2011.06.19
Személyes
Valahogy nem jutott időm mostanában írásra. Bár azt szoktam mondani, mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen, most nem erről van szó. mindig mások csinálnak valami programot nekem. Nincs ezzel semmi gond, igazából talán minden fontos volt, csak a saját időbeosztásom borul fel mindig.
Talán majd, ha nyugdíjas leszek:D
Múlt héten néztük meg a színházban a Mágnás Miskát, ami az évad utolsó előadása volt. A nem egészen egy éve Sárváron látott gagyi után igényes, jól meg csinált előadásnak is nevezhetném, mégis legjobban a felejthető jelző a jellemző rá. És talán leginkább ez jellemző az egész évadra is.
Erről is akartam részletsebben is írni, de időhiányában ez is elmaradt. Így maradjunk ennyiben.
Tegnap ismét Múzeumok Éjszakája. Nehezen indult, kezdetben nagyon lagymatagnak, erőltetettnek tűnt, aztán egy nagyon jó hangulatú rendezvény lett. A szabadtérre tervezett műsorok egy részét ugyan be kellett menekíteni az eső elől, de ez nem sok „vizet zavart”.
Bemutatkoztak a Zegasztár győztesei is. Ez egy helyi tehetségkutató verseny volt, nem kísértem figyelemmel, vannak némi fenntartásaim az ilyen versenyekkel kapcsolatban. A győztesek produkciói sem győztek meg. Egyetlen kivétel:
Merics Nikolett
Röviden ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése