Egy kis színház - Balfácánt vacsorára

Francis Veber: Balfácánt vacsorára

Felejthető és felejtendő darab, és bár igazán jól szórakoztam, szinte az egész estét végignevettem, felejthető az előadás is, és nagy valószínűséggel egy év múlva már nem sok emlékem lesz róla. (Ezen íráson kívül.)

Az alaphelyzet nagyon egyszerű, egy gazdag könyvkiadó és barátai – eléggé el nem ítélhető módon  - szerda esténként „balfácánokat” hívnak meg vacsorára, és az ő rovásukra szórakoznak. Mintha némely tévéműsorként eladott produkcióból ismerős lenne a szituáció. Ezen a szerdán, azonban közbeszól a lumbágó, Pierre, a könyvkiadó, lemondja a vacsorát, de Francoist, az ügyeletes balfácánt, már nem tudja értesíteni, így az megérkezik a lakására. Sem nem magas, sem nem szőke, felemás cipőben sincs, mégis régi ismerősként üdvözölhetjük.

Amikor az előző mondatot leírtam elkezdett furdalni a kíváncsiság, és utánanéztem, igen annak a filmnek is Francis Veber írta a forgatókönyvét.

Amit el lehet rontani, azt ő el is rontja. Sőt. Amiről azt gondoljuk, ezt aztán már nem lehet elrontani ő azt is el tudja rontani.

Nagyon rövid idő után rájönnek erre a darab szereplői is, valamilyen rejtélyes okból mégis tőle várnak segítséget, vagy tőle várják a magoldást, amit aztán ő rendre el is baltáz, vidám perceket szerezve ezzel a közönségnek, és kínosakat a szereplőknek, egyben újabb bonyodalmakat okozva, melyeknek a megoldását ismét csak tőle várják. Szinte ördögi körbe kerülve. Végül aztán néhány percre összeszedi magát, és menti, ami még egyáltalán menthető, megjegyezve, nagyon fárasztó normálisnak lenni. És valóban, csak a következő poénig bírja.

A darab vége valami olyat akar üzenni, mindannyian balfácánok vagyunk. Persze. Hisz írtam már: Miért pont én legyek tökéletes? De egy kicsit azért nem ártana törekedni rá.

Besenczi Árpád, aki a darab rendezője is, a tőle megszokott profizmussal alakítja Pierre-t.

Kiss Ernő el tudja velünk hitetni, hogy nemcsak megjátssza a hülyét.

Baj László a hűséges jó barát szerepében igazán gonoszan tud kárörvendeni.

Szakály Aurél kitűnően érzékelteti az általa megformált figura kettősségét, a könyörtelen adóellenőrt és megcsalt férjet.

Kedvenc kritikusomat most sem hagyhatom ki:

„Valószínűsíthető, hogy a műfaj sajátossága és a szövegkönyv tartalma meghatározza a rendezői koncepció koordinátáit, ezért a különböző színházi bemutatók inkább hangsúlyeltolódásokban, mint homlokegyenest eltérő műértelmezésben realizálódnak. Besenczi rendezésének filozófiája következetesen Veber szövegének tartalmára építkezett: a komikumot, mint esztétikai minőséget állította rendezői interpretációjának középpontjába, amelynek érvényesítésére maximálisan kihasználta, sőt némely jelenetben a bohózat határáig tágította a szituációból következő helyzetkomikumot.”

Igen. Valószínűsíthető.