Varnus Xavér egykor városi orgonistaként teljesített szolgálatot városunkban, azóta ez a státusz megszűnt, és hangversenyterem orgonája csak kivételes alkalmakkor szólal meg. Egy ilyen kivételes alkalom volt a tegnapi Varnus Xavér koncert. Az előadó talán még mindig egy kicsit hazajár városunkba. Szerencsére viszonylag gyakran találkozhatunk vele.
A koncert kezdete előtt fél órával már hosszú sor kígyózott a bejárat előtt a szemerkélő esőben, mivel helyfoglalás érkezési sorrendben történt, mindenki igyekezett jobb helyekre pályázni. Talán nem lenne megoldhatatlan feladat helyre szóló jegyeket kiadni.
A koncertre színes programot állított össze. Természetesen Bachot: D-moll toccata és fúga, Air) és Chaconne, melyet Bach szóló hegedűre írt, és amelyből számos átirat készült, ezen koncerten Varnus Xavér saját orgonára és zongorára átírt változatát játszotta Tóth László zongoraművész, a helyi zeneiskola tanára kíséretében.
Ezen a felvételen Boros Misi közreműködésével hallható:
Talán méltatlanul kevéssé ismert zeneszerző Antalffy-Zsiross Dezső, aki Varnus Xavér szerint korának legjobb orgonistája volt. Tőle két figyelemreméltó darabot hallhattunk.
Carl Jenkins rock zenészként is ismert walesi zeneszerző. Az ő egyik miséjéből hallhattunk három tételt, a Városi Vegyeskar közreműködésével.
Az Agnus Dei tétel:
És a Sanctus tétel, ami egy kicsit a Carmina Buranat idézi, (itt nem Varnus Xavér előadásában hallhatjuk)
A műsor második részében egyetlen mű, Enrico Bossi orgona versenye hangzott el, a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Ritka adódik rá alkalom, hogy egy orgonaversenyt élőben lehessen hallani.
Az egyes darabok között érdekfeszítő és közérthető zenetörténeti kiselőadásokat is hallhatunk. Az én itt leírt információim nagy része is innen származik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése