A nyugdíjas úgy gondolta, legyen már valami előnye
is abból, hogy megvénült, elhatározta, hogy pályázik az Erzsébet programban
meghirdetett üdülési pályázaton. Nem is sejti mibe vág bele.
Először is le kell tölteni egy adatkezelési
nyilatkozatot, kinyomtatni, aláírni, két tanúval igazoltatni, hogy valóban ő
írta alá, beszkennelni és feltölteni.
Van egy kis probléma. A nyugdíjasnak eléggé el nem
ítélhető módon nincs nyomtatója. De ezért vannak a jó barátok, probléma
megoldva.
Ezután egy darabig megy minden simán.
Visszaigazolják, hogy a nyugdíjas sikeresen pályázott, fizesse be a
hozzájárulását, a pénz utalásával sincs semmi gond. Egy darabig semmi, aztán
kap egy mailt, amiben tájékoztatják a szállás foglalás menetrendjéről. Arra az
időszakra, amikor a nyugdíjas üdülni szeretne március elsejétől indul a
verseny. Bár ekkor a nyugdíjasnak eszébe sem jut, hogy ez egy verseny.
Március elsején délelőtt bejelentkezne, de csak egy
közlemény fogadja:
Tisztelt
Felhasználó!
Várólistát alakítottunk ki.
A számláló azt mutatja, hányan várakoznak Ön előtt.
Egy perc alatt átlagosan 15 pályázat kerül beadásra.
Az Ön előtt várakozók száma: 1943
Várólistát alakítottunk ki.
A számláló azt mutatja, hányan várakoznak Ön előtt.
Egy perc alatt átlagosan 15 pályázat kerül beadásra.
Az Ön előtt várakozók száma: 1943
Először azt gondolja, ez egy vicc, de nem ez tényleg
így nem működik. A percenként tizenöt erős túlzás, jó ha egy óra alatt 100-zal
csökken a várakozók. Biztos úgy gondolják, a nyugdíjas ráér, ha üdülni akar,
üljön egész nap a számítógép előtt, és várja, mikor kerül sorra. Harmadik nap
este végre bejut. Bár belépéskor figyelmeztetik, ha nem egyedül akar utazni,
akkor előbb csatlakoztassa a vele együtt üdülni szándékozókat, győz a
kíváncsiság, és úgy gondolja, ha talál olyan lehetőséget, ami megfelel neki,
mielőtt lefoglalná, majd csatlakoztatja a feleségét. Igazából nem talál
megfelelő időpontot, csak november-decemberre. Persze egy nyugdíjas csak ne
válogasson, örüljön, ha kap valamit. De a nyugdíjasnak decemberben van egy
egyhetes hévízi lehetősége, így nem igazán vonzó még egy téli üdülés. Mindegy,
ha már bejutott csatlakoztatja a párját. Menne vissza, de nem úgy van az, innen
csak tovább lehet menni, vagy kilépni. Ügyes. Ha kilép, újra a sor végére
kerül. Hagyjuk
Dühében még ír egy mailt az ügyfélszolgálatnak,
amiben elmondja mindje gondját.
Egyetlendologra reagáltak:
Megkeresésére
válaszolva tájékoztatjuk, hogy az elérhető szálláshelyek listája szinte percről
percre változik, főként a szállásfoglalás nyitását követően, amikor több ezer
pályázó kíván egyszerre foglalni.
Javasoljuk, hogy
próbáljon meg ismét, esetleg egy későbbi időpontban visszalátogatni a
felületre.
Hát akkor próbájuk meg újra.
A sikeres regisztrációt közlő mail tartalmazott egy
azonosító számot is. A nyugdíjas ismét naiv volt, azt gondolta, az az egy
azonosító szám van. Amikor már lefekvéshez készülődve ismét bejutott, ezzel az
azonosító számmal próbálta csatlakoztatni a feleségét. Hát nem, van egy másik
azonosító szám is, amit csak akkor lát, ha belép a felesége profiljába.
Várakozók száma: na ne…
Új nap új kísérlet, ekkor már egész kevés a
várakozó, egyszerre elindítja mindkettejük belépését, sikerül a csatlakoztatás.
Lássuk miből lehet választani.
Hévíz, decemberben.
Na ennyit erről.
Talán majd jövőre több szerencséje lesz, hisz a pályázat
akkor is érvényes. Addig használják csak a befizetett hozzájárulást. Nem mintha
olyan nagy összeg lenne.
De mi lesz, ha úgy döntenek, jövőre külön-külön
akarnak üdülni menni?????
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése