2015. március 10., kedd

Jazzszerda

obsidian
2012.11.15
Kultúra
 Jazz szerda. Már évek tartó rendezvény sorozat városunk hangversenytermében. Eddig egy-egy koncertet próbáltam kimazsolázni. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Így ere az évadra megvettük a bérletet. Ennek a keretében volt néhány hete a Charlie koncert is, ahol mindjárt el is hagytuk a bérletet. Meglett.
Bár a zenében eléggé mindenevő vagyok, vannak nem szertetem zenék, és vannak előítéleteim. Talán ilyen előítélet az is, hogy nem szeretem a harmonikát, így kicsi a valószínűsége, hogy a tegnap esti koncertre elmentem volna. Repülő kezek címmel Orosz Zoltán harmonikás és Horváth Kornél koncertje.
Azt hiszem, félre kell tenni az előítéleteimet. Igazán nagyszerű zene éys bravúros előadás volt. És élőben hallhattam a hang nevű hangszert is.
 


Nincsenek megjegyzések: