Olvasónapló
obsidian2014.11.25
Kultúra
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat –
Nem lepődtem meg, a Harmonia caelestis két része ugyanígy eltér egymástól.
Egy kitelepített család élete valahol az isten háta mögött. De hát isten az isten háta mögött is jelen van.
Természetesen a Márk-változat Márk evangéliumára utal, ami meg is jelenik a regényben egyes szám első személybe átírva, mintha Jézus saját maga mesélné el a történetét.
„De az örökélet nem azt jelenti, hogy örökké tart az élet, hanem hogy nincs is ott idő, nem is lehet mérni, vagyis élet sincsen.”
A nagymama úgy tud mesélni istenről. hogy fölfoghatatlan lesz, hogy isten ne volna.
A kisebbik fiú süketnéma, vagy csak nem akar beszélni, mégis ő meséli el a történetet.
Szavak nélkül is utat talál istenhez.
A nagyobb fiú a szavak embere.
„Amit leírok, az is valóságos.”
Igen, mert nem lehet bármit leírni, és amit le tudunk, le merünk írni, az már valóságos.
„A te mondatod, hogy nincsen mondatod, mondta. Apánk mondata a tehetetlen csönd. Anyánk mondta a keserű nevetés. Az én mondatom, hogy az én mondatom a mondat. És a nagymama mondata, hogy ne féljetek, kicsinyhitűek.”
Pontos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése