2010.05.24
Személyes
„Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senkisem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni, ki tapogatózva, ki tudatosan, ki ahogy éppen tud.”
/ Herman Hesse/
Ezt az idézetet egy ismerősöm iwiw-es adatlapjáról loptam, de akár az én adatlapomon is szerepelhetett volna, ha történetesen ismerem. Talán jelzi azt is, valamilyen formában mégiscsak közel állunk egymáshoz, bármilyen messze került is tőlem a szó minden értemében.
Valóban, folyamatosan keresem önmagamat, állandóan felteszem a kérdést: ki vagyok én? És miért vagyok olyan, amilyen vagyok. Genetika, nevelés, mintakövetés?
Meddig kell visszamenni az időben, hogy magamra találjak? Könnyű eldönteni mondjuk, hogy a szemem színét anyámtól örököltem, de ha valamilyen tulajdonságban hasonlítok hozzá, az genetikailag meghatározott, vagy mintakövetés. Milyen mintákat követtem, a szüleimét, úgy általában a környezetemben található mintákat, vagy a saját generációmhoz igazodtam? Mi dönti el, hogy melyik mintákat követem?
Meghatározó lehet-e úgy egy minta, hogy tagadom, lázadok ellene? Honnan a lázadás szelleme, ha a környezetemben senki sem volt igazán lázadó?
Ezekre a kérdésekre próbálok válaszokat keresni a közeljövőben a blogomban a magam amatőr pszichopata módján.
Talán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése