2011.07.16
Személyes
Ismét csak röviden. Azt hittem, ha már nem dolgozom, sokkal több időm lesz az írásra. Hát nem. Nem vagyok híve a merev napirendnek, de talán mégis kellene valamilyen előzetes időbeosztást terveznem, hogy ne aprózzam szét az időmet. Majd alakul.
Végig is idegeskedtem ezt a két hetet. Én voltam a hülye, mert naiv voltam és jó indulatú, és én kerültem lehetetlen helyzetbe. Az ilyen hangulat nem igazán kedvez az írásnak, sokszor még az olvasáshoz sem volt türelmem.
Múlt szombaton voltunk egy ausztriai kiránduláson, volt benne egy kis hegyi túra is. Ha átkerülnek a kölcsönkapott fényképezőgépről a számítógépemre a képek, talán készül róla egy képes beszámoló is.
Tegnap tartottam a nyugdíjas búcsúztatómat. Kaptam a munkatársaimtól ajándékba egy szkennert is (egy kis sugalmazásra). Már beüzemeltem. Fogok majd megosztani képeket.
Csináltam egyfajta coming outot is. A jelenlévők egy cédén megkapták a Ködös képek (emlékszik még rá valaki?) egy kicsit szerkesztett változatát. Eddig eléggé titkoltam az ilyen irányú tevékenységemet.
Holnap lesz az unokám kersztelője.
Pici tegnap volt hatvan éves. Nem feledkeztem meg róla, de most sok más mellett egy kicsit háttérbe szorult.
Emlékezetesebbet érdemelt volna.
Eddig nem ismertem, olyat, hogy derékfájás. Most, hogy rendszeresen emelgetem és hordozom az unokámat, már tudom mi az. Nagypapa betegség:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése