Efrájim Kishonról nem
sokat tudtam eddig, így A házasságlevél című darabját sem ismertem. Tudom,
illett volna, de egy félig művelt mérnök vagyok sajnos, jól tudom, de legalább
minden előítélettől mentesen nézhettem a darabot a színházunkban.
Mielőtt rátérnék
sajátnak vélt gondolataimra, nem hagyhatom ki, hogy ne idézzem kedvenc helyi kritikusomat:
„Jóllehet, Besenczi Árpád darabhoz fűződő korábbi kötődése, a
markáns karakterek megformálására lehetőséget nyújtó családi történet
eseményeinek humortól sem mentes közérthetősége, motiválta a zalai társulatot,
hogy a szerző halálának tízedik évfordulóján műsorra tűzze Kishont Ferenc –
Rónai András fordításában (1990) megjelent – komédiájának színpadra állítását.”
Igazán dicséretes,
hogy műsorra tűzték a színpadra állítást.
„A feladatunk nyilván
semmi más,
mint a könnyű, de igényes szórakoztatás.”
mint a könnyű, de igényes szórakoztatás.”
(KFT)
Mint az idézett
dalsorokkal is jeleztem egy „nettó kommersz” (© Kukorelly Endre) előadást
láthattunk, ami egyáltalán nem baj, bár nem szükségszerű.
A bonyodalmat a
szülők hiányzó házasságlevele okozza, amelyre a lányuk esküvője miatt lenne
szükség, illetve a vőlegény anyja, aki egy igazán rendkívüli asszony,
ragaszkodik hozzá, hogy minden dokumentum rendben legyen, és a szülők most
döbbennek rá, lehet, hogy ők hivatalosan nem is házasok, mert elindultak ugyan
a rabbiátusra, de közbejött valami, és valaki megígérte, hogy elintézi, de
lehet, hogy megfeledkezett róla.
Láthattunk egy jó
ízléssel és jó humorérzékkel megrendezett előadást, enyhén karikírozott
szerepekkel, és rengeteg poént. A közönség szinte végigneveti az előadást. Mert
bármily furcsa is, ez egy olyan komédia, amely nem mentes a humortól.
Besenczi Árpád és
Ecsedi Erzsébet elhiteti velünk, hogy huszonöt éve házasok.
Bár a darab
hangsúlyosan Izraelben játszódik, mégis úgy éreztem, akár városunkban is
játszódhatna. (Tudom, ezt más is leírta, de mielőtt olvastam volna is ezt
gondoltam.) Multikulti? Vagy egyszerűen csak emberi?
Heppiend? Van!
Egy csodás véletlen
folytán előkerül a házasságlevél, igaz nagyrészt fölöslegesen. A menyasszony
lecseréli a vőlegényt. De hogy is tudni versenyezni egy szakbarbár
statisztikus, aki tartózkodik az alkoholtartalmú italok fogyasztásától, sőt
tartózkodik a szénsavtartalmú italok fogyasztásától, versenyezni egy
traktorossal, aki szabadidejében Adlert olvas, és még jóképű is? És a szülők is
rájönnek, házasságlevéllel vagy anélkül, még mindig szeretik egymást, és nem
tudnának egymás nélkül élni, bármennyit zsörtölődnek is egymással.
Omnia vincit…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése