2014.06.09
Személyes
Ha páros év, akkor a kertbarátok látogatást tesznek Nagyatádon, eleget téve az ottani testvérszervezet meghívásának.
Most a várost épp csak érintettük, mivel úgy döntöttek, hogy a város melletti vendégházukban fogadnak bennünket. Úgy gondolták eleget jártunk már ott, könnyedén odatalálunk. No igen, tényleg többször is jártunk már ott, de csak ültünk a buszban, és nem igazán figyeltük, merre kell menni. Ha nem is könnyedén, egy kis kerülővel odaértünk.
Pálinkával fogadtak.
A fészerben már terített asztalok vártak, pogácsák, sütemények, frissen sütött kenyérlángos, finom borok és hideg víz.
Egy rövid pihenő után újra buszra szálltunk, a házigazdák egy meglepetés kirándulást szervezek nekünk. A buszon árulták csak el, Kisbajomba megyünk.
A faluban a polgármester fogadott bennünket, a református templomban tartott ismertetőt a falu történetéről, és jelenlegi helyzetéről, ami nem túl rózsás. Munkalehetőség nincs, az számít kivételesnek, akinek van munkahelye, kb. 40 százalék a cigányok aránya, pályázati pénzekből és közmunkaprogramokkal próbálnak tenni valamit.
A polgármester ismertetője után egy hölgy vette át a vezetésünket.
És itt most tennem kell egy kitérőt. Nem tudom, kicsoda az a hölgy a bemutatkozásnál, biztos mondott valamit magáról, de én éppen mással voltam elfoglalva. Elhiszem, nem problémamentes cigányok és magyarok együttélése, de ha valaki, aki a faluban vezető szerepet játszik – a szavaiból ez derült ki – ennyire ellenszenvvel viseltetik velük szemben, az csak jobban elmérgesíti a helyzetet. Mint a szavaiból kivehető volt tanít is. vajon milyen lelkesedéssel jár iskolába és tanul az a cigánygyerek, aki azt érzi, a tanár néni utálja őt. Ha valóban annyira hívő katolikus, mint amennyire állította magáról (amihez egyébként semmi közöm), sokkal több együttérzés lehetne benne embertársaival kapcsolatban. És ha már egy hivalkodó házat építenek maguknak, mert szerintem abban a környezetben hivalkodó, ne az legyen a problémája, hogy az ablakból cigány házakat lát.
Térjünk vissza a kirándulásra. Megnéztük az egykori református parókiából kialakított erdei iskolát és a hozzá kapcsolódó létesítményeket, majd helyet foglaltunk a vigalmi csűrnek nevezett épületben, ahol ebédet kaptunk.
Ebéd előtt még a helyi cigányok tartottak egy táncbemutatót.
Cigány kenyeret is osztottak.
Persze van abban egy jó kis ellentmondás, hogy végig szidom a cigányokat, aztán velük szórakoztatom a vendégeimet.
Ebéd után séta a faluban.
Újra buszozás, vissza a kertbarátok vendégházához.
Egy kis borkóstoló a helyi szőlősgazdák boraiból. Nem vagyok borszakértő, voltnéhány bor, amit egészen jónak találtam, és volt sok felejthető. Persze néhány pohár után már nehéz különbséget tenni.
Úgy látszik, ahol mostanában megjelenek, ott dőlnek a májusfák. Itt is várt ránk egy, amit ki kellett táncolni.
Közben elkészült a vacsora.
Utána még egy kis tánc.
Egy kis nótázás.
Aztán indulás haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése