Olvasónapló - Diavolina

Spiró György: Diavolina

Diavolina Gorkij cselédje, ápolója, orvosa, szeretője. Mindent tud a nagy íróról és környezetéről.. Spiró György az ő közvetítésével mutatja be Gorkijt.

Igazából nem nagyon ismerem Gorkijt. Középiskolában önként vállaltam, hogy készítek egy beszámolót Az anyáról, de addig húztam az időt, hogy lejárt a határidő, és én még csak el sem olvastam, kaptam is egy nagy egyest, ami egyáltalán nem volt rám jellemző, és nagyon rosszul esett. Az Éjjeli menedékhelyet viszont legalább két emlékezetes előadásban láttam. Nagyjából ennyi.

Spiró Gorkijt, az embert próbálja megmutatni, és hát nem mellékesen megismerjük a sztálini rendszer ördögi működését is, mert végül Gorkij ennek a korszaknak vált az emblematikus írójává. Ellentmondásos személyiség. Sok mindent lát, ami nem tetszik neki, és háttérben próbál is ellene tenni, próbál segíteni a rendszer üldözöttein is, de nyíltan soha nem szegül ellen. Sőt. A nyilvánosság előtt a rendszert dicsőítő cikkei jelennek meg.

Persze igyekeznek őt félrevezetni, csak a szépet és jót megmutatni neki, és sokszor hagyja is magát félrevezetni.

Egy jellemző epizód. Inkognitóban sétát tesz a Kijevi Pályaudvar környékén, és úgy látja, akár Berlinben is sétálhatott volna, annyi rendben volt minden. Csak éppen kiderül, kirakat volt az egész, mindent előre megszerveztek, még talán a kóbor kutyák is csekások voltak.

A regénynek rengeteg szereplője van. Egyrészt Gorkij családja és udvartartása (rokonok, személyzet, orvosok, ápolók,csekások), másrészt a kor művészei és politikusai. Nem mindig tudtam követni, hogy ki kicsoda. Talán jegyzetelni kellett volna olvasás közben?

Diavolina sokszor mond véleményt emberekről, művekről. Nem tudom, vannak-e olyan dokumentumok, amiből ez kiderül, vagy Spiró a saját véleményét adja Diavolina szájába.

Jazzszerda - dobszerda

Talamba Ütőegyüttes

Néhány éve Varnus Xavér vendégiként hallhattam őket zenélni. Akkor Bachot játszottak. Most teljesen más oldalukról mutatkoztak be a zalaegerszegi közönségnek.

Mostani műsoruk címe: Tour de Drums

A címnek megfelelően egy világkörüli utazáson vehettünk részt a ritmusok szárnyán, így hát joggal nevezhetjük a jazzszerda aktuális rendezvényét dobszerdának.

Ami már a koncert kezdete előtt feltűnt, a színpad zsúfolásig televolt pakolva hangszerekkel. Mivel a koncertnek nem volt része hangszer ismertető előadás, így nagy részükről fogalmam sincs, hogy nevezik. A különféle dobokon és csörgőkön túl nagyrészt xilofon típusú hangszereket hallhattunk, de ha szükség volt, rá előkerültek a gitárok is, és természetesen énekeltek is. Azt is megmutatták, hogy szükség esetén a műanyaghordók is teljes értékű hangszerként funkcionálhatnak.

Többször felszólították a közönséget, hogy próbáljanak meg nem európaiként viselkedni, igyekeztünk is kicsit felszabadultabbak lenni, de hát reménytelenül európaiak vagyunk :D

Néhány ízelítő az előadásukból.

Brazil:

Ibéria:

Ps.: Vendégként fellépett Ibro Fall szenegáli dobos is, akivel igazi afrikai ritmusokat adtak elő, de nem találtam olyan felvételt, ahol együtt szerepelnek..

Olvasónapló - Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló

Nehezen szántam rá magam az elolvasására. Nem egyszerű olvasóként átélni egy másik ember (aki az egyik legnagyobb magyar író, és akit nagyon szeretek, és igazán nem akarom magamat hozzámérni, de sokszor úgy éreztem, helyettem írta, amit írt) halálos betegségét. És a rák egyáltalán nem jó kezdőszó. Egy Robin Cook regényben talán igen, de ez mégiscsak egy napló, ami a valóságot próbálja leírni, és bár az író, amikor elkezdte írni a naplót még nem tudta pontosan, mekkora a baj, amire kezembe került a könyv, már pontosan lehetett tudni a tragikus véget.

A fentiek ellenére olvasás közben egyáltalán nem hatott rám nyomasztóan a szöveg, sőt be kell vallanom, nagyon jól szórakoztam, és még az is többször előfordult, hogy hangosan fölnevettem.  (Ontológiai derű, vagy rossz szójátékkal, onkológiai derű?) Mert mégiscsak egy nagyszerű íróról van szó, akinek nem elsősorban a betegségének krónikája a fontos., és naplóírás közben is író marad.

Mi a fontos?

Nem igazán jó kérdés.

Sok mindennel foglalkozik a a napló. Az emberek reakciója, amikor megtudják, hogy az író rákos.  Nemcsak nekem nehéz tudomásul venni, hogy valaki, aki hozzánk közel áll súlyos beteg.

Természetesen nem marad ki a politika sem, a menekültek helyzete, és velük való bánásmód. Reagál Dipold Pál rosszindulatú megnyilvánulására.

A napló magában foglal egy nagyszerű novellát is, Jan Kovalens történetét (Kovalens kötés), ami önálló novellaként is megjelent.

Elmélkedés a pina mondatba helyezésének lehetőségeiről.

És természetesen gondolatok Istenről, hitről, a világunkról, rólunk.

Néha kacagtató, néha megrendítő.

Egy mondat a könyvből:

„Túl lazában úgy mondanám, hogy az rendben, hogy meghalok (ki nem?), de hogy ne egyek-igyak kedvemre az tényleg rákúrás.”

És ezután rögtön következik egy szójáték a rákúrással. (A rák az úr, én csak cifra szolga.)

Mucinger, ügyes légy – órjást vesztesz el!

(E.P. becézi Mucingernek a saját hasnyálmirigy rákját.)

Jazzszerda - Bíró Eszter

Mostanában mindennel meg vagyok késve. J

Épp egy hete volt jazzszerda ehavi esedékes koncertje.

Bíró Eszter

Az évad előadásai közül talán ezt vártam a legnagyobb érdeklődéssel, annak ellenére, hogy elég keveset hallottam eddig Bíró Esztert, és élőben ez az első alkalom. Tudom van ebben némi önellentmondás, de akkor is így van..

Néhány szót a zenekarról. Borbély Mihályt talán nem kell bemutatni. Ezen az estén szaxofonokon, klarinétokon és furulyán játszott. Födő Sándor (Fodo) ütőhangszereken és zongorán működött közre. Csókás Zsolt gitározott. Bíró Eszter amellett, hogy kitűnően énekelt zongorán is kísérte magát, és looper technika segítségével önmagával vokálozott, kvázi élőben.

A műsor gerincét Szép Ernő megzenésített versei adták, melyeknek Fodo a zeneszerzője, emellett több ezer éves, arámi nyelven előadott imától Bródy János daláig nagyon változatos műsort élvezhettünk.

Ízelítőül először egy Szép Ernő vers:

Következzen egy hozzám közelálló dal, amit annak idején Zorán koncertje kapcsán is megosztottam, hozzátéve, hogy a koncerten Zorán nem Bíró Eszterrel énekelt duettet. Most egy másik változatot osztok meg, azt hozzátéve, most szólóban énekelt Bíró Eszter.

Az említett Bródy János dal, ami Koncz Zsuzsa előadásában vált ismertté, egy népdal feldolgozása, a Hej, tulipán, ami Bíró Eszternél Jaj, tulipánná lényegült át:

Végül, ami a koncerten utolsó ráadás volt, de készültek rá: Szól a kakas már

Színházi benyomások - Az ötödik pecsét

„Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket az Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg. Nagy szóval kiáltották, mondván: „Urunk, te szent és igaz, meddig vársz még az ítélettel? Mikor állsz bosszút a vérünkért a föld lakóin?” Mindannyian fehér ruhát kaptak, azzal, hogy egy kis ideig legyenek még türelemmel, míg teljessé nem lesz szolgatársaik és testvéreik száma, akiket szintén megölnek, akárcsak őket.”

Az ötödik pecsét a zalaegerszegi színházban.

Elvileg közismert, legalábbis a korosztályom számára, hisz Fábri Zoltán rendezésében nagysikerű és nagyhatású film is készült belőle, amit a tévékben mostanában is elővesznek időnként.

A darab egy baráti társaság kedélyes kocsmai beszélgetésével kezdődik. Szóba kerül a politika is, némi undorral és megvetéssel, – 1944-ben járunk, a nyilas terror idején – de a legfőbb probléma a töltött borjúszegy elkészítésének módja, különös tekintettel a téliszalámi szükségességéről a töltelékben.

 Idecsöppen betérő vendégként Keszei úr (Szakály Aurél) a hadirokkant fényképész, akiről hamarosan kiderül, hogy küldetéstudata van. Ekkor teszi fel a talán sokak által ismert kérdést: Tomoceuszkakatiti vagy Gyugyu? Vagyis ha szabadon választhatnának, mik lennének: kegyetlen zsarnok vagy mindent eltűrő rabszolga?

Megválaszolhatatlan kérdés. Tudják ezt a szereplők is. Egyedül Keszei úr állítja, ő Gyugyut választaná. Hát persze, hogy hazudik.

Mellesleg azt is tudjuk, Gyugyu béketűrése nélkül nem létezhetne Tomoceuszkakatiti sem.

Mint azt a civilruhás (Sztarenki Pál) ki is fejti, el kell venni az emberek önbecsülését, és akkor a hatalom engedelmes bábjaivá válnak. Ezt a megismert baráti társaság tagjain próbálja demonstrálni, akiket Keszei úr jelentett fel. És kérdés itt élet vagy halál kérdésévé válik. Saját élete védelmében egyikük sem hajlandó lealjasulni, elveszítve ezáltal az önbecsülését, inkább a halált választják. Egyedül Gyuricza úr teljesíti a feltételt, de neki nem a saját élete fontos, hanem olyan gyerekeké, akiknek a puszta létezésük is halálos bűnnek számít.

„Mekkorára kell nőni az embernek ahhoz, hogy megöljék?”

Talán mégsem olyan könnyű bábokat csinálni az emberekből.

Tudom egyre nő az ingerküszöb, és néha sokkolni kell a nézőket a megfelelő hatás érdekében. Mégis. Sokan gyomorforgatóan naturalistának éreztek egyes jeleneteket. Jól lehet, a film is hasonló volt, mégis másképp hat valami élőben a színpadon, mint a filmvásznon. Persze nem kell finomkodni, deez így mégis elriasztja a nézők egy részét, akik esetleg értő nézők lehetnének.

Egy nyugdíjas viszontagságai az Erzsébet programmal

A nyugdíjas úgy gondolta, legyen már valami előnye is abból, hogy megvénült, elhatározta, hogy pályázik az Erzsébet programban meghirdetett üdülési pályázaton. Nem is sejti mibe vág bele.

Először is le kell tölteni egy adatkezelési nyilatkozatot, kinyomtatni, aláírni, két tanúval igazoltatni, hogy valóban ő írta alá, beszkennelni és feltölteni.

Van egy kis probléma. A nyugdíjasnak eléggé el nem ítélhető módon nincs nyomtatója. De ezért vannak a jó barátok, probléma megoldva.

Ezután egy darabig megy minden simán. Visszaigazolják, hogy a nyugdíjas sikeresen pályázott, fizesse be a hozzájárulását, a pénz utalásával sincs semmi gond. Egy darabig semmi, aztán kap egy mailt, amiben tájékoztatják a szállás foglalás menetrendjéről. Arra az időszakra, amikor a nyugdíjas üdülni szeretne március elsejétől indul a verseny. Bár ekkor a nyugdíjasnak eszébe sem jut, hogy ez egy verseny.

Március elsején délelőtt bejelentkezne, de csak egy közlemény fogadja:

Tisztelt Felhasználó!
Várólistát alakítottunk ki.
A számláló azt mutatja, hányan várakoznak Ön előtt.
Egy perc alatt átlagosan 15 pályázat kerül beadásra.
Az Ön előtt várakozók száma: 1943

Először azt gondolja, ez egy vicc, de nem ez tényleg így nem működik. A percenként tizenöt erős túlzás, jó ha egy óra alatt 100-zal csökken a várakozók. Biztos úgy gondolják, a nyugdíjas ráér, ha üdülni akar, üljön egész nap a számítógép előtt, és várja, mikor kerül sorra. Harmadik nap este végre bejut. Bár belépéskor figyelmeztetik, ha nem egyedül akar utazni, akkor előbb csatlakoztassa a vele együtt üdülni szándékozókat, győz a kíváncsiság, és úgy gondolja, ha talál olyan lehetőséget, ami megfelel neki, mielőtt lefoglalná, majd csatlakoztatja a feleségét. Igazából nem talál megfelelő időpontot, csak november-decemberre. Persze egy nyugdíjas csak ne válogasson, örüljön, ha kap valamit. De a nyugdíjasnak decemberben van egy egyhetes hévízi lehetősége, így nem igazán vonzó még egy téli üdülés. Mindegy, ha már bejutott csatlakoztatja a párját. Menne vissza, de nem úgy van az, innen csak tovább lehet menni, vagy kilépni. Ügyes. Ha kilép, újra a sor végére kerül. Hagyjuk

Dühében még ír egy mailt az ügyfélszolgálatnak, amiben elmondja mindje gondját.

Egyetlendologra reagáltak:

Megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy az elérhető szálláshelyek listája szinte percről percre változik, főként a szállásfoglalás nyitását követően, amikor több ezer pályázó kíván egyszerre foglalni.

Javasoljuk, hogy próbáljon meg ismét, esetleg egy későbbi időpontban visszalátogatni a felületre.

Hát akkor próbájuk meg újra.

A sikeres regisztrációt közlő mail tartalmazott egy azonosító számot is. A nyugdíjas ismét naiv volt, azt gondolta, az az egy azonosító szám van. Amikor már lefekvéshez készülődve ismét bejutott, ezzel az azonosító számmal próbálta csatlakoztatni a feleségét. Hát nem, van egy másik azonosító szám is, amit csak akkor lát, ha belép a felesége profiljába.

Várakozók száma: na ne…

Új nap új kísérlet, ekkor már egész kevés a várakozó, egyszerre elindítja mindkettejük belépését, sikerül a csatlakoztatás. Lássuk miből lehet választani.

Hévíz, decemberben.

Na ennyit erről.

Talán majd jövőre több szerencséje lesz, hisz a pályázat akkor is érvényes. Addig használják csak a befizetett hozzájárulást. Nem mintha olyan nagy összeg lenne.

De mi lesz, ha úgy döntenek, jövőre külön-külön akarnak üdülni menni?????

Olvasónapló - Örkény István: Búcsú

Az első találkozásom Örkénnyel még középiskolásként a Tóték volt, a Thália színház előadásában. Igazából nem is tetszett, nagyon más volt, mint az addigi színházi élményeim, valahogy mégis nagy hatással volt rám. Hamarosan megjelentek az első Egyperces novellák, és eldőlt, Örkény rajongója lettem. Így aztán, amikor bevonultam katonának, és alaktanya könyvtárában találtam egy Örkény elbeszélés kötetet, azonnal kikölcsönöztem. Valamikor az ötvenes években jelent meg, és alig bírtam végig olvasni, annyira nem  tetszett.

Az általam szintén nemrég olvasott, Időrendben című, 1971-ben megjelent novellaválogatás fülszövegében ezt írta Örkény:

„Elcsodálkoztam, amikor kézbe vettem kezdő koromból megmaradt novelláimat. Amit már akkor – harminc évvel ezelőtt – elég jól tudtam, azt húsz évvel később mintha elfelejtettem volna, s csak nagyon lassan roppant fáradságosan tanultam meg újra.”

(Azért ebből a kötetből az is kiderült, születtek azért az ötvenes években is vállalható írásai, és igaza volt Varga Imrének, amikor a második Kossuth díja átadásakor azt mondta Örkénynek, az elsőt is megérdemelte.)

A Búcsú Örkény István életmű sorozatának pótkötete, elvileg a meg nem jelent írásait tartalmazza.

Olvasva ezeket az írásokat, meg merem kockáztatni azt a kijelentést, nem azért nem jelentek meg, mert nem ütnek meg egy bizonyos szintet.

Egy részlet a Búcsú (London, 1938) című írásból:

„A nő egy operettet akart venni, amelyben két tenor ária van és egy rövid szerep egy egy idomított fóka számára. Mert a társulatnak van tenoristája, Jeans, és van egy bizonyos fókája, a Tamás. Russel úr a Három a kislány-t ajánlott, végre egy fókát be lehet szúrni akárhová.”

A kötetben szereplő háború előtt született írások többségére jellemző ez a – engem leginkább Rejtő Jenőre emlékeztető –  hangvétel.

Vajon hogyan írt volna Rejtő, ha túlélte volna a háborút?

Ennek a novellának párja a Búcsú (Párizs, 1939), ami megjelent a már említett Időrendben kötetben, erre céloztam, amikor azt írtam, elvileg meg nem jelent írásokat tartalmaz. Radnóti Zsuzsa utószavából kiderül, valóban megjelent válogatás kötetekben is, de összetartozónak érezték a londoni Búcsúval.

A hangvétel itt is hasonló, de már sokkal keserűbb.

A befejező mondata:

„Mi pedig belerohantunk a fekete éjszakába, melyben szaporán és ijesztően hangzott a kerekek ütemes géppuskaropogása.”

A kötet végén megjelennek a korai egyperces novellák is, melyek semmivel nem gyengébbek, mint a későbbiek.