2016. augusztus 27., szombat

Helyi érdek

Győzelmi jelentésként számolt be róla a városi tévé, városrészünkben megszüntették a szelektív hulladékgyűjtő szigeteket. A lakosság óhajára. Mert, hogy melléjük is lerakták a hulladékot és nem is csak a helyben lakók használták, hanem a szőlőhegyről leérkezők is ott rakták le a hulladékot. És? Talán jobb ha az utak mentén dobják el? És miért is rakják mellé? Nem vitatom, hogy voltak olyanok, akik elvitték addig a hulladékukat, de ott már lusták voltak egyenként bedobálni a palackokat, de alapvetően mégiscsak azért, mert már tele voltak a gyűjtőedények.
Önkormányzati képviselőnk intézkedett.(Városunkban csak a fidesz.)  Nem ürítik gyakrabban az edényeket, Nem szállítják el a mellé rakott hulladékot is. Nem. Sokkal okosabbat talált ki, meg kell szüntetni az egészet. Így nincs probléma. Csak szemét. Mindenhol.

Mellesleg legutóbb, amikor elszállították a sárgazsákokban gyűjtött szelektív hulladékokat, „elfelejtettek” új zsákot adni.

2016. augusztus 25., csütörtök

Olvasónapló - Szobotka Tibor

Szobotka Tiborral kapcsolatban talán az a leginkább köztudott, hogy ő volt Szabó Magda férje, Pedig házasságkötésükkor még ő volt „az író.”
Három regény egy kötetben.
Megbízható úriember.
A regény főhőse, Gontran Alfréd, egyes szám első személyben meséli el élete történetét.
A regény kezdő mondatai:
„Hogyan lesz az ember strici?
Nem úgy, hogy a nők szeretik őt, hanem úgy, hogy ő szereti a nőket.”
Bár azt mondja mindent őszintén ír le, már a kezdet is hazugság. Nem szereti csak kihasználja a nőket, és akire már nincs szüksége könyörtelenül eldobja, és nagyon zokon veszi, ha egy nő teszi vele ugyanezt.
Semmiféle erkölcsi gátlása nincs, lehetne betörő is, de azt túl kockázatosnak tartja, a szabadság talán még a pénznél is fontosabb számára.
Úgy érzi elérte élete célját, amikor „megbízható úriemberként” (zsarolható és irányítható) egy zsidó tulajdonú üzem névleges igazgatója lesz.
Még egy idézet a regényből, ami főhősünk véleménye, mert attól, hogy ő t nem kötik az rkölcs  szabályai, még van véleménye a dolgokról:
„Mindenütt hosszú sorok álltak a követségek, konzulátusok előtt, mindenütt éppen azoknak mondtak nemet, akiknek a legnagyobb szükségük lett volna arra, hogy új hazát találjanak, mert a régi hazájuk megtagadta vagy éppen halálra szánta őket. Aki vígan élt odahaza, az vígan élhetett a szomszédban is, az nem volt nyugtalanító vagy veszélyes idegen, hanem hasznot hajtó idegenforgalom.”
Ez volt 1938-ban. A helyzet nem sokat változott.
Az összeesküvők
Meghatározatlan helyen és időben játszódik, valahol Európában az ipari forradalom előtt.
A főhős La Lutte azzal a megbízással tér vissza hazájába, hogy szervezzen egy csapatot, melynek a feladata a király meggyilkolása lenne, előkészítve ezzel egy száműzött herceg trónra lépését. A szerveződő csapatban sokféle ember jön össze, akik teljesen különböző okokból csatlakoznak hozzá. Sértődöttek, mellőzöttek, idealisták, mélyreható változásokat akarnak. Ezen utóbbiak, vagyis a mélyreható változások hívei, amire amúgy semmi esély nincs, hisz a király meggyilkolása után a szervezők azonnal trónra ültetnék a száműzött herceget, riasztják el ez egyik résztvevőt és válik végül árulóvá. Amúgy a király egy betegesen önimádó zsarnok, akit még dicsérni is kockázatos, de semmi biztosíték nincs arra, hogy az utódja bármiben is különb lenne, csak a kegyencek köre változna. Az összeesküvőket természetesen kivégzik. La Lutte egy szerelmes prostituált segítségével tud elmenekülni.
Minő véletlen.
Menyasszonyok és vőlegények
Közvetlenül a II. világháború utáni zűrzavaros években játszódik. A szereplőket egy kupleráj köti össze, melyhez valamilyen formában kötődnek. Ebben is van egy „megbízható úriember”, aki önhatalmúlag átveszi egy osztrák tulajdonú papírgyár vezetését, természetesen saját zsebre dolgozva, de emellett több ügylete is van, természetesen egyik sem tiszta. A regény szereplői valamilyen formában mind tőle függnek, csak ő van függőségben a feleségével, akitől szabadulna is, de nélküle sem tud lenni, így amikor ő bukik, vele bukik mindenki. Végig érezhető, ez egy olyan játék, ahol mindenki csak vesztes lehet.
A házvezetőnő, Mariska néni, személyében, ha nagyon halványan is, de feldereng Szabó Magda regényének, Az ajtónak a főszereplője, Emerenc is.


2016. július 10., vasárnap

Éveim - 1991

1991
40 éves voltam.
Hanyagoltam mostanában az Éveimet.
Kezdjük a szokásos kitekintővel, talán egy kicsit elnagyoltabban:
Ebben az évben zajlott az Öböl háború.
Viszonylag békés körülmények között felbomlott a Szovjetunió.
Közben azért volt egy sikertelen puccs Gorbacsov ellen.
Az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánkat.
Egyáltalán nem békés körülmények között felbomlott Jugoszlávia.
Magyarországra látogatott a pápa.
Megszűnt a Varsói Szerződés és a KGST.
Elfogadták a kárpótlási törvényt.
Nobel-díjat kaptak:
Irodalmi: Nadine Gordimer
Béke: Aun Szan Szu Kji
Az ez évben születettek között nem találtam említésre méltót, az elhunytak viszont lemaradtak az általam forrásnak használt magyar nyelvű Wikipedia aktuális cikkéből.
Ez sem volt egy eseménytelen év.
Én sem úsztam meg.
A kitekintőből kimaradt, de ebben az évben történt a kedvezményes lakáshitelek piacosítása is. Ha jól emlékszem ez volt a hivatalos terminológia. Ez bennünket is érzékenyen érintett. Mivel az első öt évre csökkentett törlesztést kértünk, és a szocpolt két gyerekre vettük fel, de csak egy lett, gyakorlatilag a tőketartozásunk tíz év alatt semmit sem csökkent. Bár lehetőség volt rá, hogy ha a tartozás felét készpénzben kifizetjük, akkor a másik felét elengedik, nekünk ennyi pénzünk sem volt. Anyám ajánlotta, hogy próbáljunk meg kölcsönkérni a nővérétől, ő jól áll anyagilag. Megpróbáltuk, és sikerrel jártunk. Egy év alatt különösebb megszorítás és spórolás nélkül törleszteni tudtuk.
A pápa látogatáshoz is kapcsolódik egy kis epizód. Pont azon a napon mentünk egy kirándulásra kispolszkival, amikor a pápa Szombathelyre látogatott. Az egész város tele volt rendőrrel, és amikor arra figyeltem, hogy merre kell menni, a forgalommal szembe kanyarodtam be egy utcába, legalább öt rendőr figyelte a manőveremet, de nem foglalkoztak velem.
Talán az egyik szülő ötlete volt, hogy vigyük el a gyerekeket táborozni. Zalalövőre mentünk a Borostyántó melletti ifjúsági táborba., néhány szülő és az osztály nagy része. Előre felállított sátrakkal vártak bennünket. Első nap délután kaptunk egy akkora vihart, hogy néhány sátor a földdel vált egyenlővé. Egy kicsit össze kellett húzni magunkat.
Tájkép csata után:

A csapat:

Cégünket érzékenyen érintette a szovjet export ellehetetlenítése, de voltak bíztató jelek is az új termékekkel kapcsolatban, volt némi esély a túlélésre, de amikor a nyári leállás után visszatértünk szabadságról, új igazgató fogadott bennünket, akit a tulajdonosként működő vagyonkezelő holding egy fejvadász céggel talált. Hamarosan kiderült, azt kapta feladatul, hogy felszámolja a céget. Talán úgy gondolták, egy tisztáldozattal megmenthetik a cég többi részét. Talán lett is volna rá esély, ha egy kicsit körültekintőbben csinálják, de így ez is csak egy koporsószeg lett.
Amikor a nyári szabadságról visszatértünk még nyolcan dolgoztunk az irodában, novemberben már csak ketten tartottunk ügyeletet, és december elsejétől nagy valószínűséggel engem is állásidőre küldtek volna. Az utolsó pillanatban egy kis szerencsével sikerült új állást találnom. A Ganz-Mávag egykori zalaegerszegi gyárában, amely ekkor már önálló vállalatként működött (vagy vegetált). Nem is tudom ekkor éppen milyen néven működött, elég gyakran változott a neve.
Úgy gondoltam átmenetileg kihúzom ott, aztán onnan mentem nyugdíjba.
A fizetésem 18000 Ft volt. A nem vezető beosztású műszakiak között az én fizetésem volt a legmagasabb, ez sajnos azzal a következménnyel járt, hogy a következő 2-3 évben rendre kihagytak a fizetésemelésből, és ekkoriban volt a legnagyobb infláció.
Végül egy kép a lányommal:

Ha nem is soroltam fel az ez évben elhunyt jelentő személyeket, az évre emlékező zenékkel két ebben az évben elhunyt zenészre is emlékezzünk:
Miles Davis:
Freddie Mercury:
És ekkoriban repült a bálna:



2016. június 15., szerda

Örüljünk - Egy kis foci

Örüljünk!
Előre bocsátom, nem vagyok focirajongó, nem is nagyon értek hozzá. De ha néha erőt veszek magamon és megnézek egy meccset a tévében, egész élvezetesnek találom.
Minek is tekintsük az osztrákok legyőzését?
Sokan, még azok is, akik lelkesen üdvözlik a csapat sikerét, egy kicsit mentegetőzve teszik ezt, mint valami szégyellni való dolgot.
Ne tegyék!
Örüljenek nyugodtan. Miért ne örülnénk sportolóink sikerének?
Mert Orbán Viktor is örül neki?  Tegye. semmi közünk az ő öröméhez, és neki sem a mienkhez. Nem kell, hogy a politika rátelepedjen mindenre.
És ha egy illetékes elvtárs neki köszöni meg a győzelmet? Azt tudjuk be az illető gerinctelenségének és szolgalelkűségének.
Nagy baj akkor lesz, ha maguk a sportolók is neki tulajdonítják a sikert. Remélem nem jutunk el eddig.
Hogy a politikusok szeretnek sütkérezni a sportolók sikereinek fényében? Igen, de erről nem a sportolók tehetnek.  Nekünk kell helyén kezelni a dolgokat.
De nem is kell túlértékelni a győzelmet. Annyi történt, hogy legyőztünk egy – szerintem – gyengén játszó osztrák válogatottat.
Ettől még nem lett élhetőbb hely Magyarország, és a stadionokra költött milliárdokat sem igazolja visszamenőleg.
Szóval:
Örüljünk!


2016. június 5., vasárnap

Éveim - 1990

1990
39 éves voltam.
Kitekintés.
Az első szabad. Ami ebben az évben történt, ahhoz mindenhez mintegy epitheton ornansként kapcsolódott az első szabad jelző.
Ki gondolta volna akkor, hogy a szabadság szitokszóvá fog válni.
Az országgyűlési választásokon nyert az MDF. Antall József vezetésével koalíciós kormány alakult, az FKgP és a KDNP részvételével.
Az SZDSZ-szel kötött megállapodás értelmében Göncz Árpád lett a köztársasági elnök.
A koronás kiscímer lett a Magyar Köztársaság állami jelképe, csakhogy Kéri Kálmánnak ne legyenek álmatlan éjszakái.
Elfogadták a kárpótlási törvényt.
Ebben az évben újra egyesült Németország.
Irak megszállta Kuvaitot, ezzel kezdetét vette az öbölháború.
A taxisblokád véglegesen leszámol a rendszerváltás eufóriájával.
Olaszországban focivébé volt, a nyertes az NSZK.
Néhány esemény, melyeknek akkor kevesen látták a jelentőségét.
Elkészült az első ismert World Wide Web oldal (Sir Tim Berners-Lee Genfben, a CERN magkutató központban fejlesztette ki a világ első webböngésző programját).
 A Discovery űrrepülőgép személyzete 600 km magasságon Föld körüli pályára állította a Hubble űrtávcsővet
Analóg mobilszolgáltatást indított a Westel. (06-60-)
Elindult a Human Genome Project.
Irodalmi Nobel díjat kapott Octavio Paz, és béke Nobel díjat Mihail Gorbacsov.
Az abban az évben születettek még nem alkottak igazán maradandót. Szilágyi Áront azért megemlítem, mégiscsak egy olimpiai bajnok.
Halálozás:
Ava Gardner, Ipper Pál, Borsos Miklós, Karády Katalin, Lev Jasin, Greta Garbo, Sammy Davis Jr., Rex Harrison, Alberto Moravia, Ottlik Géza, Szécsi Margit, Friedrich Dürrenmatt
Lehet, hogy már írtam, de itt aktuális. A kárpótlást a rendszerváltás legnagyobb hazugsága volt. Vagy igaz, amit akkor az emberek többsége még elfogadott, az előző rendszer egy szűk pártelit kivételével mindenkinek rossz volt, és akkor egyszerűen erkölcstelen bármilyen nemes szándékkal is kiemelni társadalmi csoportokat, és őket a többség rovására kárpótolják, vagy nem igaz, de akkor az egész rendszerváltás hazugságra épült.
Úgy tűnik számomra ez egy elég eseménytelen év volt, olyan vihar előtti csend jelleggel.
Nem sok mindent tudok felidézni.
Az egerszegi MOM még működött, csökkenő létszámmal, beszűkülő piaci lehetőségekkel, folyamatosan ott lebegett mindenki felett az elbocsátás lehetősége. Volt néhány ígéretes próbálkozás új termékek bevezetésére.
Nyaralás ismét a Vadása tónál. Ebben az évben a cégnél működő egyik szakszervezet (mert már abból sem csak egy volt) telepített le három sátrat, gáztűzhellyel az ottani kempingbe, ezekből kaptuk meg az egyiket egy hétre.
Az előző év krónikájában megfeledkeztem a Sitkei Rockfesztiválról, akkor az István, a király volt a főműsor.
Ebben az évben is ott voltunk, A Jézus Krisztus Szupersztár lett volna a főprodukció, de elmosta az eső.
Csak Éviről találtam néhány nem túl jó minőségű képet, ami ehhez az évhez köthető.
Születésnap:

 A VIT vágtás fellépő pólómban:

És akkor jöjjenek a zenék:
Bródy János: Engedd, hogy szabad legyek!
(Ebben az évben volt az első szabad Illés koncert is. És ekkoriban fogalmazódott bennem valami olyasmi, hogy Szörényi semmivel nem magyarabb, mint Bródy, és Bródy sem szabadabb, mint Szörényi, és egyikük sem demokratább Koncz Zsuzsánál.)
Beatrice: Azok a boldog szép napok
És egy Roxette dal, amiből nálunk kampánydal lett:

2016. május 22., vasárnap

Brecht találkozása a vásári komédiával

Menthetetlenül itt a nyár. A színházban is elérkezett bérletünk utolsó előadása, Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek.
Nem egy könnyű nyáresti szórakozás.
Be kell vallanom, el vagyok kényeztetve. Legalábbis ezzel a darabbal kapcsolatban. Annak idején láttam a Nemzetiben Törőcsik Marival, és a Kaposvári Színház előadását Pogány Judittal. Mindkettő emlékezetes előadás volt.
Nálam most felsorakozott melléjük Pap Lujza is, aki Zalaegerszegen alakította a kettős szerepet, Sen Tét a jólelkű utcalányt, aki muszájból eljátssza a saját képzeletbeli nagybátyját, Sui Tát, amikor úgy érzi ő már képtelen irányítani a saját életét.
Érdekes dolog az emlékezet. Tökéletesen emlékeztem Sen Te/Sui Ta alakjára, és a szituációra, viszont szinte semmire a történetből.
Talán mert ebben az előadásban is a színház szinte teljes társulata felvonul, az abszolút főszerep mégis csak Sen Te.
Határozottan érdekes előadás volt. A szereplők többsége jellegzetes mozgással, túlkarikírozva játszotta az általa alakított figurát, egyértelművé téve, itt színészeket látunk, akik bemutatnak a közönségnek egy példázatot, nem adva katarzist, és a tanulság levonását is a közönségre bízza. Nekem egy kicsit a vásári komédiákat idézte, bár lehet, hogy Csiszár Imre rendező a hagyományos kínai színjátszás formanyelvét is alkalmazta. Nem tudom, azt nem ismerem.
Kivétel Pap Lujza  Sen Te megformálásában mégiscsak egy szerethető és átélhető karaktert kellett alakítania, hogy át tudjon alakulni Sui Tává.
És talán kivételek a fény fiai, azaz az istenek, akik nem nagyon találták helyüket a földön, és nem is értették mi történik. Nem egyszerű egy istennek egyszerű halandóként gondolkodni.
Hazafelé az órára csodálkozva állapítottam meg, hogy ez nagyon hosszú volt, ennek ellenére előadás közben egyszer sem szólalt meg a bennem szunnyadó dramaturg, hogy valamit ki kellett volna húzni, vagy pergősebben játszani.
Tanulság?
Persze, törekedni kellene rá, hogy jobbá tegyük a világot, de ha az istenek is csak elpusztítani tudnák, megjavítani nem, mit tehet egy egyszerű halandó?
Talán próbáljon meg ember maradni, és minden emberre emberként tekintsen.
Közhelynek hangzik, és az is. Mégis. De sokan vannak, akik erre is képtelenek.


2016. május 16., hétfő

Éveim - 1989

1989
38 éves voltam.
Kitekintés:
Magyarországon bevezették a munkanélküli segélyt.
Januárban elkészült a hazánkban állomásozó szovjet csapatok kivonásának ütemterve.
Pozsgay Imre bejelentette, 56-ban népfelkelés volt.
Februárban az MSZMP KB jóváhagyta a többpárti rendszerbe történő folyamatos átmenetet.
Khomeini ajatollah bejelentette, halálra ítélte Salman Rushdiet.
Márciusban megalakult az ellenzéki kerekasztal.
Áprilisban megszűnt a KISZ, megalakult a DEMISZ.
Megkezdődött a szovjet csapatok kivonása.
Májusban a Németh kormány leállította a nagymarosi vízi erőmű építését.
Megkezdték a vasfüggöny felszedését.
Júniusban nagy diáktüntetés volt Pekingben, amit véresen levertek.
Nagy Imre és társainak újratemetése, Orbán Viktor beszéde.
Júliusban meghalt Kádár János.
Hazánkba látogatott George H. W. Bush.
Augusztusban Páneurópai piknik határáttöréssel.
Szeptemberben a kormány megnyitotta a határt az NDK menekültek előtt.
Októberben az MSZMP feloszlatta önmagát, utódpárt az MSZP, első elnöke Nyers Rezső.
Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök kikiáltotta a köztársaságot.
Novemberben megkezdték a berlini fal lebontását.
Négyigenes népszavazás.
Decemberben forradalom Romániában, kivégezték Ceausescut.
Nobel-díjat kaptak:
Irodalmi: Camilo José Cela
Béke: Dalai Láma
Ebben az évben született Gyurta Dániel és Hosszú Katinka.
Elhunytak:
Hirohito, Weöres Sándor, Salvador Dali, Tímár Béla, John Cassavetes, Kálmán György, Márai Sándor, Konrad Lorenz, Mészáros Ági, Kulin György, Galgóczi Erzsébet, Sir Laurence Olivier,  Herbert von Karajan, Szirtes Ádám, Képes Géza, Georges Simenon, Ronyecz Mária, Vladimir Horovitz, Makay Margit, Lakatos Gabriella, Andrej Szaharov, Samuel Beckett
Alaposan felgyorsultak az események, és a háromszögletű kerekasztalról még nem is szóltam, és még sok minden másról, ami még fontos volt akkor, de hát nem fért minden bele. A legtöbb esemény még élénken él az emlékeimben..
Nem sokáig tartott az új autó okozta öröm. Az első hosszabb úton, disznóvágásra mentünk anyuhoz, egy mellékútról kikanyarodva belecsúsztam az árokba. Nagyon nem tört össze, de annyira igen, hogy autómentővel kelljen elszállítani. Amúgy ez volt az egyetlen forgalomban elszenvedett balesetem, azóta csak a parkolás okozott néha gondot.
Sok más egyéb mellett megszűnt a brigádmozgalom is, nem nagy kár érte, de így már nem tudok a brigádnaplóra támaszkodni az események felidézésében.
A MOM átalakult több részvénytársasággá, melyeknek tulajdonosa egy vagyonkezelő holding lett, így a zalaegerszegi gyár a továbbiakban MOM Műszeripari Rt. néven működött tovább. Akkor még nem lehetett látni ennek a jelentőségét, inkább csak egy adó optimalizáló megoldásnak látszott. Illetve azt már akkor is lehetett tudni, az a termékskála, amit megörököltünk, hosszútávon nem lesz piacképes. Az új igazgatónk ki is adta a jelszót, mindenki íróasztalán legyen ott a piac. Hehe. Azt hiszem ennél konkrétabb elképzelése neki sem volt a jövőről.
Mellesleg ebből az időből származik az obsidian elnevezésem is. Ki írtak egy pályázatot, egy új termék fejlesztésével kapcsolatban, amire én obsidian jeligével pályáztam, utalva ezzel a termék elavultságára. Egyik munkatársam szakóca jeligével pályázott ugyanezen okból. Aztán amikor először regisztráltam valahova a neten, hirtelen ez ugrott be felhasználónévként, immár saját kőkorszakiságomra utalva.
Ebben az évben kétszer is nyaraltunk. Pici munkahelyének a Zalavíznek volt Keszthelyen egy társasüdülőben két apartmanja, ott töltöttünk el egy hetet. Közben kiderült, hogy jár neki valamilyen pótszabadság, kihasználtuk az alkalmat, kölcsönkértük a húgoméktól (akikről nem írtam, de időközben visszaköltöztek Gércére) a sátrat és kempingeztünk a Vadása tónál.
Nem maradtak ki a grazi vásárok sem.
Egy családi kép anyu házánál:


És egy a húgoméknál:


Évi a kempingben (látszik a kispolszki is):

Egy Napoleon Boulevard dal arról, hogy Európa visszavár. Akkor még senki nem gondolta, hogy mi Ázsiába akarunk menni. :D
És Madonna botrány dala: