2015. március 25., szerda

Obsidian és az esküvő

obsidian
2014.11.06
Személyes
 Már több mint két éve járt egymással Obsidian és a kedvese, amikor Obsidian befejezte az egyetemet, és elkezdett dolgozni. Obsidian kedvese ekkor némi türelmetlenséggel a hangjában kérdezte Obsidiantól, hogyan gondolja további kapcsolatukat. Obsidian úgy gondolta, a közeljövőben akár össze is házasodhatnak, ha már? Obsidian kedvese azonnal aktivizálta magát, és gyakorlatias gondolkodású lévén a munkahelyén rögtön üdülési beutalót szerzett, hogy legyen hová nászútra menniük, egyszersmind meghatározva ezzel az esküvő legkésőbbi időpontját is. Nem vacakoltak lánykéréssel és eljegyzéssel, közösen megvették a jegygyűrűket (amit aztán Obsidian az esküvő után két hónappal el is vesztett, azóta sincs neki), és bejelentették a családjuknak az esküvő tervezett időpontját, amivel rögtön megütközést keltettek. A nászút kezdetét megelőző szombat november1., ez számukra teljesen jó időpontnak tűnt. ?Hogy képzelitek mindenszentekkor lakodalmat tartani!?? Pedig ekkor még szó sem volt róla, hogy lakodalmat is tartanának, de velük lehetett beszélni, és elhalasztották a nagy napot a Nagy Október előestéjére, azaz november hatra. Így legalább Obsidiannak egy jó ideig nem okozott problémát a házassági évfordulójuk dátuma.
Obsidian Pesten dolgozott, a kedvese Bakon (csak semmi pajzán gondolat, ez egy falu Zalában), az esküvőt Sárváron tartották. Ez okozott némi szervezési problémát. Akkoriban még csak minden második szombat volt szabad, viszont szombat délelőttönként elvileg mindenhol volt félfogadás. Szabadságuk a nászútra sem volt elég. A házasság kötési szándékot legalább egy hónappal előre be kellett jelenteni az anyakönyvvezetőnél, nehogy már csak úgy ripsz-ropsz házasodjanak az emberek. Így egyetlen szombatjuk maradt, amikor ezt el tudták intézni. Szerencsére nem csak elvileg volt félfogadás, de dolgozott az anyakönyvvezető is. Újabb leküzdhetetlennek látszó probléma: kötelező házasság előtti tanácsadás. Úgy gondolták, hogy ezt majd valamikor közben letudják. Nem úgy van az! Az anyakönyvvezető elvtársnő addig semmit nem hajlandó csinálni, amíg nem viszik neki az igazolást. Az sztk-ban hetente egyszer van tanácsadás, az időbe még beleférne, de Obsidiannak ez két nap szabadságába kerülne. Ekkor valaki azt mondja, hogy szerinte a körzeti orvos is végezhet tanácsadást. Egy próbát megér. Legalább húszan várakoztak előttük. Szerencsére az asszisztensnő jó ismerősük. Elmondták neki problémájukat. Beszél a doktor úrral. A következő beteg után elkéri a személyijüket. Hogy a doktor úr milyen tanácsokat adott az igazolványuknak, talán sohasem fog kiderülni, de kiadta az igazolást.
Obsidian kedvese gerbera csokrot akart magának. Lett is nagy felháborodás. ?De hát az színes!? (Bizony az.) Obsidian leendő sógora, felajánlotta, hogy szerez fehér gerberát, és el is készítteti a csokrot. Ezzel a kedélyek is megnyugodtak, és Obsidianék válláról is levett egy gondot. Aztán, amikor az esküvő előtti napon érte mentek a megadott virágboltba, egy gyönyörű színes csokor várt rájuk. Mindenkinek nagyon tetszett:D
Közben a szülők eldöntötték, hogy lakodalmat kell tartani. Kedvesének szülei lefoglalták az éttermet, Obsidian apja szerzett zenészeket.
Esküvő előtt fényképeszkedés. A fényképész lány különböző pózokba állítgatja őket, egy darabig minden baj nélkül zajlik, de akart egy egymásra nézős képet is készíteni. Nagy hiba volt. Ahogy egymásra néztek mindkettőjükből kitört a nevetés, szabályos röhögő görcsöt kaptak. Jó negyedóráig áll a munka. Obsidian kedvesének húga már nagyon türelmetlenül várta őket a Zsigával, hogy mindenkit eljuttathasson a házasságkötő terembe. A nagy kapkodásban meghúzta az autó elejét, ami után kiszállt a kocsiból és nem volt hajlandó többet vezetni. Obsidian apósa vette át a sofőrködést, de közben annyira eltelt az idő, hogy majdnem lekéstek saját esküvőjükről.
A lakodalom már különösebb probléma nélkül zajlott. Igaz nem mindig kellemes, ha valaki a saját lakodalmán ismerkedik a helyi népszokásokkal. Obsidian apja széles jókedvében odaadta cigányoknak az éttermi számlára szánt pénzt, úgy kellett tőlük visszakönyörögni. De hát ezek csak apró kellemetlenségek voltak. Menyasszonytánc után Obsidianék elbúcsúztak a vendégektől, kicsit pihentek, összecsomagoltak, és hajnalban vonatra szálltak.
PS.: Ez éppen 39 éve történt. (Régi írás, áthozva a nolblogról.)

Nincsenek megjegyzések: