2011.08.04
Személyes
„Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senkisem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni, ki tapogatózva, ki tudatosan, ki ahogy éppen tud.”
/ Herman Hesse/
Olyan ritkán jelentkezem, muszáj emlékeztetőül idézni a sorozat mottóját.
Már vagy két hónapja ígértem, az együttéléssel fogom folytatni, közben elmélkedtem egyet a szexről, és csak most jutottam el eddig.
Egy kicsit ebben is követem a valóságot. Majdnem félévet éltünk távházasságban, hétvégi találkozásokkal, amikor végre megkezdődhetett a tényleges együttélésünk.
Lehet-e valaki maradéktalanul önmaga egy kapcsolatban?
Vagy egy társ által válhatunk csak igazán önmagunkká?
Egy tradicionális modellben, ahol előre kiosztott szerepek vannak, ez a kérdés fel sem merülhet. Meg kell felelni az elvárásoknak, el kell játszani a szerepet, lehetőleg minél jobban azonosulva vele, végül már nem is szerepként megélve.
Nekem teljesen egyértelmű volt, nincs követhető minta. Igazából csak azt tudtam, hogyan nem akarom, és volt valami egy kissé talán utópisztikus elképzelésem az ideális együttélésről, aminek a megvalósítására törekedtem.
A nagy célokban persze könnyű egyetérteni, de a részletek.
Unalomig ismert konfliktusforrás a vécéülőke probléma. De minden egyes nem megfelelő helyen található morzsa konfliktusforrás lehet, ha felek presztízskérdést csinálnak belőle, kinek a hibájából került oda, és ki nem távolította el onnan. Pedig annyira fölösleges.
Lehet játszmázni, megmutatni ki az úr. Csak hát ez is csak csapdahelyzet. ( Ha uralkodni akarsz, keress magadnak valaki mást, én kiszállok ebből.)
Döntés.
Nagy dolgokban én döntök, kicsikben a párom. Haha, és ki dönti el, mi a nagy dolog. (Túl azon a bizonyoson.)
Igazából tényleg sok minden döntés kérdése. Pl. az is, hogy nem csinálok presztízskérdést minden morzsából.
Az igazán fontos kérdésekben persze közösen kellene konszenzusos döntést hozni. Amúgy pedig ugyanolyan idegesítő lehet, ha nélkülem semmiben sem tud valaki dönteni, mint az, hogy mindenben nélkülem dönt. Ha együtt él két ember, ismerhetik már egymást annyira, hogy döntéseinkben figyelembe vegyük a másik igényeit is.
Azt hiszem, minél inkább ügyelünk rá, és segítjük, hogy a társunk önmaga lehessen, annál inkább tudunk mi is önmagunk maradni.
Vannak olyan tulajdonságaink, amelyek csak egy együttélés során tudnak a felszínre kerülni, így tud még jobban kiteljesedni személyiségünk.
Ennyi általánosság után valami személyes.
Jó ideig majdnem teljesen problémamentesnek tűnt a kapcsolatunk. Aztán egyidőben örökbefogadtunk egy kislányt, és elkezdtünk építkezni. Pici otthon volt gyesen, nekem szinte minden időmet lekötötte az építkezés, és közben mindketten úgy éreztük, magára hagyta a másik. Nem voltak nagy veszekedések, de válságos időszak volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése