2015. február 22., vasárnap

Vizsga

obsidian
2010.08.04
Személyes
Öregdeák visszaemlékezését olvasva eszembe jutott, életem legkönnyebb vizsgája.
A tantárgy: tud. szoc. ( a fiatalabbak kedvéért: tudományos szocializmus) spec. koll.
Igen a gépészeknek is szüksége volt ideológiai felkészítésre.
A téma: Kommunista és munkáspártok stratégiája és taktikája.
Fogalmam sincs, miért ezt választottam, valószínűleg e többi téma is hasonlóan érdekfeszítő volt.
Az előadó: Görög Tibor
Nem jártam utána, ki volt ő, néhány megjegyzése arra engedett következtetni, egykor magasabb politikai szerepe is volt. A rendszerváltás tájékán, vagy inkább azt megelőzően több cikke is megjelent a Népszabadságban.
Összesen három lehetséges vizsgaidőpontot adott meg, én a legutolsóra iratkoztam fel, eszembe sem jutott, hogy problémát jelenthet, nem mintha annyira jó lettem volna belőle, de nem vették nagyon komolyan.
Aztán úgy alakultak a dolgok, semmi időm nem maradt felkészülni a vizsgára. Akkor volt a húgom lakodalma, amit ugyan bekalkuláltam, de jóval kevesebb időveszteséggel. Arra egyáltalán nem számítottam, hogy lakodalom után a szüleim is feljönnek Pestre, és három napot nekem is velük kell töltenem. Ráadásul egy matek iv-t is összeszedtem. Teljesen felkészületlenül mégsem akartam odaállítani vizsgázni, előző nap felkerestem a tanár urat az irodájában, nem lehetne-e egy későbbi időpontban levizsgáznom. Nagyon segítőkész volt, elnézést is kért, hogy nem adott meg több időpontot, de Moszkvába utazik, és csak a vizsgaidőszak befejezése után tér vissza. Végül felajánlotta, egy rövid beszélgetés után ad nekem egy közepest. Váltottunk néhány szót kedvenc témájáról, Kínáról, és megvolt a vizsgám.
Nem is tudta, milyen jót tett velem.

Nincsenek megjegyzések: