Olvasónapló

Egy idézettel kezdem:

„Csoda-e, ha Kétes Egzisztencia ép és egészséges óhajt maradni? Nem, egyáltalán. Csupán az bökkenő, hogy nem tud, mert már régen beteg. Méghozzá nagyon. Mert amíg a nehéz és sokszor bizony sorvasztó munkát végző milliókat, mint valami védőital vagy védőétel, megóvja a nagyobb mérvű károsodástól a közös sors tudata, az összetartozás és a verejték, addig Kétes Egzisztenciát, szegényt nem védi semmi. Ő anélkül éli át és szenvedi meg a munka pusztító hatását, hogy munkát végezne.”

Akár rejtvénynek is feladhatnám. Nem hiszem, hogy sokan felismernék az írót.

Csurka István: Kettes kolbász

Valamikor egy vetélkedőn nyertem, aztán süllyesztőbe került, most előbányásztam.

A Magyar Nemzetben megjelent tárcáinak gyűjteménye. A kötet 1980-ban jelent meg, ez alapján az írások valamikor a hetvenes években keletkeztek.

A várt déjá vu érzés elmaradt. Talán, mert Csurka világa már akkor is más volt, mint az én világom. Önmagában persze akár erény is lehetne, hogy más kérdések foglalkoztatták, mint az akkori sajtómunkások többségét. Apróságokat emel szimbolikus jelentőségűvé. Akkor talán fontos lehetett, de mostanra az egész érvényét vesztette. Talán a lapzárta kényszere miatt, sokszor érzem úgy, hogy hajánál fogva rángatott elő egy témát. Van egy írás, amiről az első néhány mondat után úgy éreztem, részegen írta, és a végén kiderül, valóban. Azon kívül, hogy az egész zavaros, semmi érdekes nem volt benne.

Ami drámáiban jól működik, hogy a végén még csavar egyet, az a néhány oldalas tárcáknál inkább csak az élét veszi el az írásoknak.

Csurka világa, amiben otthon van, amihez mindent viszonyít: írás, film, színház, ital, nők, lóverseny és általában a szerencsejátékok.

Az általam legérdekesebbnek talált írás, a Gloster vallomása, is a színházhoz kapcsolódik. Shakespeare által megírt III. Richárd megfelel-e a valódinak. Az emberiség tudatában csak Shakespeare alakja létezik, ami szükségszerűen más, mint az eredeti. 

Boldog karácsonyt :)

Játék karácsonykor

Bárd az ég is, meg-megvillan,

lelkeket irtana.

Hamuszürke vatelinban

jajgat a kisbaba.

Csöpp ujjal az arany-lázas

tornyokra rámutat.

Anyja elõtt bezárták az

urak a kapukat,

döndödi dön

döndödi dön.

Gyenge arcát üti-veri

a havas zivatar,

ha a telet kiheveri

mit akar, mit akar!

A kis istent mi megszánjuk

emberek, állatok,

kályhácskája lesz a szájunk,

szedjétek lábatok,

döndödi dön

döndödi dön.

Könnye van csak a mamának,

az csorog tej helyett.

Soványkodó babájának

tejecskét fejjetek.

Hallgassuk, a csuda üveg

harmatot hogy csobog,

szívet nyomni kell a süveg,

megszakad, úgy dobog,

döndödi dön

döndödi dön.

Vércsöpp fut a jeges égre,

bíbor-gyöngy, mit jelent?

Ül Heródes gyihos ménre,

gyilkolni védtelent.

Fodros nyerge vastag tajték,

kígyó a kengyele,

beledöbben a sok hajlék,

ádáz had jár vele,

döndödi dön

döndödi dön.

Megmenekül, úgy remélem

a fiú, a fiú,

kívánjuk, hogy sose féljen,

ne legyen szomorú.

Vigadjunk, hogy enni tud a

rongyosok új fia, -

kerekedjék, mint a duda,

orcája dundira,

döndödi dön

döndödi dön.

(Nagy László)

Békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek sok-sok szeretettel.

Olvasónapló

Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat –

Meglepődtem, amikor elkezdtem olvasni, a kardozós[1] változat után másra számítottam.

Nem lepődtem meg, a Harmonia caelestis két része ugyanígy eltér egymástól.

Egy kitelepített család élete valahol az isten háta mögött. De hát isten az isten háta mögött is jelen van.

Természetesen a Márk-változat Márk evangéliumára utal, ami meg is jelenik a regényben egyes szám első személybe átírva, mintha Jézus saját maga mesélné el a történetét.

„De az örökélet nem azt jelenti, hogy örökké tart az élet, hanem hogy nincs is ott idő, nem is lehet mérni, vagyis élet sincsen.”

A nagymama úgy tud mesélni istenről. hogy fölfoghatatlan lesz, hogy isten ne volna.

A kisebbik fiú süketnéma, vagy csak nem akar beszélni, mégis ő meséli el a történetet.

Szavak nélkül is utat talál istenhez.

A nagyobb fiú a szavak embere.

„Amit leírok, az is valóságos.”

Igen, mert nem lehet bármit leírni, és amit le tudunk, le merünk írni, az már valóságos.

„A te mondatod, hogy nincsen mondatod, mondta. Apánk mondata a tehetetlen csönd. Anyánk mondta a keserű nevetés. Az én mondatom, hogy az én mondatom a mondat. És a nagymama mondata, hogy ne féljetek, kicsinyhitűek.”

Pontos.

---

[1] De most komolyan, mi baja a helyesírás ellenőrzőnek azzal, hogy kardozós?

Jazzszerda - Harcsa Veronika

Egy koncert, amire már nagyon vártam.

Közkívánatra került be a jazzszerda idei programjába Harcsa Veronika.

Eddig is kedveltem őt, de élőben még nem hallottam. Hanghordozókon és videókon nem jön át az az intenzív színpadi jelenlét, ami magával ragadja a közönséget.

A Nol presszóban láttam nem rég egy beszélgetést Dés Andrással, amiben szó volt arról is, teljesen hétköznapi tárgyak is használhatók hangszerként.

Harcsa Veronika az első számban bemutatta, saját testünk is használható hangszerként.

A koncert első felében Gyémánt Bálint gitárossal duóban voltak a színpadon, nagyrészt a Lifelover című lemezről adtak elő dalokat.

Szünet után már a kvartettje kíséretében énekelt, a Lámpafény című – megzenésített verseket tartalmazó – lemezről. Itt a szövegekre is figyeltem, így kevésbé tudtam magam átadni a zenének, de ez egyáltalán nem csökkentette az élményt. Sőt.

Nehéz választani, de következzen az album legvidámabb dala, Karinthy Frigyes Együgyű meséje.

Ráadásként még elhangzott a Come Together.

Visszatérve Dés Andráshoz. Az említett videóban bemutatta, egy A4-es lap is lehet hangszer. Az utolsó ráadásban Harcsa Veronika koncertjén is előkerült az A4-es lap, mint hangszer.

Olvasónapló - Természetes fény

Elöljáróban egy idézet régi naplómból:

„Amikor elkezdtem írni ezt a naplót a Jadviga párnáját, Závada Pál regényét, olvastam, közben a végére értem. Egy kicsit talán annak a hatása is, hogy elkezdtem írni. Hosszú idő után végre ez egy olyan könyv volt, ami igazán tetszett”

Több mint tizenöt éve írtam a fenti sorokat, az akkor még szigorúan titkos és csak általam olvasott naplómba. Jó néhány évnek el kellett még telnie, hogy írásaimmal a nyilvánosság elé merészeljek lépni. Így annak, hogy most itt vagyok Závada Pálnak is van némi köze.

Természetes fény

Nem könnyű olvasmány. Lemértem. Több mint egy kiló.

Amúgy sem, de az egyáltalán nem baj.

A történet (történetek) a második világháború idején, illetve az azt közvetlenül megelőző és követő években játszódik, néhány napjainkig húzódó szállal. Egymásba fonódó sorsok, tettesek és áldozatok, néha egy személyben tettesek is és áldozatok is, de mindannyian vesztesek. Mi engedhető meg túlélés érdekében? Hol az a határ, amit nem lenne szabad átlépni? Ki válik aljassá, ha büntetlenül követhet el aljasságokat?

Több szempontból, az egyes szereplők elbeszéléseiből, tudósításaiból ismerjük meg az eseményeket. Néha titokzatos elbeszélő által kiigazítva.

És természetesen a fényképekből.

„A fényképen fölismerhető személyek nem azonosak – de hogyan is lehetnének azonosak? – a regény szereplőivel.”

Olvashatjuk a figyelmeztetést a könyv elején. És valóban, hogyan is lehetnének azonosak.  Mint a könyv végén található jegyzékből kiderül, a képek különböző gyűjteményekből származnak, mégis teljes egységet alkotnak a szöveggel. Néha illusztrálnak, néha ellentmondanak, néha kiegészítenek, asszociációkat keltenek. A történetből tudhatjuk, hogy Semetka István fronton készített képei elvesztek, de a leírt képek mégiscsak megjelennek. És vannak igazi fiktív képek is, amelyek fényképezőgép hiányában csak az elbeszélő fantáziájában jelennek meg. És van , amikor kiderül nem lehet az a képen, amit az aktuális szereplő (elbeszélő) állít.

Egy dokumentum:

"1941: XV. TÖRVÉNYCIKK

a házassági jogról szóló 1894 : XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről

14. §. Az a magyar honos nemzsidó, aki zsidóval, az a zsidó, aki magyar honos nemzsidóval, úgyszintén az a magyar honos zsidó férfi, aki külföldi honos nemzsidó nővel a 9. §-ban foglalt tilalmat megszegve házasságot köt, bűntettet követ el és öt évig terjedhető börtönnel, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő. Ugyanígy büntetendő az a polgári tisztviselő, aki tudja, hogy a 9. §-ban foglalt házassági akadály áll fenn és a házasság megkötésénél közreműködik. Ha pedig a polgári tisztviselő gondatlanságból működik közre az ilyen házasság megkötésénél, vétséget követ el és büntetése három hónapig terjedhető fogház. Az ebben a §-ban meghatározott bűncselekményekre az 1878: V. t.-c. 7. §-ának rendelkezéseit alkalmazni kell.

15. §. Vétséget követ el és három évig terjedhető fogházzal, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő az a zsidó,

aki magyar honos tisztességes nemzsidó nővel házasságon kívül nemileg közösül, vagy

aki magyar honos tisztességes nemzsidó nőt házasságon kívüli nemi közösülés céljára a maga vagy más zsidó részére megszerez, vagy megszerezni törekszik.”

Természetesen ez így nem szerepel a regényben, de következményei annál inkább. És nem értem. Akik ezt a törvényt megalkották, véleményezték, végrehajtották, akiket nem érintett, csak tudtak róla, komolyan gondolták ezt. Nem érezték, hogy az agyrém? Vagy teljesen természetesnek vették, mint azt hogy lopni nem szabad? Teljesen megfelelt az erkölcsi érzéküknek? Ennyire manipulálhatóak vagyunk?

Végül egy epizód.

Semetka János – a már említett Semetka István apja – a falu egykori bírája, aki soha semmilyen aljasságot nem követett el, és mégis úgy érzi nincs helye a falujában, a lakosságcsere keretében vándorol ki Szlovákiába, egész életében beládázva őrizgeti a régi hazájából kiszállított értékeit. Nem talált új hazát. Várt valamire, megpróbált valamit túlélni.

Jó lenne egyszer túlélés helyett egyszerűen élni.

Olvasónapló

Ernest Hemingway: Szigetek az Áramlatban

Ismét egy olyan könyv, amely évekig megbújt a könyvespolcon olvasatlanul. (Már nem sok van.)

Az író halála után majdnem tíz évvel jelent meg, ilyen esetekben mindig gyanús, hogy az olvasószámára bármennyire tökéletesnek és befejezettnek tűnik is, az író még úgy gondolta, nincs még kész, vagy nem elég jó.

Egy kis magyarázat a címhez. Az Áramlat a Golf-áramlat, a szigetek a Karib-tenger térségében találhatóak.

A regény három lazán összefüggő részből, amelyek közt az összekötő kapocs a főszereplő Thomas Hudson festő.

Az első rész valamikor a harmincas években játszódik. Visszavonultan él Bimini szigetén. Befutott, ismert festő, anyagi gondjai nincsenek, megengedheti magának, hogy ne foglalkozzon az elvárásokkal. Három gyereke – két anyától – nála tölti a szünidejét. Hosszú beszélgetések a gyerekekkel, emlékek felidézése, a jövő tervezése. Az egyik fiú Az öreghalász és a tengert idéző küzdelme a nagy hallal. A szinte idilli hangulatot végig belengi valami szomorúság. Talán annak tudata, hamar véget ér ez az állapot, és soha többé nem ismételhető. És röviddel a gyerekek elutazása után jön a tragikus hír, a két kisebb fiú autóbalesetben elhunyt.

A második rész már a világháború idején történik. Thomas magányosan él Havannában a macskáival, illetve valamilyen katonai szolgálatot teljesít egy hajón. A fejezet annak a néhány napnak a történetét meséli el, amikor a vihar miatt nem tud tengerre szállni. Nemrég tudta meg, hogy Tom, a legidősebb fiú, aki vadászpilótaként szolgált, elesett. Véletlenül összefut Tom anyjával, egyetlen nővel, akihez igazán kötődik, és aki tőle tudja meg közös gyermekük halálát.

A harmadik részben egy kis hajó kapitányaként üldözi egy elsüllyedt német tengeralattjáró személyzetét a szigetvilágban, végül ő is halálos sebet kap.

Sükösd Mihály szerint, - aki jegyzeteket írt a könyvhöz, ahonnan kiadásra vonatkozó információkat is szereztem – ha Hemingway befejezte volna regényt, az körülbelül fele ekkora terjedelmű lett volna.

Lehet, mégis azt hiszem, az olvasók csak nyertek ennek a szövegnek a kiadásával.

Pálinka fesztivál

Pálinka fesztiválon voltunk. Győrváron.

A vejemnek munkájából adódóan ott kellett lennie, a lányom hívott bennünket, nézzünk körül egyet.

Győrvár. Nincs messze, és útba is esik Sárvárra menet. Valamikor, nagyon régen, amikor még apósom fuvarozott bennünket, keresztülmentünk rajta néhányszor. Amikor már saját autóval közlekedtünk, elkészült az elkerülő út, és csak elhajtunk a falu mellett.

A faluba most sem mentünk be, mert a rendezvény mindjárt az út mellett volt. Leparkoltunk az út szélén, kicsit háborogtunk, hogy nem lehet közelebb parkolni, de amikor távoztunk, rájöttünk, mi még egész jó helyen találtunk helyet.

Amikor odaértünk, a rendezvény sátorban éppen néptáncosok szerepeltek. Végignéztük a műsorukat.

Az utána következő hivatalos részt kihagytuk, nem érdekelt sem a politikusok beszéde, sem a pálinka lovagrendek, sem a pálinka verseny díjazása. Jó alkalom volt, hogy egy kicsit körülnézzünk.

Panna kapott egy fagyit.

Festettek egy pónit a kezére.

Megettünk egy lángost.

Csakúgy pihentünk egyet.

Zoltán Erika koncertjére ismét bementünk a rendezvény sátorba. Soha nem tartozott a kedvenceim közé, most sem lett az. És hát az ilyen cédén hozott zenekaros koncerteket sem tartom sokra. A tömeg felett rázoomolva azért csináltam egy képet róla.

Az esti bulit már kihagytuk, indultunk haza.

Amúgy pálinkát nem kóstoltunk.