2011.09.28
Személyes
(második nekifutás)
Mostanában sokszor négykézlábra ereszkedve közlekedem. Mit meg nem tesz egy nagypapa az unokája kedvéért.
A legutóbbi, az együttélést boncolgató, önmarcangban (nem egy szerencsés cím) már említést tettem róla, hogy örökbefogadtunk egy kislányt. (Az örökbefogadás történetét közzétettem már valamikor, ha valaki kíváncsi rá, előkeresem.)
Az teljesen egyértelmű, a szülők nagy hatással vannak gyerekeik személyiségére. A nevelés, a mutatott minták, az általuk képviselt értékrend, mind meghatározó szerepű, akkor is, ha egy lázadó személyiségről van szó, hisz ez ellen az értékrend ellen lázad, ezt a mintát nem akarja követni.
Vajon hatnak-e a gyerekek a szülők személyiségére?
Természetesen egy gyerek megjelenése a családban alaposan felforgatja a szülők addigi életét, de változik-e tőle a személyiségük is?
Kezdetben csak egy kis életmódváltás, ez még igazán nem kellene, hogy különösebben hatással legyen a személyiségünkre. Vagy mégis? Az egónk biztosan háttérbe szorul, hisz a gyerek a főszereplő.
Maya facebook oldalán találtam ezt a történetet.
“Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött:
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:
– Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
- Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi azt válaszolta:
– Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.”
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:
– Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
- Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi azt válaszolta:
– Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.”
Nos, igen. Az élet azért ennél bonyolultabb, mégis valahol itt kezdődik a gyereknevelés. A gyerek rákényszerít bennünket az önmagunkkal való szembenézésre. Ha már leszoktunk róla, újra válaszokat kell keresnünk a miértekre. Megtanít újra nyitottan szemlélni a világot. (Ha képesek vagyunk rá.)
Egy gyerek feltétel nélkül bízik a szüleiben, Ez egyben csapdahelyzet is. Tudjuk, egyszer csalódni fog bennünk, de nem akarunk illúziórombolók sem lenni.
Ha igazán meg akarjuk ismerni, egy kicsit nekünk is az ő világukba is kell élni. Meg kell ismerni barátaikat, játékaikat, zenéjüket, szórakozásukat.
Bereményi Géza mesélte valahol. Amikor a lánya bemutatta a legújabb barátját, utólag meg kérdezte: és most őt nekünk szeretni kell?
Háát. Ha szeretni nem is tudjuk, meg kell próbálni elfogadni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése