2011.04.03
Kultúra
Nem ismertem eddig Scapin furfangjait. Most, hogy utána néztem, abban szinte közmegegyezés van, Moliere gyengébb darabjai közé tartozik. Ettől persze lehet belőle nagyon jó előadást is csinálni.
Könnyed, nem túl mély, helyzetkomikumra épülő vígjáték, akár közönségcsalogató is lehetne, ehhez képest Zalaegerszegen Kamaraszínházi előadás lett belőle. Az új színház igazgató „felfedezett” egy új játszó helyet, a zsinagógát (Városi Hangverseny- és Kiállítóterem (az már követhetetlen, mikor, melyik ÁMK-hoz tartozik, vagy éppen önálló)). Igaz voltak ott már színházi előadások, nem is olyan régen, de egy új igazgatónak minden helyszín új, hagyjuk meg neki a felfedezés örömét.
A darab a nápolyi kikötőben játszódik, a nézők is úgy érezhetik a kikötői forgatag részesei. Az általános zsivajból válnak ki a szereplők. A cselekmény nem túl bonyolult. A fiatal szerelmesek boldogságát az atyai önkény és haszonelvűség meg akarja akadályozni. Egy furfangos szolga , Scapin, segít a fiataloknak. Egy kisszerű donjuani figurának érzem, nem a nőcsábász értelmében, hanem a konvenciók, értékek tagadásával. Van, akinek önzetlenül segít; másnak kényszer hatására teszi ugyanezt; néha csekély ellenszolgáltatást vár, miközben megint másokat szabályszerűen átver.
A darab végére kiderül, teljesen fölöslegesek voltak, Scapin furfangjai, a hölgyekről kiderül, a zord atyák pont őket szánták a fiaiknak, házasságon kívül született illetve elveszettnek hitt leányaik kerülnek elő.
Közben arra gondoltam, Shakespeare mennyivel jobban megírta volna ezt a történetet. Túl átlátszó volt, szinte magától értetődő.
Moliere nem sokat bajlódott a szereplők mozgatásával. A kikötőben végszóra mindig az a szereplő jelent meg, akire éppen szükség volt.
Mint kisszerű donjuannak Scapinnek a végzete is kisszerű volt, a felbőszült atyák bérgyilkosokat küldenek rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése