2010.07.11
Személyes
Végre, eljutottunk egy strandra. Az idén először.A gersekaráti tónál voltunk. Autóval egy félórányi útra van tőlünk, eddig mégsem voltunk még ott soha. Igaz nem is nagyon hallottunk róla. A lányom egyik barátnője származik az egyik szomszédfaluból, ő hívta fel rá a figyelmet. Most is a lányomék ötlete volt, hogy menjünk oda.
Szép környezet, kellemes víz, és még belépőt sem kell fizetni. Kell ennél több?
Egy bakit elkövettünk. Odamentünk kilencre, és kiderült csak tízkor nyit. Szerncsénkre egy ott dolgozó, miután bejárt autóval nem csukta be maga után kaput, így kevéssel negyedtíz után besétáhattunk.
Ha valakit esetleg érdekel: lehet jetskizni is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése