2010.12.29
Személyes
Nem kell megijedni, nem katonatörténetek következnek.
Igyekeztem, hogy ne nagyon hagyjon rajtam nyomot a katonaság. Nem tudtam teljesen megúszni. A katonáságot sem, bármennyire szerettem volna. Nem is tettem érte semmit. Mármint a megúszás érdekében. Azért bosszantott, hogy engem az alig 50 kilómmal minden kétely nélkül alkalmasnak találtak, nagy benga élsportolókról pedig hirtelen kiderült, teljesen alkalmatlanok. Azóta is jó egészségnek örvendenek, hálisten.
1969. 09. 01.
A Ganz-Mávag kultúrházban volt az elosztó. Meztelen elvtársak sorakozó. Irány Börgönd. Légvédelmi rakétások. Nagyon-nagyon-nagyon titkos. Talán még a létezésünk is. Mi is csak három nap után tudtuk meg hivatalosan, hol is vagyunk.
Egy nappal múltam 18 éves, előző este buli a haverokkal az ifiparkban, már rövidre nyírt hajjal. A Hair-nek legfeljebb a híre jutott el hozzánk, de lélekben igazi hippiként misem állt tőlem távolabb, mint fegyverrel a kezemben masírozni.
Legjobban talán úgy jellemezném, eljátszottam a rám kiosztott szerepet, nem túl nagy beleéléssel, egy kicsit kívülről is szemlélve magamat, valamennyire megfelelni az elvárásoknak, de sohasem szem elől tévesztve, ez csak szerep.
Írtam már, egy ideig hittem benne, a generációm jobb, tisztább, szabadabban gondolkodó, mint az elődeink. Ezzel az illúzióval számoltam le a katonaságnál.
Igazából nem történt semmi drámai. Egyszerűen kiábrándító volt, milyen gyorsan beállnak a sorba, minden kényszer nélkül, önként és dalolva, teljes mértékben azonosulva a szerepükkel, néha még túl is játszva azt. Vagy talán nem is csak szerep volt.
Pedig igazából az egész egy nagy színjáték volt. Talán semmi sem volt igazi, legfontosabb volt a látszat fenntartása. Fehérre meszelni a havat. (Megtörtént.)
Teljesen ártatlanul kaptam egy hét laktanyafogságot, és teljesen érdemtelenül három nap jutalomszabadságot.
Akár szerencsésnek is mondhatom magam. Alaki toprongyként – alkatomból és hozzáállásomból adódóan is – máshol sokkal több kellemetlenségem lett volna. A századunknál minimálisan voltak csak öregkatonák, így nagyjából megúsztuk a szokásos szivatásokat. Az igazsághoz az is hozzátartozik, a laktanyából máshol sem igazán engedték, ami nem jelenti azt, hogy nem is fordult elő. (Csak úgy zárójelesen. Miért gondolták természetesnek, én most elviselem, aztán visszaadom az utánam jövőknek.)A sok értelmet feladat ellenére rengeteg szabadidőnk volt. Azóta sem tudtam annyit olvasni, mint akkor.
És amire büszke vagyok. Mindenki őrmesterként vagy törzsőrmesterként szerelt le, én lettem az egyetlen szakaszvezető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése