2010.11.21
Személyes
A középiskolás éveknél hagytam abba utoljára, és a realitás győzelménél.
Volt azonban másfajta realitás is. Volt valami a levegőben.
„A rock and roll születésével hónapok alatt áthidalhatatlan generációs szakadék nyílt előbb az amerikai, majd a többi fejlett társadalmi berendezkedésű országban, és a tizenévesek soha többé nem akartak hasonlítani szüleikre. Másként beszéltek, másként öltözködtek, másként viselkedtek, más zenét hallgattak, más bálványokat választottak, s hamarosan elkezdtek másként gondolkodni az őket körülvevő világról.”
(Sebők János – Jávorszky Béla Szilárd: A rock története 1.)
(Persze ez így nem igaz, és talán keveredik benne az ok és okozat, de ők a megfellebbezhetetlen szakértők ebben a témában.)
Valami hasonló nálunk a hatvanas években játszódott le. Akkor még komolyan hittem benne, a mi nemzedékünk más, mint szüleink, nagyszüleink nemzedéke. Akkor talán más is volt, de nagy többség szép csendben alkalmazkodott a körülményekhez. Egy kicsit tyúk-tojás probléma: a rock, vagy ahogy akkoriban neveztük beatzene hatására változott meg egy generáció gondolkodása, vagy az új gondolkodású nemzedék teremtette meg a saját zenéjét. Azt hiszem egymást erősítő, egymásra kölcsönösen ható folyamatról volt szó. Valamennyire megnyílt a világ is. Bőven maradtak korlátok, de hirtelen annyira tágultak, hogy sokszor már a szabadság illúzióját is kelthették. (Ki gondolta volna akkor, hogy egyszer azt mondjuk: elég volt a szabadságból, rendet akarunk.)
Legjobban az Illés együttessel kapcsolatban éreztem azt, hogy dalaik rólam és nekem szólnak. Lelkes rajongójuk lettem, és úgy érzem hatással voltak a személyiségfejlődésemre is. Az Omega már nem volt ennyire egyértelmű, nékány daluknál éreztem, hogy nekem szól, de sok olyan volt, ami bár tetszett, nem sok közüm volt hozzá.
Ekkoriban már megjelent az Üvöltés, megjelent az Úton. Az iskola KISZ klubjában Sükösd Mihálytól „elsőkézből” hallhattam a beat irodalomról. Fontos hely volt az Egyetemi Színpad, ahol koncertek, alternatív színházi előadások, előadói estek mellett olyan beszélgetős műsorok is voltak, amelyeken majdnem tabuk nélkül szó esett sok mindenről.
Nem feledkezhetek meg a tragikus sorsú Puskás Márta, aki hivatalosan irodalmat tanított, de annál sokkal többet adott, egy fajta életszemléletet.
Nem mindenki szerette őt. Végülis tényleg szokatlan volt, hogy hiába tanulta meg szó szerint a tankönyvből egy mű elemzését, az legjobb esetben is csak négyes lehetett, de inkább csak hármas. Azt mondta Kanizsai Nagy Antal (tankönyvíró) véleményét nagyon jól ismeri, de ő a mi véleményünkre kíváncsi. Az még a mi nagyon nyitott nemzedékünk egyes tagjainak is sokkoló volt, hogy nem mondják meg neki, mi legyen a véleménye.
Igen ő nyitottságra nevelt, és arra ne fogadjunk el kész igazságokat, ne legyünk előítéletesek.
„1953 után lassan a bomba közvetlen fenyegetését sem kellett nagyon komolyan venni. Az „atomkorszak” előtti történelem történetei avíttnak tűntek, nemzedékeket eligazító kulturális ikonográfiák váltak hirtelen jelentésnélkülivé. A mindennapi élet radikálisan átalakult, a személyes szabadság közvetlen ígérete meghódított egykét nemzedéket, akik számára utóbb a tradíciók kínos, nem óhajtott örökségnek tűntek csupán.”
(György Péter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése