Ebben az évadban.
Hát nem tudom. Ha negyvenegynéhány évvel ezelőtt azt mondta
volna valaki, hogy egyszer Stúdió 11 koncertre megyek, és még tetszeni is fog,
biztos kinevettem volna. Akkoriban ők a nagyon ciki kategóriába tartoztak.
Persze ez a Stúdió 11 nem az a Stúdió 11 (mellesleg nem is 11, megszámoltam
12-en voltak), és az én zenei ízlésembe is több minden belefér, mint akkoriban.
A Jazzszerda sorozatban az évad utolsó koncertjét Szulák
Andrea és a Stúdió 11 adta.
Szulák Andreát sem hallottam még élőben. Valahogy úgy voltam
vele, jó hangja van, jól énekel, de semmit nem találtam benne, hogy egy dalt
éppen az ő előadásában hallgassak meg.
A koncert eleje egy kicsit igazolta is az előítéleteimet. Profi
zenészek, profi hangszerelés, minden, mint a nagykönyvben megírva, mégis nekem
érdektelen. Később aztán volt néhány
szám, ami már kimondottan tetszett az előadásukban, és kitűnt van néhány igazán
kiváló szólistájuk is.
Furcsa volt, hogy még
a dobos is mindent kottából játszott.
Mondjuk azt nem értettem, miért kell minden számot hatalmas
csinnadrattával befejezni.
Ez lenne a védjegyük? Engem néha kifejezetten zavart.
Persze nem ártana, ha lenne markánsabb saját hangjuk is. Vonatkozik
ez Szulák Andreára és a zenekarra is.
Ha rajongójuk nem is lettem, igazán kellemes este volt, és
nem fogom elkerülni, ha összefutok egy koncertjükkel.
Nem sok mindent találtam, amit ízelítőül beilleszthetnék,
legalábbis olyat, amin együtt szerepelnek.
Jellemző módon Szulák Andrea is úgy említette ezt a dalt,
mint, ami legjobban összeforrt a nevével. Igen, de dalról mégsem elsősorban rá
asszociálunk.
1 megjegyzés:
Őszinte leszek...Nem szeretem a dzsessz zenét.Persze van egy-kettő akit kimondottan imádok mint pl.Louis Armstrong...Hazai nincs...
Armstrong Istenien tudott improvizálni és ez sokszor ámulatba ejtett.Érdekes hogy én azt hittem Studio11 nevű zenekar már nincs nálunk.Szulák Andit élőben még nem hallottam.Mindenesetre az írásod tetszett.
Megjegyzés küldése