2015. március 20., péntek

Nyugger buli

obszidián
2013/10/26
Személyes
 "Az idén Második alkalommal rendezünk ünnepséget településrésünk nyugdíjas lakóinak AZ" Idősek Napja "alkalmából. Egy Kellemes Délutáni kikapcsolódásra, Közösségi alkalomra, műsoros Estre ÉS vendéglátásra hívjuk ÉS AZ várjuk érintett Korosztály tagjait AZ Izsák Imre Általános Iskola aulájába "
Kik hívtak ÉS vártak?
A szórólap fejrésze szerint AZ Izsák Imre ÁMK ÉS A Településrészi Önkormányzat őszi programjainak egy része. De Hat program része volt Szentmise a Bozsoki kápolnánál van, ahhoz pedig km köze AZ Izsák Imre ÁMK-NAK?
Igazából AZT SEM tudom Az iskola ÉS AZ ÁMK Önálló Intézmények, VAGY Melyik melyiknek a része. Miközben AZ Izsák ÁMK van Városrészek Művelődési Központja (HOGY ILYEN Lehet Nevet kitalálni?) Tagintézménye.
Hagyjuk.
Foglalkozzunk inkább a találkozóval.
Az a rész, Ahol lakom, a hetvenes évek VÉGÉN nyolcvanas évek elején épült, akkor jellemzően a harmincasok korosztálya költözött ide, ÉS EZ egy Korosztály Mára többségében nyugdíjas korba került. EZ Nem igaz a Teljes városrészre, de jellemzően azért Egy elöregedett városrészről beszélhetünk.
A Helyszín Tulajdonképpen egy tornacsarnokban volt, mégsem volt egészen megtévesztő a Meghívó, Mert bejutni AZ aulán Keresztül lehetett.
Kaptunk Polgármesteri köszöntőként Egy facebookos falvédő bölcsességekkel súlyosbított közhelygyűjteményt. Egy igazán kedves műsort Az iskola kisdiákjaitól. A Helyi nyugdíjasklub elnökének szavalatát. Egy kis társastánc bemutatót, ÉS AZ est fénypontjaként, Mert km other Kell egy nyugdíjasoknak, operett slágereket, a Helyi bábszínház Két művészének előadásában. Bár EZ utóbbi mellékes körülmény, ITT, menta haknizó énekesek jelentek meg.
EZ UTÁN következett Egy vacsora borozgatással, Ez már valóban AZ aulában (a). És jó alkalom Arra that Egy Kicsit elbeszélgessünk azokkal, akikkel Majdnem Naponta találkozunk, de Csak üdvözöljük Egymást, megismerjük azokat, akikről Csak annyit tudunk, OK egy közelünkben laknak.

Nincsenek megjegyzések: