2010.07.18
Személyes
Talán a meleg.
Valamiért nem ment mostanában az írás.
Ott hagytam abba, elkezdődött az iskola. Azon kívül, hogy az olvasást állítólag úgy verte belém apám, igazából sikerélmény volt. Elég könnyen tanultam. Így tudtam villogni is, mégsem látszottam strébernek. Talán emiatt is lettem egy kissé felszínes. Amiért nem kell megküzdeni.
Soha nem éreztem kirekesztve magam. Viszonylagos bénaságom ellenére mindenbe bevettek. Nem is volt jellemző arra a gyerekközösségre a kirekesztő magatartás. Egy esetre emlékszem, nyolcadikban próbált az osztályunk kiközösíteni egy lányt, az okokra már nem is emlékszem, valószínűleg nem is volt különösebb oka, ebben hallgatólagosan én is benne voltam. Sajnálom.
Ekkor még erősen élt bennem a közösséghez tartozás igénye, és mindenáron meg akartam felelni az elvárásoknak. Ez nem mentség.
Volt néhány tanár, tanító, aki teljesen természetes módon, egyetlen hangos szó, büntetés nélkül tudott fegyelmezni és tanítani. Azt hiszem egy nagyrészt adottság kérdése. És voltak olyanok, akiknél hátrakarba kezeket, egy pisszenést se, mogyorófa pálca, méterrúd, mint fegyelmező eszköz, kiegészítve jó sok moralizálással. Rend talán volt, de az ilyen nálam inkább ellenkezést váltott ki. Belém kódolták a lázadást.
Első hittan órán kaptam egy pofont a paptól. Lehet, hogy ezen múlott, hogy nem lettem vallásos. Nem önmagában a pofon, az nem volt annyira szokatlan, hanem az , úgy éreztem, teljesen ártatlanul kaptam.
Nem a meleg. Kerülgetem.
Most sem írtam róla. A családról.
Majd legközelebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése