2011.05.01
Személyes
Ez most nem egy marcangoló önmarcang lesz.
Valamikor úgy tanultuk, az embert a munka tette emberré. Nem tudom. Az viszont tagadhatatlan, a személyiség fejlődésre hatással van a munka is.
Vártam is, féltem is tőle, eljött az idő, hogy munkába álljak. Persze dolgoztam már előtte is sok mindent, de az teljesen más volt. Volt nagyon kemény, fárasztó, volt monoton unalmas, volt könnyű és jól fizető, volt kimondottan érdekes, de nem váltam a gépezet részévé.
1975. 08. 01. Első munkanap.
MOM, Budapest, Technológia Fejlesztés. Beosztásom: fejlesztő mérnök. Fizetésem: 2400 Ft.
Akkor ez egy átlagos kezdő mérnöki fizetésnek számított. Azóta durván a százszorosára nőtt, nem tudom mennyivel ér többet. Nem sokkal.
Akkoriban divatos fogalom volt az elidegenedés. Sohasem magunkra értettük.
Közbevetőleg.
Valahol biztos írtam már, egyetem alatt ösztöndíjszerződést kötöttem a MOM-mal, épülő zalaegerszegi gyárához elkötelezve magam. Mivel Zalában még nem indult be a termelés, a budapesti központban kellett kezdenem ideiglenes jelleggel, egy kicsit betanulásként, egy kicsit parkolópályára helyezve.
Első napokban azt is nehéz volt elviselni, hogy napi nyolc órát üljek egy irodában. Aztán megszoktam. Vagy dehogyis szoktam. Harmincöt éven keresztül naponta félnyolckor blokkolni. Nem normális állapot.
Mindenki igyekszik olyan munkát találni magának, amit érdekesnek gondol, amit szeret csinálni. Van, akinek sikerül, van, akinek nem, de bármit csinál is csak egy alkatrész a gépezetben, lehet meghatározóan fontos, lehet teljesen alárendelt, de csak egy alkatrész, bármikor helyettesíthető, bármikor máshova helyezhető.
Egy kitérő.
Ismertem valakit, akiről a főnöke írásba adta, hogy pótolhatatlan, amikor néhány év múlva mégis otthagyta a céget, mindenki felsóhajtott, végre.
1976. április 1-én, és ez nem áprilisi tréfa volt, sok tárgyalás, alkudozás és egyeztetés után végre jöhettem Egerszegre. Mellesleg közben összeházasodtunk Picivel, erről majd máskor. Az egerszegi vezetők közben helyi emberekkel feltöltötték a létszámot, és mintha megfeledkeztek volna a Pesten parkoló mérnökökről (voltunk hatan), végül mindenkinek találtak megfelelő beosztást, és fizetésben is sikerült megállapodni. Műszaki ellenőr lettem és algebra (MEO főnök helyettes). Két évig bírtam. Át lehet verni a meóst, de hogy ezért dicséretet is kapjon valaki. Mert annyira fontos a minőség.
Akkor kezdtem el készüléktervezéssel foglalkozni, amit kisebb kitérőkkel most is csinálok. És már nagyon unom.
Kezdetben tetszett, érdekes volt, kreativitást igényelt. Aztán egyre inkább jött a rutin, és aztán az is fárasztóvá vált, ha valami újat kellett kitalálni.
Közben a MOM úgy ahogy volt megszűnt, minden, amit addig alkottam megszűnt, nyoma sem maradt. Valószínűleg ugyanez a sors vár a mostani munkáimra is. Néhány év és kifutnak a mostani gyártmányok és vége. Esetleg egy vinyó őrzi a rajzaimat, de már senki nem tudja, mik azok.
És hány olyan feladat volt, amiről tudtam, semmi értelme,mégis csinálni kellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése