőn, Piciéké eljutott a területi döntőre. A jutalmul kapott pénzből vásároltunk egy tévét.
Az első lehetséges alkalommal beadtuk a lakás kérelmünket, a munkahelyemen minden évben biztattak, hogy el fogják intézni, de mindig lemaradtunk a listáról. Próbálkoztunk használt lakásvásárlással is, de az sem jött össze. Picit azzal kereste meg egy ismerőse, hogy szükség lenne valakire egy négy lakásos társasházhoz, mert valaki kiszállt, ha úgy gondoljuk, szálljunk be. Úgy gondoltuk. Nem tudtuk még, mire vállalkozunk. Ebben az évben még csak a telek igénylésig jutottunk el.
Az a tervünk, hogy örökbe fogadunk egy gyereket, ekkor jutott el addig, hogy hivatalosan is elindítottuk az eljárást.
Nyáron két hetet töltöttünk az ÁGOK (Állami Gazdaságok Országos Központja) csopaki üdülőjében. Az albérlethez viszonyítva kifejezetten luxusnak tűnt.
Buszra várva üdülés végén:


Nagy László emlékére hallgassuk meg egy megzenésített versét a Sebő együttes előadásában:

Egy dal Demjén Ferenctől:

Dire Straits: