Emlékek - helyszín

obsidian
2013.02.11

Személyes

 Mennyivel könnyebb lenne, ha akadna most egy fénykép, de nincs, vagy csak jóval későbbről, amikor már minden másképpen volt. Így kénytelen vagyok az emlékezetemben őrzött, egyre homályosabb és fehér foltokkal tarkított képekre hagyatkozni, csak néha villan fel egy-egy tiszta részlet.

Határoljuk be időben, nagyjából általános iskolás koromra. Egy elnyújtott pillanatfelvétel, néhány időben nehezen meghatározható változással.

A konyha, életünk tere.
Udvarra nyíló, felül üvegezett ajtó, a fal belső síkjában. Valamikor közben kerül a külső síkra egy léckerítést formázó félajtó, nyári használatra, a tyúkok bejövetelét megakadályozandó.. Az ajtón lévő üvegezés az egyetlen ablaka a helyiségnek. Körülbelül 3x6 méter. Sárgára színezett hajópadló, középen végigfutó linóleum csík. Szokatlan egy konyhában, de egykor szobaként szolgált, és nagyszüleim halála után ismét visszakapta ezt a rangját. Alacsony gerendás mennyezet.

A bejárattól jobbra „vizesblokk”. Vizespadnak nevezett kétszintes polc, alumínium lemezzel borítva. A tetején zománcozott vödörben víz, mellette egy kis tányéron „a” vizespohár, egy alumínium vagy zománcozott bögre, ezzel merítettük és ittuk a vizet. És most cserben is hagyott az emlékezetem. rémlik, hogy használaton kívül a vizespad alsópolcán volt a lavór helye. De hol volt használatban? Biztos, hogy egy „stokedlin”, de az állandóan arra célra szolgált, vagy csak mosdások, kézmosások idejére tettük rá a lavórt? És hol volt a szappan és törülköző? Az előbbinek mintha szintén a vizespadon lett volna a helye.

Fürdés szombat esténként fateknőben. Legalábbis amíg kisebb gyerekek voltunk.

Jobboldalon következő fixpont a tűzhely. Salgótarjáni, valamilyen halvány szürkéskékre emlékszem, de csalhat az emlékezetem. Egy nagy piros lábasban állandóan melegszik a víz. A lábas belseje vastagon vízköves, talán ettől folyamatosan halkan duruzsoló hangot ad.

A tűzhely után egy ajtó, a szobába vezető bejárta. A szoba nem igazán szolgált lakótérként, majd később lett a gyerekek hálóhelye.

Menjünk át a baloldalra. A befelé nyílajtó takarásában ruhákkal zsúfolt, falra szerelt fafogas. A ruháknak épp hogy helyet adva következett a konyhaszekrény. Zöld-fehér? Valamikor le is lett cserélve egy „modernebbre”, de lehet, hogy az már később volt. Az alsórész közepén, egy nyitott részen porcelán teás (kávés?) készlet, egyáltalán nem rendeltetésszerűen használva, cérnák, gombok, fűszerek tárolására. Jobboldalon egy kis ajtóval zárt részen tárolták a hivatalos iratokat, izgalmas böngésznivalót adva. Azt is pontosan tudtam, melyik csészében tartja anyu a dugipénzét. És a szekrény tetején a rádió. Sokáig csak egy kicsi, csak középhullámon működő Videoton (vagy akkor még Vadásztöltény Gyár?), aztán egy nagy  Terta, négy hullámsávval, igen még URH is volt rajta, pedig még nem is volt URH adás, vagy csak Pest környékén,. És nagy hangerővel. :D

Amíg kicsi voltam, a szekrény elé helyezett kisszék volt az állandó helyem, azon ülve olvastam, tanultam, az elé helyezett stokin csináltam a házi feladatot, ha valamiért nem fértem az asztalhoz, ott is ettem.

Asztal. Közvetlen a szekrény mellett, fehérre festve, viaszos vászonnal letakarva. Minden fontos itt történt. Az asztal mögött látszott a befalazott ajtókeret, arra az időre utalva, amikor a helyiség még szobaként funkcionált. Az asztal fölött falvédő. „Ha már tavasz van, legyen tavasz, és éljen a szerelem.”

A konyha belső fele hálóként működött. Ez a rész változott legsűrűbben. Egyetlen fixpont a szüleim ágya, támlás ágykeret, szalmazsákkal. Érdekes módon emlékezetemben leginkább a rácsos gyerekágy ragadt meg. Miért?