Önmarcang - könyvek

obsidian
2011.02.13

Személyes

Milyen hatással lehetnek a könyvek a személyiségfejlődésre? Most a tömegmédia és internet korában szokás az olvasás egyértelműen valami pozitív dolognak tekinteni, de azért ne feledkezzünk meg Don Quijotéról, aki mégiscsak a könyvek hatására élt egy virtuális világban.

„Mindig csak azokat a könyveket bújja.”

Ezt legalább olyan megvető hangsúllyal tudták mondani, mint mostanában:

„Állandóan csak a számítógép előtt ül.”

Egészen korán elkezdtem rendszeresen olvasni. Menekülés volt? Talán az is. Ha már „nem én dobom a labdát”, akkor találtam magamnak olyan elfoglaltságot, amit élveztem is.

Nem voltam visszahúzódó, ha összegyűlt a banda én is köztük voltam, és sok játékban is benne voltam, de ha pl. elkezdtek focizni, akkor inkább kerestem valami kifogást, és inkább hazamentem olvasni.

Olvastam mindent válogatás nélkül, ami csak a kezembe került. Néhány könyvet kaptam ajándékba is, de családi házi könyvtárunk nem volt. Így könyvek jellemzően a községi könyvtárban akadhattak a kezembe. Nagyjából jó lenyomata volt az akkori könyvkiadásnak. Igen olvastam a sematikus szovjet regényeket is, de klasszikus regényeket, ifjúsági regényeket is. Még mindig emlékszem Botond Bolics György fantasztikus regényeire, vagy Dékány András tengerész történeteire. Nem maradhattak ki Cooper indián regényei sem. Karl May csak később. Az útleírások és ismeretterjesztő könyvek sem maradhattak ki a sorból. Elméletben tökéletesen tudtam ejtőernyőt hajtogatni az Ejtőernyős sport című könyv jóvoltából.  Nem zárkóztam el a lányoknak szóló pöttyös és csíkos könyvek elől sem.

Egy kis kitérő.

Emlékeim szerint egy hat elemit végzett falusi embernek tökéletes élményt jelentett egy Jókai regény elolvasása, ma sok érettségizett vagy akár egyetemet végzett embernek is emészthetetlennek bizonyul.

Milyen hatással volt rám az olvasás?

Talán hozzájárult ahhoz, hogy ne kizárólagosan gondolkodjak. Nemcsak egy igazság létezhet.  Más emberek szokásai semmivel sem alábbvalóak, mint amiben éppen beleszülettem.  Nem csak egy szempontból lehet valamire nézni, valaki más egészen másképp is láthatja ugyanazt.

Amikor már tudatosan választottam meg olvasmányaimat, már volt egy kialakult értékrendem, ami már csak kevéssé változott.

'86

obsidian
2011.02.08

Személyes

’86

Nem egy emlékezetes év. Már 11 éve házasok voltunk, már 10 éve az egerszegi MOM-ban dolgoztam, ekkor készüléktervezőként. Öt éve laktunk a lakásban, ahol azóta is. Vica, a lányunk már iskolás. 85-ben kezdte. Autónk még nem volt, de ha minden igaz, már be volt fizetve kispolszkira. Ekkoriban határoztam el, hogy már ideje lenne jogosítványt szerezni.

Apám már három éve meghalt

Ekkor léptem ki a KISZ-ből. Nem elvi okokból, csak 35 évesen már úgy éreztem, ideje befejezni. Nem akartam nyugdíjas KISZ tag lenni. És különben is, a csúcson kell abbahagyni. :DDD

Ekkor lettünk kiváló brigád, és ezen a május 1-i ünnepségen jelentették be csak úgy mellékesen, hogy az igazgatónk ellen eljárás folyik. Fő a tapintat.:D

Talán ez is Csernobil hatása volt.

A fizetésem 5500Ft körül lehetett.

Picinek ekkor kellett eljönni Bakról. A teskándi tanácsra ment dolgozni. Nem sokáig maradt ott. Számviteli főiskolára járt, levelező tagozaton.

Valószínűleg abban az évben nem voltunk nyaralni.

Önmarcang - egyetemi évek

obsidian
2011.01.23

Személyes

Úgy emlékszem, már leírtam ezt a mondatot: Az egyetemi évek életem legszebb és legszörnyűbb időszaka volt.

Tudom ellentmondásos, mégis így van.

Szörnyűvé én tettem saját magamnak a maximalizmusommal, a kérlelhetetlen moralizálásommal. Nem ítélkeztem, nem kértem számon, vagy csak nagyon ritkán, ha kiprovokálták belőlem. Igazából nagyon utáltam a „mindenki hülye, csak én vagyok okos” hozzáállást, észre sem vettem, én is ugyanazt képviselem. Úgy általánosságban már a katonaságnál leszámoltam azzal az illúzióval, hogy a generációm különb, mint szüleink generációja volt. Általánosságban nem is jelentett nagy gondot, konkrét esetekben mégis fájdalmas csalódások értek, amiket nehezen viseltem el.

Amiért mégis a legszebb: sem előtte, sem utána nem éreztem magam annyira szabadnak, mint akkor. Jelentett ez egy kötöttségektől mentességet. Ha voltak is kötöttségek az egyetemen, összehasonlíthatatlanul kisebbek, mint akár középiskolában, akár későbbi munkahelyeken. Felelősséggel csak önmagamért tartoztam. Ez egyáltalán nem jelentett felelőtlenséget. Magamhoz ugyanolyan szigorú voltam, mint másokhoz. Ekkorra már végképp nem akartam megfelelni semmiféle külső elvárásnak, de egy saját magam alkotta mintának annál inkább és nagyon szigorú voltam magamhoz, hisz, ha nincs egy követhető minta, csak a tökéletes az elfogadható.

Másod évre sikerült anyagilag is függetleníteni magam.

Egy kis kitérő. Mint  0 kategóriás, ha kértem volna, bármikor különösebb indoklás nélkül kaptam volna rendkívüli szociális segélyt, de etikátlannak tartottam, hogy kérjek, amikor nincs rá szükségem, és nem is kértem. Első évben, amikor még igazán csóró voltam, és nagy szükségem volt rá, ráadásul akkor még papíron 3. kategóriás, és mint ilyen csak nyomós indokkal kaphattam. No igen, volt ebben egy jó adag képmutatás. Az nem volt elég nyomós indok, hogy nincs pénzem, de ha azt írtam télikabátit akarok venni, akkor adtak, miközben mindenki tudta, eszem ágában sincs télikabátot venni.

Nemrég belenéztem egy balett táncosról készült portréfilmbe, (nem emlékszem, ki volt) ő mondta, milye sokat jelentett neki, hogy a kollégiumi nevelő tanára volt Kőszegi Ábel, aki vitte őket olyan kulturális eseményekre, amelyek nem tartoztak az akkori hivatalosnak tekintett fősodorba, inkább a tűrt és tiltott kategória határán mozogtak. Abban az időben nálunk volt nevelőtanár Kőszegi Ábel, kimondottan azzal a feladattal, hogy szervezze a kollégium kulturális életét. Minket nem vitt sehova, egy ezerfős kollégium esetében elég nehéz lett volna, hanem helybe hozott szinte mindent, ami akkoriban elérhető volt és számított.

Említést érdemel a Csányi Miklós vezette műegyetemi filmklub és filmesztétika kör is, mindkettőnek végig tagja voltam. Megismerhettem a filmművészet addigi legjelentősebb alkotásait, és közvetlenül megismerhettem a magyar film akkori jelentős alkotóit is. Csányi is magasra tette a mércét, a Suttogások és sikolyokat már olyan filmnek értékelte, amelyben Bergman túlságosan elment a kommersz filmek irányába.

Amíg volt Illés, szerdánként Illés klub. Régebben már írtam róla, az Illés többet jelentett egy zenekarnál. A klub is több volt egy zenekar játszó helyénél.

Rendszeresen jártam az Egyetemi Színpadra, néha a Szkénébe.

Ekkoriban kezdtem rendszeresen könyveket vásárolni, havi 3-4 kötetet. De jó lenne, ha ezt most is megengedhetném magamnak.

Amúgy gépészmérnöknek készültem. Néha azért azzal is foglalkoztam.  

---

'76

obsidian
2011.01.20

Személyes

76 még egy olyan év volt, amely nem mosódott össze az előzővel és a következővel.

Pályakezdőként a budapesti MOM-ban dolgoztam, hivatalosan fejlesztőmérnökként, de inkább csak ismerkedés volt a céggel és a munkával.

A Damjanich utcában laktam IBUSZ szobában (a cég fizette) két szintén pályakezdő kollégámmal. Amúgy általában külön utakon jártam. Sok mozizás, (Toldi, Tinódi, MOM filmklub) Egyetemi Színpad.

Friss házasként távházasság. Pici Zalában, Bakon dolgozott, és lakott albérletben. Hétvégeken ingázás.

Áprilisban indul Egerszegen a MOM. MEO főnök helyettesként és végátvevőként dolgozom. Végre nem kell ingázni.

Nyáron két hét Lengyelországban, eszperantistákkal. Nagyrészt Lublin és környéke, pár napos varsói kirándulással. Megrázó élmény a majdaneki koncentrációs tábor.

Ősszel költözés új albérletbe, Egerszegre. Első hangos veszekedésünk. Azóta sem volt sok.

Valamikor a tél elején még két hét Pesten, betanulni a lyukszalagolvasók átvételét.

Jó és rossz tündér

obsidian
2011.01.17

Kultúra

Ismét egy kerámia. Sokáig az ország leglátogatottabb múzeuma volt a szentendrei Kovács Margit Múzeum. Nem véletlenül. Amikor Szentendrén jártunk - régebben elég sokszor előfordult, de az utóbbi tíz évben sajnos nem került rá sor - ha csak tehettük, mi is meglátogattuk.
Egyidőben sok Kovács Margit műveire emlékeztető kerámiával lehetett találkozni a galériákban. Csupa jó tündérrel, de Kovács Margitnál a jó tündér mellett ott volt a rossz tündér is.
Jó és rossz tündér

Kentaurpár

obsidian
2011.01.10

Kultúra

Most egy zalaegerszegi művész egyik alkotását mutatom meg kedvenc műveim között. Németh János keramikusművészről már tettem említést a múzeumok éjszakája kapcsán. Jellegzetes, teljesen egyéni, összetéveszthetetlen formavilága van. Ez sajátos technikájából is adódik. A szobrait és a domborműveit is hagyományos fazekas technológiával, korongozással készített elemekből állítja össze.

Kentaurpár

---

Kusza gondolatok a rendről

obsidian
2011.01.09

Egyéb

„…a rend pedig arravaló,
    hogy ne legyen a gyerek hiába
    s ne legyen szabad, ami jó."

Azt hiszem, ez a blogjaim mottójaként is megjelenő idézet egyértelművé teszi, nem vagyok éppen rendpárti, pedig a horoszkópok többsége szerint, mint Szűz jegyében születettnek kínosan rendmániásnak kellene lennem.

Nem ez az egyetlen, ami nem jött be.J

Rend a lelke mindennek. – mondja a közmondás, és miért is kételkednénk a közmondások igazságában. 

Valóban az ember társadalmi lény, mint ilyennek szüksége van olyan szabályokra, amelyeket betartva létrejöhet egy nagyjából zökkenőmentesen működő társadalom. Igen nagyjából, és jó az úgy. A tökéletességhez nekem mindig valami embertelenség társul.

Miért is érzem magam mégis rosszul, amikor mostanában mindenki rendért kiált?

Már a rend fogalmával is bajban vagyok. Erősen leegyszerűsítve: Egy férfi számára az a rend, ha minden kéznél van, egy nő számára pedig, ha minden jól el van rakva.

Ha már egy családon belül ekkor különbségek lehetnek a rend értelmezésével kapcsolatban, van egyáltalán remény arra, hogy létezik egy olyan rend, amely az egész társadalom számára elfogadható? Vajon e rendért kiáltók ugyanazt a rendet szeretnék? Tartok tőle, hogy nem, de igazából ez nem is baj.

Mi lehet a rend forrása?

Lehet a hagyomány. „Nálunk ez így szokás.” Persze ez is lehet megengedő: nálunk ez a szokás, de elfogadom, hogy máshol más a szokás, esetleg még át is veszem tőlük, ha azt jobbnak találom. És lehet kirekesztő: Nálunk ez szokás, és minden, ami ettől eltér, rossz elfogadhatatlan és üldözendő.

Lehetnek a törvények. Ideális esetben, - ami, mint tudjuk, nem létezik – olyan törvények vannak, amelyeket mindenki elfogad, mert érti, vagy érzi, azokat betartva mindenkinek, így neki is jobb lesz, és csak a legszükségesebb korlátozza az ő egyéni szabadságát.

A valóságban a törvények mindig egy értékrendet jelenítenek meg. Lehet ráerőltetni a többség, vagy vélt többség (erre kaptunk felhatalmazást), vagy egy militáns kisebbség értékrendjét ráerőltetni az egész társadalomra, és mindent, ami azzal nem egyezik, károsnak, a törvény által üldözendőnek, büntetendőnek tekinteni. Azt hiszem, a rendért kiáltók is csak a saját értékrendjüket szeretnék ráerőltetni mindenkire.

Lehet tudomásul venni, egy társadalomban többfajta értékrend létezhet egymás mellett, amennyiben lehet, hagyni kell ezeket érvényesülni, és csak a legszükségesebb mértékben korlátozni.

A rend nem lehet cél, csak egy eszköz a jól működő társadalom érdekében. Célként mindig akkor szokott megjelenni, ha korlátozni akarják a szabadságot.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

Csak úgy eszembe jutott. Tudja valaki, kinek jelent meg kötete „A szabadság rendjéért” címmel?

Állomás (n+1)

obsidian
2011.01.04

Egyéb

Gigi adta az ötletet, áthoztam én is.
Korán érkezett. Volt még vagy húsz perc a vonat érkezéséig. A feleségét várta. Évek óta nem járt már az állomáson. Vasárnap délután csak néhány ember lézengett. Így emberek nélkül még inkább feltűnt az épület lepusztultsága. Emlékeiben úgy élt az épület, mint ahol állandóan zajlott az élet, nyüzsögtek az emberek. Végigolvasta az érkező és induló vonatok tábláját. Céltalanul lődörögni kezdett. A restiből zaj szűrődött ki. Nahát, ez még működik. Benézett a nyitott ajtón, az egyik pultnál álló férfit ismerősnek találta, de fogalma sem volt honnan. A férfi is ránézett, széles mosollyal üdvözölte, odament hozzá.

— Szia. Na, nem ismersz meg? Hát én vagyok a Madár. Látod én mingyár megismertelek.

Oh igen, a Madár. De rég volt, van vagy negyven éve. Osztálytársak voltak az általánosban. Mindketten szerelmesek voltak Vicába, aki akkor a Madárt választotta, de csak néhány hónapig tartó kamasz kapcsolat volt. Vajon mi van most Vicával? Elváltak az útjaik. Madárral is csak nagyon ritkán futott össze, akkor is csak üdvözölték egymást, és rohantak, de ez is már vagy húsz éve utoljára. Persze néha azért hallott róla. Megnősült, építettek egy házat, még egészen el sem készült, amikor ott hagyta a felesége, a házat is el kellett adni, hogy osztozkodni tudjanak.

— Fizetsz egy sört.

Jaj istenem! Magának csak egy kólát kér, szabadkozik, hogy autóval van. Néhány semmitmondó kérdés és válasz után elakad a társalgás. A hangosbemondó jelzi a vonat érkezését. Madárnak kér még egy sört, és sietve elbúcsúzik.

Önmarcang - katonaság

obsidian
2010.12.29

Személyes

Nem kell megijedni, nem katonatörténetek következnek.

Igyekeztem, hogy ne nagyon hagyjon rajtam nyomot a katonaság. Nem tudtam teljesen megúszni. A katonáságot sem, bármennyire szerettem volna. Nem is tettem érte semmit. Mármint a megúszás érdekében. Azért bosszantott, hogy engem az alig 50 kilómmal minden kétely nélkül alkalmasnak találtak, nagy benga élsportolókról pedig hirtelen kiderült, teljesen alkalmatlanok. Azóta is jó egészségnek örvendenek, hálisten.

1969. 09. 01.

A Ganz-Mávag kultúrházban volt az elosztó. Meztelen elvtársak sorakozó. Irány Börgönd. Légvédelmi rakétások. Nagyon-nagyon-nagyon titkos. Talán még a létezésünk is. Mi is csak három nap után tudtuk meg hivatalosan, hol is vagyunk.

Egy nappal múltam 18 éves, előző este buli a haverokkal az ifiparkban, már rövidre nyírt hajjal. A Hair-nek legfeljebb a híre jutott el hozzánk, de lélekben igazi hippiként misem állt tőlem távolabb, mint fegyverrel a kezemben masírozni.

Legjobban talán úgy jellemezném, eljátszottam a rám kiosztott szerepet, nem túl nagy beleéléssel, egy kicsit kívülről is szemlélve magamat, valamennyire megfelelni az elvárásoknak, de sohasem szem elől tévesztve, ez csak szerep.

Írtam már, egy ideig hittem benne, a generációm jobb, tisztább, szabadabban gondolkodó, mint az elődeink. Ezzel az illúzióval számoltam le a katonaságnál.

Igazából nem történt semmi drámai. Egyszerűen kiábrándító volt, milyen gyorsan beállnak a sorba, minden kényszer nélkül, önként és dalolva, teljes mértékben azonosulva a szerepükkel, néha még túl is játszva azt. Vagy talán nem is csak szerep volt.

Pedig igazából az egész egy nagy színjáték volt. Talán semmi sem volt igazi, legfontosabb volt a látszat fenntartása. Fehérre meszelni a havat. (Megtörtént.)

Teljesen ártatlanul kaptam egy hét laktanyafogságot, és teljesen érdemtelenül három nap jutalomszabadságot.

Akár szerencsésnek is mondhatom magam. Alaki toprongyként – alkatomból és hozzáállásomból adódóan is – máshol sokkal több kellemetlenségem lett volna. A századunknál minimálisan voltak csak öregkatonák, így nagyjából megúsztuk a szokásos szivatásokat. Az igazsághoz az is hozzátartozik, a laktanyából máshol sem igazán engedték, ami nem jelenti azt, hogy nem is fordult elő. (Csak úgy zárójelesen. Miért gondolták természetesnek, én most elviselem, aztán visszaadom az utánam jövőknek.)A sok értelmet feladat ellenére rengeteg szabadidőnk volt. Azóta sem tudtam annyit olvasni, mint akkor.

És amire büszke vagyok. Mindenki őrmesterként vagy törzsőrmesterként szerelt le, én lettem az egyetlen szakaszvezető.

Ünnep után

obsidian
2010.12.27

Személyes

Hát elmúltak az ünnepek.

Előtte még a szokásos év végi leltár a cégnél. Nekem az utolsó. Szaporodnak a „nekemutolsó” dolgok. Ambivalens érzés. Örülök, hogy nyugdíjba mehetek, de mégiscsak ezt jelzi, öregszem. Egy kicsit kárörvendve néztem a másnaposságtól szenvedő társaságot. Előző este én szenvedtem. Szokásos év végi teke party. Mondanám nekem az utolsó, hisz az előző épp egy éve volt, de néhányan annyira belelkesedtek, azt mondták negyedévente kéne tartani, akkor még legalább egy nekem is belefér, bár amikor aktuálissá válik, lehet, hogy éppen akkor senkinek nem lesz jó. Nem lett volna semmi baj, azt már megszoktam, én vagyok a legbénább. Bemelegítésnek én is megittam egy pálinkát, de utána már csak söröztem, ellenálltam az újabb és újabb kör pálinkáknak, ráadásul még (hálisten) a sörömet is állandóan lenyúlta valaki. Hétkor átadtuk a terepet a következő társaságnak, és ekkor történt a baj. Ahelyett, hogy szokás szerint hazaindultunk volna, beültünk a tekézőhöz tartozó kocsmába, és a társaság vad pálinkázásba és nótázásba kezdett.

„Jó nótás gyerek vagy, te még sokra viheted a cégnél.”

Hát ezért nem vittem én sokra:DD

Majdnem teljesen józanon elviselni egy részeg társaság nótázását kínszenvedés volt. Miért is a leghamisabb a leghangosabb?

A szenteste az unoka jegyében telt. Ebéd után feldíszítettük nálunk a karácsonyfát, és mentünk a lányomékhoz. A vejem este hatig dolgozott (biztonsági őr), így ott is nekem kellett befaragni a fenyőt a tartóba. Feldíszítettük, megvacsoráztunk, és megbillent. Szerencsére még menthető volt.

Panna tündéri kislány. Egy kicsit hasfájós, de karácsony tiszteletére még ő is egész jól viselkedett.

Szombaton csak kettesben, vasárnap aztán útnak indultunk, végiglátogattuk a családot. Volt egyééé, egyetek mááá.

Túléltük.

Odaát közben karácsonykor is zavartalanul folyt a kennelezés és kutricázás. Gondolom a szeretet jegyében. Ez már szánnivaló.

, jaj!
Mért is nem lettem mondjuk, Gáborrá,
vagy akár illettek volna Pállal,
most nem függnék önnön ajtómon
iszonyú, nyirkos táblaként,
dacolva mindennemű leolvasással.

A szaloncukrokat lezabálták,
a fenyőfa üresen áll,
az ünnepélyes vacsorák után
zsírmocskos a tál.
A szép cipőnkön repedések,
a nadrágunk lukas,
a villamosokon tuszkolódik
a sok agresszív utas.

Az ajándékok tönkremennek
a kezeink között,
a hétköznapok összegyűlnek
a fejünk fölött.
A Télapóról faragják
az otromba vicceket,
a nadrágjainkon bevarrják
az összes slicceket.

Elmúltak az ünnepek,
fába szorulnak a férgek.
Már a vak tyúk sem talál szemet,
elmúltak az ünnepek.

A kisgyerekeknek a kezét verik
az aggódó anyák,
a mákos tészta máktalan,
mert elfogyott a mák.
A húsvéti nyuszi tojta tojás
megbüdösödött,
porkolbászok gyűlnek össze
a szekrények mögött.

Elmúltak az ünnepek,
fába szorulnak a férgek.
Már a vak tyúk sem talál szemet,
elmúltak az ünnepek.

Égi és földi szerelem

obsidian
2010.12.16

Kultúra

Folytatom az általám kedvelt műalkotások bemutatását.
A kép egy részletével (a földiszerelmet megrestesírő nő) egy könyvborítón találkoztam, valamikor a hetvenenes években. Nem emlékszem már, milyen könyv. Valaki talán tudja.

Tiziano az érett reneszánsz egyik legnagyobb festője.

Születési dátuma bizonytalan. Ő maga egy II. Fülöp királynak írt levelében 1477-et írt, de a művészettörténészek ezt valószínűtlennek tartják. Szülei testvérével együtt Velencébe küldték ott élő nagybátyjukhoz, hogy mesterséget tanuljanak. Tiziano Sebastiano Zuccati mozaikkészítőnél, majd Gentile Bellininél, a legnevesebb velencei művészcsalád egyik tagjánál tanult, később átkerült Giovannihoz, az előbbi fivéréhez.

Megismerkedett Giorgio Barbarelli da Castelfrancoval, aki Giorgione néven kora másik nagy festője volt, és akivel annak 1510-ben bekövetkezett haláláig közös munkákat is vállaltak, illetve az olajfestés újabb és újabb technikáit fejlesztették ki együtt. 1516-ban Bellini halála után Tiziano lett a köztársaság hivatalos festője. Első nagyszabású munkája az Égi és földi szerelem, valamint a Mária mennybemenetele című oltárkép.

Az Égi és földi szerelem a platóni humanizmus ihletésére született. A női szépség két típusát ábrázolja, az egyiket talpig felöltöztetve, a másikat megfosztva minden díszétől, ám olyan forma és színkezeléssel, hogy mindkettő harmonikusan simul a természetbe.

Kell-e nekünk bölcs vezér?

obsidian
2010.11.27

Politika

És ha igen, miért nem?

Már majdnem teljes a konszenzus: semmi szükségünk demokráciára. Költséges, macerás, nem elég hatékony, döntés képtelen, hosszadalmas, csak vitatkozni tudnak, ránk erőltették (kik is?). Hosszan sorolhatnám, de talán a legnagyobb bűne, nem mutat egy utat, amin csak végig kell menni. Állandóan választásra kényszerülünk. Rendre van szükség, határozottságra, amit egy bölcs vezér sokkal jobban meg tud valósítani. És jó ha van egy fix segg.

Mégis akkor mi a gond? Miért ragaszkodnak sokan még mindig a demokráciához. Mi baj van egy bölcs vezérrel? Miért lettek a szeretett és ünnepelt vezetőkből gyűlölt diktátorok?

Bölcs vezér. Van ebben valami önellentmondás. Ha valaki igazán bölcs, tudja senki sem, így ő sem lehet tévedhetetlen, nem vállalja a kontroll nélküli döntés lehetőségét.

Tételezzük fel, hogy nem egy szimplán hatalom mániás önjelöltről van szó, ők azért csak egészen kivételes körülmények között, erőszakosan kerülhetnek hatalomra.

Küldetés tudata van, meg van róla győződve, amit ő akar az az ország (nemzet, nép, emberek) érdekeit szolgálja, és valóban, látszólag olyan intézkedéseket hoznak, amelyekről az ország (nemzet, nép, emberek) többsége elhiszi, hogy azok az ő érdekében történnek. Más kérdés, eléggé megalapozottak-e ezek az intézkedések. Az esetek többségében nem, de átmenetileg akár sikeresek is lehetnek. Vagy el tudják hitetni, a jövő érdekében szükség van áldozatokra, de ehhez már szükség van bűnbakra is, akire mutogatni lehet, miatta jutottunk ide, miatta kell áldozatot hozni. (Kulákok, zsidók, burzsujok, cigányok, bankárok, oligarchák…)

Mivel az intézkedései az ország (nemzet, nép, emberek) javát szolgálják, aki nem ért velük egyet az csak fölöslegesen gáncsoskodó, a nép ellensége, áruló, beépített ügynök lehet. Legjobb esetben másként gondolkodó.

Másként gondolkodó. Micsoda árulkodó kifejezés. Vagyunk mi, akik helyesen gondolkodunk, és vannak a másként gondolkodók.

Ha a szabályok gátolják őt céljai elérésében, meg kell változtatni a szabályokat. Hisz ne feledjük: az ő céljai egyben az ország (nemzet, nép, emberek) céljai is, miért kellene a kezét megkötni olyan szabályokkal, amelyek csak gátolják célja elérésében.

Vannak intézmények, amelyek esetleg gátolni, vagy megakadályozni tudnák az intézkedései végrehajtását? Meg kell szüntetni, vagy a hatalmuk alá kell helyezni őket. Miért is kellene gátolni azt, ami meggyőződése szerint az ország (nemzet, nép, emberek) érdekeit szolgálja.

És innentől kezdve senki és semmi nincs, ami vezérünket önmagától megvédené.

Képzeljük el a csodát, vezérünk valóban jó döntéseket hoz, hallgat az ellenvéleményekre is , a használhatóknak gondoltakat beépíti a saját ötletei, észleli, ha valami rossz irányba indul, és hajlandó korrigálni önmagát. Az országban rend van, elégedettség, az emberek rajongásig szeretik vezérüket. De a legbölcsebb vezér sem él örökké, honnan fogunk keríteni egy újabb bölcs vezért. Még egyszer már biztos nem történik csoda.

Meghalt Mátyás, oda az igazság?

Önmarcang - beat korszak

obsidian
2010.11.21

Személyes

A középiskolás éveknél hagytam abba utoljára, és a realitás győzelménél.

Volt azonban másfajta realitás is. Volt valami a levegőben.

„A rock and roll születésével hónapok alatt áthidalhatatlan generációs szakadék nyílt előbb az amerikai, majd a többi fejlett társadalmi berendezkedésű országban, és a tizenévesek soha többé nem akartak hasonlítani szüleikre. Másként beszéltek, másként öltözködtek, másként viselkedtek, más zenét hallgattak, más bálványokat választottak, s hamarosan elkezdtek másként gondolkodni az őket körülvevő világról.”

(Sebők János – Jávorszky Béla Szilárd: A rock története 1.)

(Persze ez így nem igaz, és talán keveredik benne az ok és okozat, de ők a megfellebbezhetetlen szakértők ebben a témában.)

Valami hasonló nálunk a hatvanas években játszódott le. Akkor még komolyan hittem benne, a mi nemzedékünk más, mint szüleink, nagyszüleink nemzedéke. Akkor talán más is volt, de nagy többség szép csendben alkalmazkodott a körülményekhez. Egy kicsit tyúk-tojás probléma: a rock, vagy ahogy akkoriban neveztük beatzene hatására változott meg egy generáció gondolkodása, vagy az új gondolkodású nemzedék teremtette meg a saját zenéjét. Azt hiszem egymást erősítő, egymásra kölcsönösen ható folyamatról volt szó. Valamennyire megnyílt a világ is. Bőven maradtak korlátok, de hirtelen annyira tágultak, hogy sokszor már a szabadság illúzióját is kelthették. (Ki gondolta volna akkor, hogy egyszer azt mondjuk: elég volt a szabadságból, rendet akarunk.)

Legjobban az Illés együttessel kapcsolatban éreztem azt, hogy dalaik rólam és nekem szólnak. Lelkes rajongójuk lettem, és úgy érzem hatással voltak a személyiségfejlődésemre is. Az Omega már nem volt ennyire egyértelmű, nékány daluknál éreztem, hogy nekem szól, de sok olyan volt, ami bár tetszett, nem sok közüm volt hozzá.

Ekkoriban már megjelent az Üvöltés, megjelent az Úton. Az iskola KISZ klubjában Sükösd Mihálytól „elsőkézből” hallhattam a beat irodalomról. Fontos hely volt az Egyetemi Színpad, ahol koncertek, alternatív színházi előadások, előadói estek mellett olyan beszélgetős műsorok is voltak, amelyeken majdnem tabuk nélkül szó esett sok mindenről.

Nem feledkezhetek meg a tragikus sorsú Puskás Márta, aki hivatalosan irodalmat tanított, de annál sokkal többet adott, egy fajta életszemléletet.

Nem mindenki szerette őt. Végülis tényleg szokatlan volt, hogy hiába tanulta meg szó szerint a tankönyvből egy mű elemzését, az legjobb esetben is csak négyes lehetett, de inkább csak hármas. Azt mondta Kanizsai Nagy Antal (tankönyvíró) véleményét nagyon jól ismeri, de ő a mi véleményünkre kíváncsi. Az még a mi nagyon nyitott nemzedékünk egyes tagjainak is sokkoló volt, hogy nem mondják meg neki, mi legyen a véleménye.

Igen ő nyitottságra nevelt, és arra ne fogadjunk el kész igazságokat, ne legyünk előítéletesek.

„1953 után lassan a bomba közvetlen fenyegetését sem kellett nagyon komolyan venni. Az „atomkorszak” előtti történelem történetei avíttnak tűntek, nemzedékeket eligazító kulturális ikonográfiák váltak hirtelen jelentésnélkülivé. A mindennapi élet radikálisan átalakult, a személyes szabadság közvetlen ígérete meghódított egykét nemzedéket, akik számára utóbb a tradíciók kínos, nem óhajtott örökségnek tűntek csupán.”

(György Péter)

Cseresznyefa és orgona

obsidian
2010.11.14

Személyes

Azt írtam egyszer: A cseresznyefa egyre magasabb, Obsidian egyre öregebb.

Hát ennek most vége. Obsidian nem lett fiatalabb, de a cseresznyefát alaposan megcsonkoltattuk. A ház déli oldalán van, és már teljesen beárnyékolta lakást, egyrészt hasznos is, hogy nyáron nem tűz be a nap, az már mégis túlzás volt, hogy nappal is villanyt kellett gyújtani. Leszedni sem lehetett a cseresznyét, de ami a legfőbb bűne volt a fának, a felső erkélyen is elárnyékolta a muskátlikat, és ezt Pici nem tudta neki meg bocsátani. Két napig daraboltuk és gyűjtöttük a levágott ágakat. Most már rend van.

A kert még mindig nincs egészen felásva.

Tegnap Varnus Xavér koncertjén voltunk.

Zalaegerszegen már akkor sztár volt, amikor az országban még alig ismerték. Nem tudom, hogy került ide, és lett belőle városi orgonista.

Előadott néhány Bach művet a hangversenyterem nagyszerű orgonáján, de a műsor nagy részében feldolgozásokat játszott az általa hordozható hangversenyorgonának nevezett szerkentyűn, a Talamba ütősegyüttes kíséretében. Bachtól a meseautóig. Egészen érdekes volt. Nagy érdeklődés és nagy siker. Kis túlzással még a csilláron is lógtak.

35 év - 2

obsidian
2010.11.12

Személyes

Úgy hozta a véletlen, az évfolyam találkozónk épp a házassági évfordulónkra esett. Szintén harmincötödik. Nem egészen véletlenül.

Mint azt  a találkozóról szóló posthoz fűzött kommentjében hmmm is megjegyezte, 35 még gombócból is sok. Hát még házasévekből.

Bocs, ez csak vicc volt. Komolyan.

Mi a hosszú házasság titka?

Fogalmam sincs. És egyáltalán a hosszú házasság egyáltalán nem biztos, hogy egyben jó házasság is. Ismeretségi körömben is vannak olyan párok, akik együtt élnek, de igazából már semmi közük egymáshoz. Jobbesetben csak közömbösen egymás iránt, de lehet néma gyűlöletben vagy nyílt tettlegességig fajuló háborúskodás is. Mi tartja őket együtt. Talán az anyagiak, talán meg akarnak felelni valamilyen elvárásoknak.

Tolsztoj megfogalmazása szerint, minden jó házasság egyformán jó, mígminden rossz házasság a maga módján rossz.

Nem tudom. Én találkoztam olyan jónak tartott házasságokkal, amelyek számomra elviselhetetlenek lennének. Pedig a maguk módján talán tényleg jók.

Olyan nincs, hogy egy házasságban ne legyenek problémák. Szándék és elhatározás kérdése is, hogy ezeket közösen megoldjuk, mert fontosak vagyunk egymásnak, és nem engedjük, hogy a gondok közénk álljanak.

Soha nem értettem, amikor valaki abban reménykedik, az ő kedvéért majd meg fog változni a másik. Ez egy igazi csapda helyzet. Nagy valószínűséggel nem fog megváltozni, de az sem jobb, ha igen. Megpróbál megfelelni a társa elvárásainak, alkalmazkodni hozzá, végül teljesen érdektelenné válik, nem őt szerettük meg.

Nem jó, ha valamit azért teszünk, vagy nem teszünk, mert az a másiknak tetszik, vagy nem teszik. Csak stresszeljük magunkat. Ha fontosnak tartjuk a társunkat, úgysem teszünk olyat, ami bántaná őt, vagy fájdalmat okozna neki.

A házasság nem szatócsbolt, hogy állandóan méricskéljük, ki mit adott, és mit kapott. Mindenki adja, amit tud, és amire a másiknak éppen szüksége van.

Ennyi bölcselkedés után csak pár szót.

Nagyon jól érzem magam, ha együtt vagyok Picivel, és rögtön hiányzik, ha néha nincs velem.

A magam módján ennyi a jó házasság.

35 év - 1

obsidian
2010.11.09

Személyes

Már 35 éve. Ahogy elcsépelt közhelyekkel mondani szokták, már ennyi ideje kiléptünk a nagybetűs életbe. Szombaton volt évfolyam találkozónk. Ellentmondásos emlékeim vannak az egyetemről. Egyszer írtam valami olyasmit: ezek voltak életem legszebb és egyben a legszörnyűbb évei.

Körülbelül az évfolyam harmada jelent meg. Beleszámítva a szervezési hibákat is, nem is rossz arány. Pénteken még felhívott egy évfolyamtársam, hogy lesz-e évfolyam találkozó, mert ő nem kapott értesítést. Én több helytől is kaptam értesítést. Hiába, ha valaki aktívan jelen van a neten… Persze, ha valaki azt szeretné, hogy ne találják meg…

Kiderült, hogy a jelenlevők közül is többen csak az utolsó pillanatban kaptak értesítést, és valószínűleg sokan meg sem kapták.

Nem kellett sokat keresgélni helyszínt, ahol sok pocakos ezüstös hajú öregembernek látszó fiatal gyülekezett, oda kellett menni.

A folyosón regisztráció, adategyeztetés. Közben találgatás, ki kicsoda. Az előző találkozón kaptunk kitűzőt, most sem ártott volna. Sokszor kénytelenek voltunk bemutatkozni egymásnak. Idővel azért előtűntek a régi arcvonások.

Majorkával beültünk a terembe, és figyeltük a belépőket.

— Ő ki?

— ???

— Őt tudom ki, csak a neve nem jut eszembe.

— Hát az nekem sem.

— Neki régen is ugyanilyen hajkoronája volt, mint most, csak nem ilyen ezüstös.

— Ő a Szamóca, valami színházi ember lett.

— Látszik.

— Olyan ismerős, de nem tudom ki.

— Ő a GyukGyuri.

— Nekem így sem ismerős.

— Ő is egerszegi.

— A Guszti! —A Guszti!

Közben a szervezők azt számolgatták, hány adag kaja jut egy embernek. Sikerült nekik a fölösleget lemondani.

Át kellett szervezni a programot is. Az előzetesen tervezett előadások, élménybeszámolók helyett kellett gyorsan újat kitalálni, mert az eredeti előadók betegségre, rosszullétre, más elfoglaltságra hivatkozva lemondták részvételüket. Így elmaradt Mikipapával közös ismerősünk előadása is a polgármesterkedés rejtelmeiről.

Persze érdekes volt a hivatalos program is, de sokkal izgalmasabbak voltak a találkozások a rég nem látott ismerősökkel. Mindenkivel váltani néhány szót, vagy néhány emberrel hosszabban beszélgetni? Is-is.

A többség valamilyen formában kötődött a műszaki pályához, de voltak pálya elhagyók is. Lett belőlük pap, polgármester, rádiós, könyvkiadó, politikus. Évfolyamtársunk volt Déri János is.

Egy kis statisztika. Jelenlevők nagy része már vagy nyugdíjas, vagy számolta a nyugdíjig hátralevő napokat. Gyerekszámban hét gyerek a csúcs, amit már nehéz lesz túlszárnyalni. Bár van, akinek négy hónapos gyereke van, és még tervez újat. Unokában szintén hét a csúcs, ami viszont, azt hiszem, nem fog soká tartani. Tizenhat halottat számoltunk össze. Nagyon sok.

Délután a menzán folytatódott az összejövetel, svédasztalos ebéddel. Bár elvileg még mindig húsz százalékkal túl volt méretezve az étel mennyiség, mindent felzabáltunk.

Igazán itt indultak be a beszélgetések, de ötkor finoman céloztak rá, ideje volna távozni.

Értettük a célzást.

Gyorsjelentés

obsidian
2010.11.07

Személyes

Mostanában nem írtam, nem olvastam. Igyekszem majd pótolni. Most csak vázlatosan.

Pénteken újabb nyugdíjas búcsúztató. Csak szolidan, egy étteremben. A következő már az enyém lesz.

Szombaton évfolyam találkozó. 35 éves. Elnéztem a sok ismeretlennek tűnő öregembert. Lehetséges, hogy én is ennyire megöregedtem?

Nem utolsósorban tegnap volt a 35-ik házassági évfordulónk.

Talán lesz erről egy részletesebb beszámoló is.

Ez igen

obsidian
2010.10.28

Egyéb

Részlet egy reklámból:
máris befagyasztottuk a magas árakat!