2010.06.20
Kultúra
Tegnap Peruban jártunk.
Késő esti múzeumi piknik a nap fiainak jegyében.
Ez volt a Múzeumok Éjszakája zalaegerszegi rendezvényeinek mottója.
Az alap az „Inkák – A nap fiai egykor és ma” című időszakos kiállítás volt. Ehhez kapcsolódtak a különböző rendezvények.
Irigykedve néztem és hallgattam Bognár Gyula vetítéssel egybekötött élménybeszámolóját, aki valamilyen orchidea klub segítségével jutott el Peruba.
A zenéről a Los Andinos együttes gondoskodott. Úgy emlékszem egykor a kimittudon tűntek fel. Úgy 15-16 éve halottam őket a szombathelyi főtéren, ha jól emlékszem az is valamilyen szentivánéjhez (naphoz) kapcsolódó rendezvény volt. Azóta viszont nem sokat hallottam róla, nem is gondoltam, hogy léteznek még. Talán háttérbe szorították őket a gomba módra szaporodó „eredeti” dél-amerikai utcazenészek, és talán egy kicsit le is járatták műfajt. Hát nem szűntek meg, most is teszik a dolgukat. A zene mellett kiselőadásokat is kaptunk az egyes dalok eredetéről és a hozzá kapcsolódó élethelyzetektől, a dél-amerikai indiánok egykori és jelenlegi életéről.
Részesei lehettünk még Németh János rendhagyó tárlatvezetésének, aki saját – nemrég megnyílt – állandó kiállítását mutatta be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése