(Áthozva a blogszigetről)
A tücsök és a hangya történetét nagyon sokan feldolgozták, sokféle nézőpontból. Legtöbb történetben a szorgalmas hangya és a lusta tücsök jelenik meg, de megszemélyesítheti a tücsök a szabad, öntörvényű művészt, a hangya a kiszolgáltatott, pontos program szerint élő szolgát is. Néhány változatot összegyűjtöttem.
Talán ez mindegyik történet őse: Aiszóposz meséje
Hideg tél volt, és vihar zúdult le az Olümposzról. De a hangya sok gabonát hordott össze még aratás idején, és elraktározta a házában. A tücsök meg egy lyukba bújt, s majd meghalt az éhségtől és a nagy hidegtől sanyargatva. A hangyához könyörgött hát: adjon neki az élelemből, hadd egyen egy kis búzát, s ő is életben maradna. A hangya viszont így szólt hozzá: „Hát hol voltál a nyáron? Miért nem gyűjtöttél élelmet az aratáskor?” „Énekeltem és gyönyörködtettem a vándorokat” — felelte a tücsök. A hangya nagy nevetéssel felelte erre: „Hát akkor télen meg táncolj.”
A mese·arra tanít bennünket, hogy mi sem való előbbre, mint gondoskodni a betevő falatról, és nem henyélni.
Flavius Avianius verse a tanulságot célra törőbben fogalmazza meg, öregkorunkban csak magunkra számíthatunk:
Bárki, ha ifjukorát zsibbadtan tűrte elúszni,
s nem sejtette előbb: mily bajokat hoz a sors,
vénségtől gyengén, miután eljött a nehéz kor,
hányszor kér mástól — s jaj, de hiába! — segélyt…
Tűző napfényben robotolt — vállalta — a hangya,
és munkája nyomán teltek a csöppnyi odúk.
Ám amikor már zúzmara lepte fehéren a földet,
s jégpáncélzat alatt bújt el az őszi vetés,
megbirkózni viharral amúgy sem tudna a csöppség —
házacskájában dús magokat szedeget.
Sápadtan könyörög most élelemért, kinek egykor
bús nótájával telt meg a nyári mező,
mert mig az érett gabnát elcsépelte a szérün,
dallal nyújtotta ő a meleg napokat.
Hát a kicsiny szorgos felel is, kinevetve a tücsköt:
„S most ugyanúgy tudod-e élni az életedet?
Minthogy megfeszített munkámból nyertem a létem,
én a hideg közepén jó nagyokat pihenek.
Ám neked itt az idő, most járd el a táncot, a végsőt —
hisz muzsikáltál csak végig az életen át.”
Heltai Gáspár fabulája:
Egy hangya külemb-külembféle magokat gyűte és horda be egy odúba. Télbe, midőn valamennyére szép idő lött volna, kihorda a nedves magokból a szélre, hogy megszárasztanája őket. Talála odajönni egy szekcső. Az, látván a magokat, könyörgeni kezde a hangyának, hogy részt tönne neki benne. Felelé a hangya: "Nincs-é tenéked?" Felelé a szekcső: "Nincsen." Mondá a hangya: "Mint vagyon ez? Mit műveltél nyárba, hogy nem gyűtöttél?" Mondá a szekcső: "Akkoron alá-fel szektem, és a melegbe gyönyörködtem és éneklettem." Mondá a hangya: "Ha nyárba hivolkodtál és vigadtál, eredj el mostan is, szekjél és mondj vigasságos éneket. Bizony, ebbe nem észel." És betakarítá a magokat az odúba.
ÉRTELME
E fabula erre inti a hivolkodó resteket, hogy ne hivolkodjanak, hanem hivataljokban eljárván munkálkodjanak, nemcsak az önnen szükségökért, hogy magoknak legyen mit enniek, inniok és müvel magokat megruházzanak. Hanem hogy az ő alatta valóit is eltáplálhassák, és az Istennek tiszteletire segétségül lehessenek adományokkal, és a szegényeket is megsegíthessék alamizsnájokkal. Mert, mint Salomon mondja, a rest kéz szegénséget nemz. A szégénségből kuldulás támad, mely igen nagy szidalom és ugyan bűn. Azért mondja Salomon: Te rest, menj el a hangyához, és tanolj bölcsességet tőle etc. De mostan minden ember elkörüli a dolgot. És onnég vagyon ennyi kuldus és seggen ülő tolvaj.
La Fontaine verse. Talán a legismertebb változat.
Mit csinált a tücsök nyáron?
Csak muzsikált hét határon.
Aztán jött a tél a nyárra,
s fölkopott a koma álla.
Szomszédjában élt a hangya:
éhen ahhoz ment panaszra,
s arra kérte, egy kevéske
búzát adjon neki télre.
"Búzát? - szólt a hangya sógor. -
Már ez aztán sok a jóból!
Tél elején sincs búzád már?
Hát a nyáron mit csináltál?"
"Mit csináltam? Kérem szépen
muzsikáltam - szólt szerényen
tücsök mester. - Aki kérte,
nótát húztam a fülébe."
"Nótát húztál, ebugatta?
Nohát akkor - szólt a hangya -
járd el hozzá most a táncot!
Jó mulatságot kívánok."
Hajnóczy Péter már egészen más szemszögből látja a történetet:
A novemberi szél a zörgő faágakról éppen az utolsó fonnyadt-száradt leveleket tépte le, amikor az erdőszélen találkozott a tücsök és a hangya. A hangya kicsit kopott, naftalinszagú, de pano??�xbéléses télikabátot viselt – júliusban vette leszállított áron a Bizományi Áruházban, akár a vízhatlan síbakancsát, atücsök viszont láthatóan didergett vékony és béleletlen vászondzsekijében. A tücsök zsebre dugott kézzel álldogált, mert kesztyűje nem volt.
– Jó napot, tücsök szomszéd – mondta a hangya. – Ahogy elnézem, nem izzad bele a kabátjába…
– Bizony, hideg van hangya szomszéd – válaszolt vacogva a tücsök. – Ez a szél az ember csontját is átjárja…
A hangya megigazgatta bőrkesztyűs kezével a sálat a nyakán.
– A feleségem kötötte – mondta. – Ügyes asszony: nézi a televíziót és közben mindig köt vagy horgol valamit. Maga, úgy tudom nőtlen és albérletben lakik…
– Hát igen – bólogatott a tücsök –, tudja én mindig csak hegedülgetek, másra nemigen marad idő…
Cigarettásdobozt kapart elő a zsebéből és odakínálta a hangyának.
– Köszönöm – rázta a fejét a hangya – több mint három hónapja, hogy leszoktam a dohányzásról. Nemcsak haszontalan, az egészségre káros szenvedély ez, de pénzbe is kerül. Egy doboz cigaretta árából megreggelizhet, vagy megvacsorázhat a magamfajta kétkezi munkás. – Megköszörülte a torkát.
– Úgy tervezzük a feleségemmel, hogy jövőre nagyobbra cseréljük a lakást. Központi fűtés, telefon, közvetlen földalatti járat a szemétdombhoz…
A tücsök cigarettára gyújtott.
– Aki nyáron hegedül, míg mások megfogják a munka végét, hogy vigyék valamire az életben… – A hangya megcsóválta a fejét. – Talán azt gondolta kedves tücsök szomszéd, hogy ebben az évben nem is lesz tél?
– Egy hét múlva elutazom – mondta a tücsök –, csak úgy május felé jövök haza…
– Elutazik? – csóválta fejét a hangya. – Valami rokoni meghívás, kedves szomszéd?
– Nem járok én vendégségbe – mondta a tücsök –, csak hegedülgetek otthon, gyakorlok…
– Elárulná, hová utazik? – mosolygott rá a hangya.
– Párizsba – mondta a tücsök.
– Párizsba?
A hangya kerekre tágult szemmel a tücsökre meredt.
– Tréfál, kedves szomszéd? – kérdezte kissé emelt hangon. – Miből telne magának arra, hogy Párizsban töltse a telet?
– Meghívtak… a Conservatoire… – mondta a tücsök. – Hangversenyeken hegedülök…
A hangya a földre szögezte a szemét, hallgatott egy darabig, aztán kérlelő hangon megszólította a tücsköt.
– Tekintettel a régi ismeretségre elintézne egy számomra fontos ügyet?
– Kérem, nagyon szívesen – bíztatta a tücsök – csak mondja szomszéd úr…
– Arra kérném – mondta a hangya –, hogy Párizsban keresse fel La Fontaine urat, és mondja meg neki, hogy nyalja ki a seggem.
Gianni Rodari verse:
A régi meséktől bocsánatot kérek:
nem tetszik nékem a fösvény, irigy hangya
És inkább a kedves tücsökkel cserélek,
aki víg nótáját ajándékba adja.”
A kedvencem Kányádi Sándor verse:
megunta tücsök a hosszú téli
koplalásokat s hogy prózában versben
évszázadok sõt ezredek meséi
szerint mindig szégyenkeznie kelljen
elkezdte tanulmányozni a hangya
életvitelét s borzasztó dologra
döbbent rá ki mit gyûjt beadja
morzsáig beszolgáltatja a bolyba
szolga az egyén hõsi csak az ópusz
állapította meg elszontyolodva
s rajtam röhög a volt szolga ezópusz
s ti szabadnak hitt társaim azóta
is rajtam fenitek léha nyelvetek
ki koplalok bár de szabadon cirpelek
