Önmarcang - házasság

obsidian
2011.05.29

Személyes

Teljesen véletlen, hogy arra a Gregory Corso versre éppen most bukkantam rá. Vagy talán mégsem? Ki tudja milyen tudat alatti ötlet vezérelt?

Igazából féltem a házasságtól. Annyi rossz házasságot láttam a környezetemben, és amelyikről sokan úgy gondolták, ez egy jól működő házasság, számomra az sem volt igazán vonzó.  Corso versét már akkor is ismertem, (talán Vallai Péter előadásában hallottam) és egyáltalán nem álltak tőlem, az abban leírt gondolatok. Bár sokszor bíztattam magam azzal: meg kéne komolyodni már, de elképzelni sem tudtam magam egy komoly, megállapodott házasembernek.

„egyenes hát, végleg megfésült haj, fojtogató nyakkendő” :DDD

Teljesen abszurd.

Persze hittük, mi majd egészen másképp fogjuk csinálni, mi nem fogjuk elkövetni azokat a hibákat, amiket mások elkövettek, de egyáltalán nem voltam biztos magamban, és mindig elkövethetünk új hibákat is. És abban sem voltam biztos, mindketten ugyanazt az utat akrjuk járni.

Akkor mégis miért?

Szerelmes voltam, és úgy éreztem vállalni kell, hogy „cipelem a lelkét”, és ha a társadalmi elvárások szerint két ember együttéléséhez házasság kell, hát legyen, még akkor is, ha tudtam nem ezen múlik. De ezen már ne múljon.

„Normakövető kezelhetetlen vagyok…”

(Idézet egy blogger társunktól)

Bölcselkedés után a tények.

Elkezdtem dolgozni a pesti MOM-ban, Pici már egy éve Zalában dolgozott, és egyre gyakrabban tett rá célzást, hogy továbbléphetnénk a kapcsolatunkban. Nekem teljesen természetes volt, hogy összetartozunk, de ő sokkal jobban meg akart felelni az elvárásoknak. Már az esküvő tervezett időpontjával is sikerült botrányt kavarnunk. November elseje. Halottak napján azért mégse. Így NOSZF előestéjén házasodtunk. (A fiatalok kedvéért: november 6.) Legalább nem tudtam megfeledkezni a házassági évfordulónkról. Én minél kisebb felhajtást szerettem volna, de a családot nem lehetett kihagyni, végül lett lakodalom is egy étteremben, cigányzenével (Burka Rudi and his gipsy band). Elég közeli határidőt tűztünk ki magunknak, próbáltunk minden szabad szombatokon elintézni, akkor még csak minden második. Nem volt egyszerű. A kötelező házasság előtti tanácsadáson csak a személyi igazolványunk volt jelen. Picinek is sikerült a család rosszallását kiváltania a színes gerbera csokrával. A fényképész elkövette azt a hibát, hogy egymásranézős képet is akart készíteni rólunk. Egy másra néztünk, és mindkettőnkből kitört a nevetés, amit aztán jó ideig nem tudtunk abbahagyni. Emiatt majdnem lekéstünk a saját esküvőnkről.

Szóval nem úgy kezdődött, mint egy normális házasság, de még ma is tart.

November 7. hajnalán indultunk Esztergomba, ahová a szakszervezet jóvoltából nászútra mentünk.

Még majdnem félévig távházasságban éltünk, utána kezdődött az igazi együttélés.

Arról majd máskor.