Az első találkozásom Örkénnyel még középiskolásként
a Tóték volt, a Thália színház előadásában. Igazából nem is tetszett, nagyon
más volt, mint az addigi színházi élményeim, valahogy mégis nagy hatással volt
rám. Hamarosan megjelentek az első Egyperces novellák, és eldőlt, Örkény
rajongója lettem. Így aztán, amikor bevonultam katonának, és alaktanya
könyvtárában találtam egy Örkény elbeszélés kötetet, azonnal kikölcsönöztem.
Valamikor az ötvenes években jelent meg, és alig bírtam végig olvasni, annyira nem tetszett.
Az általam szintén nemrég olvasott, Időrendben című,
1971-ben megjelent novellaválogatás fülszövegében ezt írta Örkény:
„Elcsodálkoztam, amikor kézbe vettem kezdő koromból
megmaradt novelláimat. Amit már akkor – harminc évvel ezelőtt – elég jól
tudtam, azt húsz évvel később mintha elfelejtettem volna, s csak nagyon lassan
roppant fáradságosan tanultam meg újra.”
(Azért ebből a kötetből az is kiderült, születtek
azért az ötvenes években is vállalható írásai, és igaza volt Varga Imrének,
amikor a második Kossuth díja átadásakor azt mondta Örkénynek, az elsőt is
megérdemelte.)
A Búcsú Örkény István életmű sorozatának pótkötete,
elvileg a meg nem jelent írásait tartalmazza.
Olvasva ezeket az írásokat, meg merem kockáztatni
azt a kijelentést, nem azért nem jelentek meg, mert nem ütnek meg egy bizonyos
szintet.
Egy részlet a Búcsú (London, 1938) című írásból:
„A nő egy operettet akart venni, amelyben két tenor
ária van és egy rövid szerep egy egy idomított fóka számára. Mert a társulatnak
van tenoristája, Jeans, és van egy bizonyos fókája, a Tamás. Russel úr a Három a kislány-t ajánlott, végre egy
fókát be lehet szúrni akárhová.”
A kötetben szereplő háború előtt született írások
többségére jellemző ez a – engem leginkább Rejtő Jenőre emlékeztető – hangvétel.
Vajon hogyan írt volna Rejtő, ha túlélte volna a
háborút?
Ennek a novellának párja a Búcsú (Párizs, 1939), ami
megjelent a már említett Időrendben kötetben, erre céloztam, amikor azt írtam,
elvileg meg nem jelent írásokat tartalmaz. Radnóti Zsuzsa utószavából kiderül,
valóban megjelent válogatás kötetekben is, de összetartozónak érezték a londoni
Búcsúval.
A hangvétel itt is hasonló, de már sokkal keserűbb.
A befejező mondata:
„Mi pedig belerohantunk a fekete éjszakába, melyben
szaporán és ijesztően hangzott a kerekek ütemes géppuskaropogása.”
A kötet végén megjelennek a korai egyperces novellák
is, melyek semmivel nem gyengébbek, mint a későbbiek.
Néha sűrűsödnek az események, annyira, hogy írni is csak összevontan tudok róla.
Először a más.
Mamma mia!
Már régóta szerettük volna megnézni a Madách színház előadását, de reménytelennek tűnt jegyet szerezni. Néha ellátogattam az internetes jegyértékesítési oldalra, de az összes előadásnál „Minden jegy elkelt.” információ volt olvasható. Múlt csütörtökön ismét próbálkoztam, és el sem hittem, szombat délutánra volt két jegy. Azonnal lecsaptam rá. Természetesen láttam már moziban, és többször is tévében, de ahogy a mozi nyújtotta élmény más, mint a tévé, egy élő színházi előadás is más, mint a mozi.
A többes szereposztásból ezen a délutánon Kovács Kriszta és Sasvári Sándor játszotta a két főszerepet. Kovács Kriszta szinte teljesen ugyanaz a karakter volt, mint a filmben Meryl Streep, Sasvári Sándor viszont teljesen más, mint Pierce Brosnan.
A színházi befejezés egy kicsit giccsbe hajló volt, de kárpótolt érte a ráadásként előadott fergeteges buli.
Emlékeztetőül a Winner takes it all – Meryl Streep előadásában
Jazzszerda - Malek Andrea
Eredetileg Lerch István és a Supergroup nevű zenekar társaságában jött volna, de Lerch István betegsége miatt a Jazzrael nevű formáció kísérte.
„Magyarország egyedülálló világ zenei formációja2006-ban alakult Jáger Bandi vezetésével. Közismert szefárd, közel-keleti népdalok újraértelmezése, tradicionális zenei folklór különleges interpretálása a jazz érintésével.”
Ezt írják magukról a honlapjukon, de ebből most még csak ízelítőt sem kaptunk, kizárólag Malek Andrea kísérőzenekaraként funkcionáltak. A repertoáron főleg magyar slágerek feldolgozása szerepelt, Ákos Stefitől napjainkig. Néhány Jáger Bandi szerzemény és népdalfeldolgozás színesítette a műsort.
Malek Andreát elsősorban musical színésznőként ismertem eddig, de mint ezen az estén is bebizonyította otthon van a jazz műfajában is,
Nem tudom, technikai probléma volt-e vagy szándékos beállítás, nem is tudom pontosan megfogalmazni, mi volt a gond. Az ének, mintha valahonnan hátulról egy fal mögül szólt volna. Kezdetben ez a dalszövegek érthetőségét is zavarta, rá is kérdezett, hogy érthetőek-e a szövegek, és közönség egyértelmű nem válaszára valamit változtattak is, és az énekelt szövegek érthetővé váltak, de beszéd továbbra is szinte teljesen érthetetlen maradt.
Ízelítőül egy dal, amit egykor Cserháti Zsuzsa és Máté Péter adott elő:
Úgy tíz éve már játszották, de már várható volt,
hogy ismét műsorra kerül. Nincs olyan sok időtálló magyar musical, hogy ne
vennék elő őket újra. És ez kétségtelenül az időállók közé tartozik.
Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel
könyve
A színlapon megemlítik még Hegedűs D. Géza és
Radnóti Zsuzsa nevét is az eredeti változat közreműködőiként. Némi köze talán
Rudyard Kiplingnek is van hozzá, de őt nem tartották szükségesnek megemlíteni.
Nem készültem előzetesen az előadásra, úgy gondoltam
meglepetés nem érhet. Aztán mégis, mégpedig kellemes.
Megszoktam már, hogy az itteni zenés darabok
előadásának leggyengébb láncszeme a koreográfia, leglátványosabb elem a páros
lábon ugrálás. Elfogadtam, ennyire telik. Így aztán már nyitó képben
meglepetésként ért egy látványos, igazán attraktív, akrobatikus elemeket sem
nélkülöző, erőteljes kifejezőerejű koreográfia, ami aztán az egész előadást
végig kísérte. Másnap néztem csak meg. A koreográfus: Ladányi Andrea.
Most már csak tartani kellene a szintet.
A zene volt, ami legjobban élt még az emlékeimben,
talán az a legidőállóbb, de lehet, hogy csak azért, mert a dalokat nemcsak egy
előadáson hallottam.
„Egy vérből valók vagyunk, ti meg én!” – a vadászó
nép mesterszava.
Egyedül az emberek között lenne igaz, és pont ott
nem működik.
Akik szerintem maradéktalanul jó alakítást
nyújtottak:
Szakály Aurél – Sir Kán. Szerintem ő az előadás
legjobbja.
Pap Lujza – Bagira
Kátai Kinga – Ká
És Hertelendy Attila, aki a régi előadásban Mauglit
alakította, Csil szerepében.
Urházy Gábor László mint Buldeo – nem tudom, ez
rendezői koncepció volt-e, a valószínűtlenül nagy puska, arra utal, hogy igen
(rendező: Bal József) – eljátssza a szerep paródiáját, ami önmagában nagyon
mulatságos, de ezáltal teljesen súlytalanná válik Maugli és az emberek közti
konfliktus.
Átadták a forgalomnak a világ legnagyobb támaszközű (1991 m) függőhídját, az Akasi Kaikjó hidat a Japánban lévő Kóbe városa mellett.
Az Erzsébet téren letették az új Nemzeti Színház alapkövét.
A parlamenti választások eredményeként a Fidesz vezette koalíció alakíthatott kormányt.
Foci vébé Franciaországban, nyertek a házigazdák.
Merénylet az Aranykéz utcában Budapesten; 4 halott, köztük az alvilágban közismert Boros Tamás.
Larry Page és munkatársa megalapította a Google Inc.-et.
Zala megyében gázkitörés miatt három falu (Bak, Bocfölde és Sárhida) lakóit kitelepítették.
Téli olimpia Naganoban.
Nobel-díjasok:
Irodalmi: José Saramago
Béke: John Hume és David Trimble
Ebben az évben hunytak el:
Alan J. Pakula, Jean Marais, Szőts István, Tolnay Klári, Akira Kuroszava, Todor Zsivkov, Posch Gyula, Szántó Piroska, Gábor Miklós, Bende Zsolt, László Gyula, Frank Sinatra, Czinege Lajos, Gáti József, Octavio Paz, Pol Pot, Benjamin Spock, Wass Albert, Falco, Carl Perkins, Bánki Zsuzsa, Sonny Bono
Alapvetően erre az évre vonatkozóan sincs sok emlékem. De.
Ekkor egy ideig írtam egy szigorúan titkos, senki által nem látott naplót. Egészében hosszú és unalmas, de néhány részletet idemásolok belőle, talán van némi dokumentum értéke.
A munkahelyemen nem volt túl nagy hajtás. Egy viszonylag nagyobb tervet készítek. Többorsós fúrógépre tervezek egy készüléket. Eltart még néhány napig. Ani későn ért haza, mert egy számítógépes tanfolyamra jár. Vacsora, újságolvasás, mosogatás. El kellett készíteni Évi adóbevallását, a gyakorlati munkára kapott pénzéről. Megcsináltam a családi pótlék igénylést is, az egy főre eső havi jövedelem 26000 Ft-ra jött ki. Tévében nem néztem semmit. Korán lefeküdtünk. Az ágyban még olvastam, Arthur Haley: Detektívek c. regényét. Nem egy nagy szám, de pihenésnek jó.
Az idő pocsék, a kertben semmit sem lehet dolgozni. Délelőtt főzés, takarítás, délután olvasás, tévénézés. Egy Agatha Christie könyvet kezdtem el olvasni, a Gloriett a hullának címűt. Este színházba mentünk, Rostand Cyrano de Bergeracját néztük meg. Voltak benne erőltetettnek tűnő rendezői ötletek, de összességében jó előadás volt. Utána a tévében még megnéztük Szilágyi János műsorát a Showbálványt, 1982 volt a témája.
03. 25.
Szerda. Ma reggel már megint havazott. Unom.
Most állítják össze a régebben tervezett hosszhegesztő berendezést. Néhány dolgot módosítani kellett rajta, ezért a fúrókészüléket még mindig nem tudtam befejezni. Ha valami megint közbe nem jön, akkor ma. Otthon eseménytelen nap volt tegnap. Elkezdtem olvasni Esterházy Péter: Egy nő című valamijét. Nem tudom, milyen műfajba lehetne besorolni. Szövegek szeretetről, gyűlöletről, szexről, szerelemről, férfi és nő viszonyáról.
Reggel félnyolc körül elindultunk Sárvárra az anyósomhoz. Útközben tankoltam kb.2800Ft-ért. Kimentünk a hegyre és két óráig ástunk. Délután kimentünk anyámhoz és a húgomékhoz Gércére. Félhét körül értünk haza. Elkezdtem John Updike: Konspiráció c. regényét olvasni.
Most valami őskori készülékek helyett kellene újat terveznem, mert elvesztek. (Őskor: amikor én még nem itt dolgoztam.) Tegnap munka után tejport vásároltam anyu malacainak, mert idetelefonált, hogy Sárváron nem kapott
Amikor hazaértünk még dolgoztunk egy kicsit a kertben. Ani kapált, Évi öntözött én pedig permeteztem. Nagyon kezd fodrosodni az őszibarack levele és, ha már nekiláttam, végig permeteztem az egész kertet.
Hát jó régen írtam a naplóba. Három hétig szabadságon voltam. A szabadság előtti utolsó napon annyi elfoglaltságom lett, hogy teljesen megfeledkeztem a naplóról. Nagyvonalakban megpróbálom összefoglalni az elmúlt három hét eseményeit.
Pár napot voltunk Sárváron és Gércén. Bagodba is ki kellett menni leadni a munkát. Egy hétig nyaraltunk Sopronban, a Vízmű lakókocsijában. Nem néztünk tévét, nem olvastunk újságot néha rádiót hallgattunk. Elég sokat olvastam. Befejeztem a Körképet, elolvastam Danilo Kis: A holtak enciklopédiája c. novellás kötetét és Anatole France két regényét (Thaiaz, Az istenek szomjaznak), most Updike: Eastwicki boszorkányok c. regényét olvasom. Nagyokat sétáltunk a hegyekben. Elmentünk a Fertő-tóhoz is hatalmas tömeg volt és koszos víz. Velünk volt Évi és a barátja is. Nehéz volt közös programokat összehozni. Utolsó héten Ani mér dolgozott. Évivel újrafestettük a konyhaablakot. Többet is szerettünk volna, de ennyire lett elég az idő.
Az irodám szét van döntve, fűtés rekonstrukciót csinálnak a cégnél. Nem tudom, mikor lehet újra normálisan dolgozni. Szerencsére kevesebb munka várt mint, amire számítottam. Sokan vannak most szabadságon.
Nem nagyon haladtam a munkámmal, nem találtam igazán jó megoldást. A gyárban kiárusítják a szakszervezeti könyvtárat, tegnap vettem tíz könyvet. Befejeztem Az angol beteget, most Déry Tibor: G.A. úr X-ben című regényét olvasom.
Szombaton Ani nagymosást tartott, és takarítottunk. A munkahelyén most tartja a névnapját, arra is csináltunk süteményeket. Este mi mentünk színházba, Bereményi Géza: Az arany ára c. darabját néztük meg. Szerintem nagyon jó volt.
Befejeztem újra egy munkát, egy kiesztergálófejet kellett átalakítani, hogy nagyobb átmérőt is lehessen vele megmunkálni. Még januárban megrendeltük az ablakok szigetelését, most az ígérték, hogy holnap jönnek, ezért holnap szabadságon leszek. Megkaptam a fizetésemet (45000Ft). A szakszervezettől vettem még kb. 20 könyvet. Tegnap kettesben voltunk otthon, mert Évi Sipiékhoz ment. Évi még a múlt héten kapott az egyik osztálytársától gesztenyét, azt vittük el megtisztíttatni. Az egyik ajándékot is be kellett vinni kicseréltetni, amit Évi tegnapelőtt vett, mert otthon vettük észre, hogy törött. A szomszédunk hozott még 20kg almát, azt is el kellett rakni.
Pénteken délután kimentem Bagodba, megbeszéltem a munkát, kb. 20000Ft-ért vállaltam el. Megrendeltem a számítógépet, holnap lehet elhozni, 92000Ft tíz havi kamatmentes részletre. Évi csak 11 óra körül ért haza, mert elmentek az osztályfőnökükkel Dunaújvárosba kézilabda meccsre.
Péntek reggel elvittem Évit és Anit. Majdnem egész délelőtt a városban voltam. Elmentem bőrgyógyászatra, mert a combomon vannak valamilyen foltok, az orvos sem tudta eldönteni pontosan mi okozza, egyelőre csak kísérletezik vele. Újra be kellett menni az OTP-be, a számítógép részletek miatt. Aninak vettem virágot a házassági évfordulónkra (23.). Autószerelővel beszéltem a kocsi vizsgáztatásáról. Otthon ebédre paprikás krumplit főztem. Átválogattam az almát, lehordtam a padlásról a beázás miatt az edényekben összegyűlt vizet. A kertből behoztam azokat a virágokat, amiket a lakásban kell átteleltetni. A számítógépen csak vacsora után tudtam dolgozni.
Szombaton hajnalban gázkitörés volt a közelben, három falut ki is telepítettek. Nálunk is lehetett érezni a gáz szagot. Még mindig nem sikerült elzárni. A délelőtt elment bevásárlással és főzéssel. Délután a kertben elégettem a szemetet, és elkezdtem ásni. Este a tévében Színházról színházra (Pécs).
Megrajzoltam egy ellenőrző sablont és egy élhajlító kést, és lángvágó sablonokat plotteroltam, közben mérgelődtem, mert állandóan újra kellett indítani a gépet. Tegnap megvolt az autó műszakija, 44000Ft-ot fizettem a szerelőnek plusz a gumik, ez most nagy érvágás volt. A tévében Kepes (Pálfy József, Pálfy István, Babos Gyula).
Csak néhány részletet ragadtam ki. Ez is túl sok.
Nem sok fényképet találtam erről az évről.
Ez talán akkor készült:
A zenei mellékletben először emlékezzünk meg az év halottairól:
Maurice Leblanc: Arsѐne Lupin Herlock Sholmes ellen
Kis alakú, vékony könyv, egy ülésben elolvasható.
Nem emlékszem, hogy került hozzám ez a könyv, talán
egy nyaraláson vettem olvasnivalónak, aztán olvasatlan maradt egészen eddig.
Véletlenül bukkantam rá a könyvek rendezgetése közben.
Nem elírás, valóban Herlock Sholmes. Nagy
valószínűséggel szerzői jogi okok miatt, de hát a ez a Herlock valóban nem az a
Sherlock, még ha a szerző azt állítja is, „akár Conan Doyle, a nagy regényíró
agyából is kipattanhatott volna.” Hát nem. Van hasonlóság, de méhiscsak más
karakter.
A szerző Maurice Leblanc, Arsѐne Lupin figurájának
megteremtője. Szerintem nem fontos, valóságos személyről mintázta-e. A regény
egyértelműen fikció.
Az még csak elfogadható, hogy Herlock utólag, mit és
hogyan csinált Arsѐne Lupin, de hogy Arsѐne Lupin mindent előre így eltervezett
és meg valósított, az már egy természet fölötti erőkkel rendelkező lényt
feltételezne. Vagy a véletlenek csodás módon szerencsés összjátékára.
Mindegy is. Az olvasó úgyis csak utólag
visszagondolva jön rá erre. Olvasás közben szórakozik és izgul. Utána pedig
felejtendő.
Kozma Orsit a Jazz+Az énekesnőjeként ismertem meg. Kétségkívül az együttes nevén túl is volt némi közük a jazzhez, de jóval több volt a +Az. Ezt nem elmarasztalásnak szánom, nagyon kedveltem őket annak idején, és szerintem még egyáltalán nem futották ki magukat, de úgy döntöttek, a csúcson kell abbahagyni.
Kozma Orsi azóta több műfajjal és formációval is próbálkozott, ezek egyike a Kozma Orsi kvartett.
Cseke Gábor zongorista, Hárs Viktor basszusgitáros, Pusztai Csaba dobos és természetesen Kozma Orsi énekes.
Bár a koncert felkonferálásakor a helyi műsorközlő a magyar jazzélet meghatározó szereplőjének nevezte őket, én ezt enyhén szólva is túlzásnak találom. Kétségtelen, hogy Hárs Viktor az egyik legjobb basszusgitáros, Cseke Gábor is az élmezőnyhöz tartozik, talán a dobos , Pusztai Csaba, kevésbé ismert, de egy olyan mezőnyben, ahol Kőszegi Imre is csa a szavazatot kapott még kategóriába tud kerülni, nehéz az élbolyba jutni, még egy olyan kiváló dobosnak is, mint éppen ő.
Bár az együttes az ő nevét viseli, úgy érzem mégsem Kozma Orsi a zenei vezető.
A zenekarnak egyedi, mással össze nem téveszthető hangzásvilága és lüktetés van. A koncerten nagyrészt saját dalaikat adták elő – Cseke Gábor és Hárs Viktor szerzeményei – de elhangzott néhány magyar és külföldi (George Benson, Sting) feldolgozás is.
Kozma Orsi egyéniségéhez a lírai dalok állnak a legközelebb.
Ízelítőül néhány, a zalaegerszegi koncerten is elhangzott dal:
A koncert nyitószáma, és a sajátszerzemények közül talán a legnépszerűbb:
Egy dal faldolgozása , amit eredetileg Orsi apop projektje keretében adott elő:
Magyar állampolgárok korlátozás nélkül vásárolhatnak külföldi valutát (a „turistakeret” megszűnése).
Megkezdődött Bill Clinton amerikai elnök második ciklusa.
Kitört a „Postabank-pánik, mely során a betétesek két hónap alatt a pénzintézet akkori forrásainak közel hatodát vették ki a bankból.
Diána walesi hercegné halálos autóbalesetet szenvedett Párizsban.
Híveinek egy kis csoportjával elmenekült Pol Pot volt kambodzsai diktátor.
János Pál pápa boldoggá avatta Apor Vilmost, a szovjet katonák által 1945-ben meggyilkolt vértanú püspököt.
Magyarországon megkezdték működésüket a kereskedelmi tévék.
Népszavazást tartottak Magyarországon a NATO-csatlakozásról
Ebben az évben hunytak el:
Kardos G. György, Georges Marchais, Helenio Herrera, Vámosi János, Zsurzs Éva, Solti György, Teréz anya, Czibor Zoltán, William Burroghs, Gianni Versace, James Stewart, Fodor András, Jacques-Yves Cousteau, Bulat Okudzsava, Turay Ida, Hadrovics László, Kibédi Ervin, Allen Ginsberg, Durkó Zsolt, Victor Vasarely, Simándy József, Teng Hsziao-ping, Rubik Ernő, Solt Ottilia, Bertha Bulcsú
Nobel-díjasok:
Irodalmi: Dario Fo
Béke: International Campaign to Ban Landmines (Nemzetközi Mozgalom a Taposóaknák Betiltásáért) és Jody Williams
Ez már szinte a jelen.
Erről az évről egy kicsit talán több emlékem van, mint az előzőről.
Többszöri sikertelen nekifutás után privatizálták a cégünket Így utólag már nem érzem meglepetésnek, de akkor sokan meglepődtek azon, hogy a Ganz Gépgyár Holding lett a befutó, ezzel néhány évnyi önállóság után visszakerültünk a régi Ganzos kötelékbe. Sok változást ebből nem lehetett érezni. Talán csak annyit, hogy az addigi legfőbb tulajdonos aspiráns, aki egyik legnagyobb megrendelőnk is volt, kivonult.
Elvállaltam egy nagyobb tervezési (koppintás) munkát egy másik cégnél. Adtak egy dokumentációt, hogy az alapján adjak egy árajánlatot, csak apróbb módosítások lesznek ahhoz képest. Megadtam egy számomra nagyon jónak tűnő árat, és a rajzokat is felvittem számítógépre (akkor még csak egy kölcsönkért gépen dolgoztam), és előre dörzsöltem a kezemet, hogy milyen könnyen jutok pénzhez, a szükséges módosításokat gyorsan megcsinálom. Aztán kiderült, a valóságos szerkezet jóval bonyolultabb és szinte semmit nem tudok használni a régi rajzokból. Mondhatnám úgyis, hogy átvertek, de állítólag ők sem tudták, hogy ez lesz. így aztán, amikor végre leküzdöttem a feladatot, nem vállaltam több munkát tőlük. Egy időre legalábbis.
Nem említettem, amikor éppen aktuális volt, a lányom a szakközépből átiratkozott szakmunkásképzőbe (bőrdíszműves), amit ebben az évben fejezett be, és úgy döntött, mégiscsak jó lenne neki az érettségi. Akkor volt lehetőség szakmunkásoknak két éves nappali tagozatos gimnáziumi képzésre, így arra iratkozott be.
A számítógépen találtam néhány olyan balatoni képet, amit ehhez az évhez társítottam, lehet, hogy tévesen. Ha nem téves, akkor csak a Vízmű keszthelyi apartmanja lehetett, ahol abban az évben voltunk.
Meghalt Pici édesapja.
Egy kép, ami a tortán lévő gyertyák alapján biztos ebben az évben készült. A lányom logikáját követve, mivel nincs virág az asztalon, ez valószínűleg az én születésnapomon készült. De semmi sem biztos. A tortát a lányom készítette.