2016. február 12., péntek

Jazzszerda - Wohner Dóra

Igazán dicséretes, hogy helyi tehetségek is szereplési lehetőséget kapnak Jazzszerda színpadán. Wohner Dóra fiatal zalaegerszegi énekesnő talán a jövő lehetséges jazzénekes sztárja.
A hangja megvan hozzá. A műsorban elhangzott kísérő szövege szerint a jazzben találta meg élete értelmét, és miért ne hinnénk el neki. Feltételem, át is érzi az előadott dalokat, de a közönségnek még nem mindig sikerül ezt átadnia. Nem tudom megfogalmazni mi okozta, de a koncert közben sokszor volt valamiféle hiányérzetem Azt hiszem, nemcsak én voltam ezzel így, érzékelhetően a legnagyobb tapsot egy László Attila feldolgozás kapta, amit nélküle adott elő a zenekar. Ki kell emelni Tahin Szabolcs gitárjátékát.
Bár a zenekar Wohner Dóra nevét viseli, jogosan, hisz az ő kíséretére szerveződött, a zenei vezető mégiscsak az együttes billentyűse és egyben Dóra tanára: Berkes Dániel.
Hallva a közönség reakcióit Dórával kapcsolatban a leggyakrabban elhangzott jelző az aranyos volt. Igen. De az nem elég.
Nagyon fiatal még, és énekelni sem túl régóta tanul, van lehetősége a fejlődésre.
Kívánom neki, hogy tudjon élni a lehetőséggel, és akkor néhány év múlva, mint ismert jazzdívát hallogathatjuk a Jazzszerda műsorában. Ha lesz még akkor Jazzszerda.
Egy kis ízelítő:

Nincsenek megjegyzések: